Grecsó Krisztiánnal kerül sor beszélgetésre az idén 60 éves péceli Ráday Pál Gimnáziumban január 13-án, csütörtökön 13 órától.

Grecsó Krisztián 1976-ban született Szegváron. A csongrádi Batsányi János Gimnáziumban érettségizett. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskolán végzett mint tanító, de sohasem tanított. A József Attila Tudományegyetem magyar szakát 2001-ben fejezte be. Öt évig élt Békéscsabán, a Bárka folyóirat szerkesztője volt. Jelenleg Újlipótvárosban él, az Élet és Irodalom munkatársa. Volt a Nők Lapja vezető szerkesztője és a Szépírók Társaságának alelnöke, 2009-től vezeti az Élet és Irodalom próza és esszé rovatát. Isten hozott című regénye (Magvető, 2004) 2007-ben németül, 2008-ban csehül, 2009-ben szlovénül és 2013-ban törökül is megjelent. 2005-ben a Magvető gondozta a Pletykaanyu című novelláskötet második kiadását (2001-ben ezzel a kötettel robbant be Grecsó a kortárs prózába). 2008-ban jelent meg Tánciskola című regénye, ami azóta csehül is olvasható. Drámáját, a Cigányokat (2010) Máté Gábor rendezésében játszotta a budapesti Katona József Színház. A Mellettem elférsz című regénye túl van a tizedik kiadáson, a belőle készült színdarabot a bécsi Theater Brett mutatta be 2014 tavaszán. Megyek utánad című kötetét a Jelmezbál követte, ezt követően Harminc év napsütés, Vera, Magamról többet, Belefér egy pici szívbe, Ami elhasadt, Valami népi című könyvei jelentek meg. Számos rangos szakmai díjat tudhat magáénak, köztük az AEGON Művészeti Díjat.

A szerző beszélgetőtársa Murányi Sándor Olivér író lesz, a rendezvény házigazdája Kóródi Mária intézményegység-vezető, támogatói a Szépírók Társasága és a Ráday Pál Gimnázium.

Nyitókép: Magvető/Lakos Gábor