Biblioterápiás műhely és kulisszatitkok az észt kiállítás zárónapján

Egyéb

nagy_eszt_kiallitas_7
Fotó: Néprajzi Múzeum

Decembertől a Magyarországon jórészt ismeretlen észt szigetvilág száz évvel ezelőtti folklórja tárult fel a közönség előtt a Saarema, Muhumaa és Hiiumaa című kiállításon. Bán Aladár az észt szigetvilágról szóló gyűjtése elképesztően gazdag néprajzi anyagot vonultat fel a kultúráról: ennek köszönhető, hogy vándorkiállításként Észtországba is meghívták a tárlatot, amely Budapesten május 18-án véget ér, ebből az alkalomból pedig a múzeum zárónapot tart, ahol a gyermekek és a felnőttek számára is érdekes programokat szerveznek. A beszélő lenkévék és ördögűző kesztyűk elnevezésű rendhagyó tárlatvezetés keretében játékos módon ismerhetik meg a gyűjteményt. A foglalkozás során pedig többek között választ kapnak arra, mire jó egy olyan kanál, ami egy nyéllel, de két kanálfejjel rendelkezik. A meseszerető felnőtteket célozza meg Az északi fény című bibilioterápiás műhely, amely során Nagy Réka vezetésével és több észt népmese segítségével megtalálhatják annak okát, hogy miért nem élünk boldogan, amíg meg nem halunk. Kerezsi Ágnes kurátor és Szentirmai Zsófi látványtervező vezetésével szubjektív tárlatvezetésen vehetnek részt a látogatók, akik megtudhatják, hogyan alakul ki egy kiállítás koncepciója, látványvilága, illetve egyéb kulisszatitkokra is fény derülhet. A kézműves műhely során észt motívumos pecsételt textilt, fényvisszaverő bicikli- és táskafityegőt készíthetnek a részt vevők, akik az észt szalagfonást is kipróbálhatják.

 

A Néprajzi Múzeumban számos időszakos kiállítás látható jelenleg: a problémaérzékenység, az aktualitás, a társadalmi szerepvállalás jegyében mutatják be a március 22-étől szeptember 9-éig zajló Multietnikus dimenziók, valamint az április elejétől június második hetéig tartó Roma életek című kiállításokat. Előbbi Hernai Béla tanár, amatőr helytörténész és fényképész hagyatékából mintegy 700 üvegnegatívot tár a látogatók elé, amelyek emberi portrékat ábrázolnak. Utóbbi pedig a Spanyolország Kulturális Minisztériuma által támogatott, Magyarországra érkező vándorkiállítás, amely a kisebbség integrációjával kapcsolatos jó példát ismertet.

 

Az idei évben az említett tárlatokat követően feltűnik még a berlini európai Kultúrák Múzeuma kortárs fotográfiákból és interjúkból álló kiállítása, amely szintén a multietnikus környezetben való életről, a más nemzetiségekhez való attitűdről ad képet. Emellett a finn ?ryijy?, azaz csomózott szőnyegek több mint kétszáz éves változásait bemutató érdekes magángyűjtemény is várja a látogatókat, amely egy tárgytípuson keresztül egy egész kultúra változását érzékelteti. Az aktualitásokra reagálva, az ország EU csatlakozása alkalmából szeptemberben horvát kiállítást, míg a World Press Photo kísérőrendezvényeként szintén ősszel Kínáról készült kortárs fotótárlatot rendez az intézmény.