Ismeretlen tettesek betörtek a kölni kelet-ázsiai művészetek múzeumába, ahonnan több műkincs mellett egy 1 millió eurót (csaknem 400 millió forintot) érő antik kínai vázát is elvittek.

A rendőrségi beszámoló szerint a tolvajok egy felfeszített ablakon keresztül jutottak be a múzeumba, ahol a 16–19. századi műtárgyak közül mások mellett kilenc antik porcelánvázát, tányérokat és tálakat vittek el.

A betörést az egyik múzeumi alkalmazott vette észre, aki az épület főbejárata felől hangos zajra lett figyelmes éjfél körül, majd két férfit vett észre, akik közül az egyik feltehetően szürke hátizsákot viselt. A betörők a rendőrség érkezése előtt elmenekültek a helyszínről, ezért a rendőrség jelenleg olyan szemtanúk után kutat, akik a bűncselekménnyel kapcsolatosan újabb információval szolgálhatnak.


6502d9355343a8cce04f02f2.jpg
A kölni Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum állandó kiállítása, ahol rablás történt. Fotó: RBA / MOK

Az ellopott műkincsek eladása nehézségbe ütközhet, miután az ilyen és hasonló darabok eladására szánt piac „nagyon kicsi” – magyarázta Stefan Charles, a város képzőművészetért és kultúráért felelős alpolgármestere. Szerinte a feketepiacon történő eladást szintén nehezíti, hogy „csak nagyon kevesen ismerik ezeket a piacokat”.

„Azonnal nyomozást indítottunk az ügyben, és természetesen fokozottan megvizsgáljuk, hogyan tudnánk növelni a múzeum biztonságát” – fogalmazott Charles, aki nem árult el többet a biztonsági eljárásokról.

Nyitóképen a kölni Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum épülete. Fotó: Rainer Gärtner, Köln