Az író és Polcz Alaine kapcsolata egy kívülálló számára nagyon egészségtelennek tűnhet, ám bármilyen nehézségeket álltak is ki, a végsőkig kitartottak egymás mellett. Az, hogy ez csak Polcz Alaine-nek köszönhető-e, vagy mindkét félnek szerepe volt benne, a levelekből valamelyest kiderül. Teljesebb képet viszont Nádas Péter Bármi jő ? Emléklapok halott barátaimról című esszéjéből kapunk, amely a levelek kiegészítéseként, kötet az utolsó oldalain kapott helyet. Számtalan kérdést old fel az Utószó is, amely a részletes köszönetnyilvánítás mellett megmagyarázza a levelek elhelyezkedését, azt, miért Miklóstól maradt fent több írás, és miért folytatott a pár ilyen aktív levelezést.
A Nagy Boglárka által szerkesztette 900 oldalas könyv lineáris felépítésű, a levelek időrendi sorrendben követik egymást, azonban nem oda-vissza feleletekként olvashatóak. A kötet elején jórészt Mészöly Miklós leveleit találjuk, melyekből olyan apró részletek is kiderülnek, minthogy Polcz Alaine kézírása igen apró, így olvashatatlan volt. Ezt az író sokszor felhánytorgatta kedvesének, akinek e ?vádakra? adott feleletei azonban nem ismertek. Bár ezek apró részleteknek tűnhetnek, mégis ezek által válik emberivé a két fél kapcsolata, a lábjegyzetek pedig segítik a megértésüket. Egyrészt elengedhetetlen része egy levelezéskötetnek a hivatkozás, hiszen számos olyan utalást, becenevet bontanak ki a lábjegyzetek, amelyek egyébként értelmezhetetlenek lennének az olvasók számára. Másrészt ezek a hivatkozások olyannyira részletesek, hogy akár egy későbbi, a kötetre épülő tanulmány alapjául is szolgálhatnak ? ezért a részletességért pedig hatalmas dicséret jár a kötet szerkesztőjének. A legtöbb embert kifejezetten zavarják a lábjegyzetek olvasás közben, sokan ugyanis úgy vélik: ezek megtörik a figyelmüket. Jómagam mindig lelkes híve voltam a hivatkozásoknak, ami ennél a műnél még inkább felerősödött. Ám ez a sok jegyzet azt a kérdést veti fel: a kötet mennyiben szól az átlagolvasónak és mennyiben a szakmának? Az alkotás valójában mindkét tábort kiszolgálja, hiszen egyrészt érdekes lehet egy átlagolvasó számára, aki jobban meg szeretné ismerni ezt a nem hétköznapi szerelmet, és a korszakba is némi betekintést nyújt. Másrészt a szakma számára is nagyon értékes forrásanyagról van szó.
De mi az, amire fény derül a kötetben, amit eddig nem tudtunk az íróról és feleségéről? Valójában nem sok új információt szolgáltat a levelezéskötet, nem is ettől olyan értékes, hiszen a neveket, a születési helyeket, időpontokat, a fontos eseményeket és a barátokat már mind ismertük. Sokkal személyesebb könyvről van szó, hiszen e levelek által emberibbé válik egy eddig elérhetetlennek és távolinak tűnő, hatalmas író és annak rendkívüli felesége. A levelek beengedik az olvasót egy nagyon személyes és szoros kapcsolatba, amely így érthetővé válik és végre elfelejtünk ítélkezni Mészöly Miklós vagy Polcz Alaine viszonyáról. Ugyanakkor valamilyen ítélet mégis születik az olvasóban, hiszen mindez túl személyes ahhoz, hogy bárki is szó nélkül hagyhassa. Az olvasó mindezek mellett a korszakba is tökéletesen belehelyezkedik, szinte maga előtt látja az írót, aki éppen dühödten ír egy vonatállomásról Alaine-nek, mert késett a szerelvény és ottragadt, vagy akit éppen a barátai csaltak el egy italra és ezért magyarázkodik ? mert ilyen is akad szép számmal. Valósággá válik a két fél kapcsolata, és nem csupán irodalmi szereplőknek tűnnek, akiket eddig csak a tankönyvek lapjairól ismertünk. Mindezek mellett választ kapunk arra is, hogy mégis miért volt ilyen kitartó Polcz Alaine, és Mészöly Miklós miért nem tudta elengedni feleségét. A levelek a kezdeti időszakban (1948-tól olvashatóak) jóval hosszabbak, részletesebbek voltak, így ezek a kapcsolatukat is jobban megvilágítják. A házasságuk mellett az olvasó bepillantást nyerhet Mészöly Miklós műhelymunkájába, írói identitásának alakulásába, Polcz Alaine tudományos munkájába és a pár hétköznapi, főként anyagi jellegű problémáiba is. A levelek hossza idővel megrövidült, ugyanakkor a becézések, a kedves szavak, mint a ?Mackó?, a ?Kincsem?, megszaporodtak ? Nádas Péter esszéjében megjegyzi: társaságban is ?Kincsemnek? hívták egymást, Polcz Alaine pedig csak akkor ejtette ki férje keresztnevét, ha valami gondja volt vele.
Mészöly Miklós és felesége a szó legszorosabb értelmében függtek egymástól, amit Nádas Péter is megerősít. Ő arról ír, hogy a két fél szinte egy lénnyé forrt össze, az író ugyanis sok esetben átvette felesége történeteit, annak pszichológiai szókészletéből merített, ahogyan erdélyi szóhasználatából is. Polcz Alaine kezdetben nagyon rosszul írt, férje szinte állandóan ?leckéztette?, felhívta figyelmét a fogalmazásbeli hiányosságaira, és mivel sokszor együtt javították Polcz Alaine szövegeit, egy idő után a nő átvette férje írói stílusát.
Mészöly Miklós számtalan levelében igen szigorúan, szinte parancsolóan ír Alaine-nek, mondhatni követelve. A rákövetkező levelében viszont rögtön visszakozik és mindig ugyanazzal a kifogással magyarázza tetteit: ő már csak ilyen. Sok esetben a féltékenység is felmerül, egy levelében Mészöly Miklós így ír, amikor egy hölgy ismerősével találkozott, aki meghívta magához: ?jól megvacsoráztatott, de az almáját visszautasítottam?. Ezek mellett a magyarázkodások mellett Mészöly Miklós több levelében kéri Polcz Alaine-t, tartson ki mellette és a szerelmük mellett, és higgyen benne. Ezek a levelek mind 1948-ban keltek, tehát már jóval a házasságuk előtt felmerült a hűtlenség fogalma. Ahogyan Polcz Alaine betegsége is: a háború alatt Polcz Alaine súlyos sérüléseket szenvedett, többször megerőszakolták az országba betörő orosz katonák, ezek miatt később is szanatóriumi kezelésekre szorult, idősebb korában pedig több csomót, rosszindulatú elváltozást távolítottak el a testéből. Mészöly Miklós korai leveleiből az is kitűnik, milyen mértékben falta az életet, mennyire társasági ember volt. Ugyanakkor sok levelében arra panaszkodik: hiába a társaság, nem érzi magát a részének, hiszen folyton csak Polcz Alaine jár a fejében. Egyik levelében éppen egy baráti összejövetelről ír Polcz Alaine-nek, akinek személyét és a hozzá fűződő viszonyát így határozza meg: ?mint egy támaszpont a háttérben, ahonnét kifut a hajó, s ahová visszafut? ? írja, majd így folytatja: ?a csavargó alkat (a magány és a szabadság istenné emelése) végső soron nem zárja ki a megülést, a kikötőt? ? az író ezzel saját magára utal, arra, hogy az ő életmódja nem zárja ki a megállapodást ? a levél ?48-ban, nem sokkal esküvőjük előtt íródott. A folytatásban azt fejtegeti: akkor működik jól egy ilyen kapcsolat, ha önfeláldozás és nem törvény ez a kikötő, vagyis: ?a bilincse a szabadság legyen?. Ezzel a pár mondattal Mészöly Miklós akarva-akaratlanul is megfogalmazta kapcsolatuk lényegét. Hiszen ő maga biztos pontnak érezte feleségét, menedéknek, ahol megpihenhetett. Polcz Alaine pedig, ha nehezen is, de vállalta a megmentő szerepét. Kapcsolatukat talán ez a fajta szabadság tartotta életben, melyet a felesége biztosított az író számára.
De mennyire lehet felkészülni az ezzel járó fájdalomra, és minden nehézség ellenére miért nem tudott soha elszakadni Mészöly Miklóstól Polcz Alaine? Ezekre a kérdésekre adnak választ a levelek, ugyanakkor Nádas Péter ? aki jó barátja volt a párnak ? külső szemlélőként sokkal reálisabb képet fest kettejük kapcsolatáról. Az ő meglátása szerint a pár sokkal inkább feladta, semmint biztosította volna saját szabadságát a kapcsolatuk alatt. Esszéjében hosszasan fejtegeti, hogy Polcz Alaine mennyire elkötelezett híve volt a szakmájának, milyen aszketikus kutató volt, aki hajlamos volt a magányra, az elzárkózott munkára, ám ennek nem tudta átadni magát férje és annak életvitele miatt. Pontosan e miatt az életvitel miatt, illetve a félrelépések miatt ? amelyekért egy időben maga Nádas Péter is tartotta a hátát ? akarta többször is elhagyni Polcz Alaine férjét.
Nádas Péter esszéjében arra is visszaemlékezik: több alkalommal esett meg, hogy Mészöly Miklós napokra eltűnt, semmilyen üzenetet nem hagyott feleségének, aztán egyszer csak hazatért. Mindig akkor, amikor érezte: baj van. ?Érzékileg végletesen ki voltak szolgáltatva egymásnak, a telepátia értelmében. Kölcsönösen megérezték, amikor a másikkal valami kivételes történt, s még azt is, amikor minden rendben volt, nem történt semmi kivételes? ? írja Nádas Péter, majd hozzáfűzi: egyikük kedélye függött a másik kedélyállapotától, így Mészöly Miklós pontosan megérezte, mikor kell hazatérnie. Véleménye szerint Mészöly Miklós és felesége találkozása sorsszerű volt, olyan nagy találkozás, amely keveseknek adatik meg. Mészöly Miklósnak ugyanakkor nehéz természete volt, nemcsak kicsapongó, aktív társas életet élt, de munkamorálja is nehezítette az együttlétet. Nádas Péter leírja: ha Mészöly Miklós alkotott, a ház egészére szüksége volt, nem elégedett meg egy szobával, az összes kellett, ahogyan a csend is. Ilyenkor feleségének kínosan ügyelnie kellett arra, hogy még a padló se reccsenjen, szinte teljesen a háttérbe vonult. Mindezek ellenére Nádas Péter szerint Mészöly Miklós sokkal jobban ragaszkodott Polcz Alaine-hez, mint a nő a férfihez. Az író nem tudta az életét Polcz Alaine nélkül elképzelni, ahogyan azt sem, hogy a nő bármikor elhagyhatja. ?Tényleg senki mást nem szeretett ennyire egész életében, s ebben tényleg volt valamilyen valószerűtlen és nagyszerű? ? emlékezik vissza Mészöly Miklós és Polcz Alaine kapcsolatára Nádas Péter.
A levelezéskötet valóban közelebb hozza Mészöly Miklós és felesége kapcsolatát, ugyanakkor semmilyen botránnyal nem szolgál, csupán regényes formában mutatja meg a közös életüket, és rávilágít arra: milyen nehéz egy igazán nagy szerelemben létezni.
Elmentem ? látszik
Vissza fogok jönni ? nem látszik.
Levélrészlet Polcz Alaine-től
Fischer Viktória
