135 éves története során a Magyar Állami Operaház először látogat a zsidó országba, amelyre a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének harmincadik évfordulója alkalmából rendezett emlékév teremt lehetőséget.

Az Opera vezetésének régóta dédelgetett terve volt, hogy a Goldmark Károly halálának centenáriumán Káel Csaba rendezésében bemutatott főművét az izraeli közönséggel is megismertesse.

A jelmezes, vetítéssel kísért koncertszerű előadás főszerepeit Gál Erika (Sába királynője), László Boldizsár (Asszád) és Sümegi Eszter (Szulamit, a főpap lánya) alakítja, akik az Opera 2018-as New York-i vendégjátékán kivívták a közönség és kritika osztatlan elismerését. Ennek köszönhetően az előadást az év 10 legjobb komolyzenei produkciója közé választotta a New York magazin kulturális portálja. A további szerepekben Szemerédy Károly, Palerdi András, Töreky Katalin, Cserhalmi Ferenc és Rezsnyák Róbert hallható, az Opera Zenekart és az Énekkart (karigazgató: Csiki Gábor) Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényli.

A ritkán hallható mű Sába királynőjének Salamon királynál tett látogatását Asszád, a jeruzsálemi katonatiszt tragikus történetén keresztül tárja fel, aki jegyesét és istenét is megtagadja az egzotikus uralkodónő iránt érzett olthatatlan szerelemétől vezetve. A francia nagyopera hagyományait követő romantikus alkotás zenéjén jól érezhető a kortársak, köztük Wagner, Mendelssohn, Verdi, Liszt és Gounod hatása, de Goldmark egyéni stílusjegyei, különösen az orientalista és zsidó zenei motívumok is visszaköszönnek.