Bizonyos hang, és személyiségjegyek - IGNÁTH MÁRK

 

- Aki ebben a szakmában dolgozik, annak muszáj. Már az első főszerkesztőm elküldött beszédfejlesztésre, mondván, hallgathatatlanul unalmas vagyok. A beszédtanár hívta aztán fel a figyelmem, hogy a lusta artikuláció menthetetlenül hallatszik. Egyébként, amikor a közszolgálatban dolgoztam - a Magyar Televízióban, a Duna tévénél - elvárás volt a pontos beszéd.

 

 

- Nem. Ott az üzlet számít, nem az újságírás céljai.

 

 

- Nem mindenhol. Van, aki azt tartja - nyilván tudja, miért - jobb, ha nem beszél iskolázottan a műsorvezető. Nekem is mondták már, hogy beszéljek természetesebben, pergőbben, olyan "kereskedelmirádiósan". Vannak olyan típusú műsorok is, ahol nem kell nyugodtan artikulálva beszélni. Nincsen ezzel semmi gond.

 

 

- Semmilyen kommunikációt nem tanultam. Debrecenben jártam bölcsészkarra, magyar és filozófia szakon végeztem.

 

- A vitavezetés inkább gyakorlatban elsajátítható dolog?

 

- Sok tanulható szakma van, szerintem az újságírás nem tartozik ezek közé. Bizonyos személyiség-jegyekkel könnyű jól működtetni egy beszélgetést, a szakmai fogások kevésbé fontosak. Hiányzó adottságokat aligha lehet pótolni, hiába végez valaki újságíróként. Arra is gondolok, milyen környezetben nő fel valaki. Amit az ember tizenkét évesen olvas, abból épül a teste, azt nem lehet kicserélni. Ezek után pedig szakmai szerencse, hogy olyan műhelybe kerül-e a kezdő újságíró, ahol figyelnek rá - mert igen, ekkor jön a tanulás java. Most nem könnyű egy pályakezdő újságírónak, mert pillanatnyilag az egyetlen elvárás, hogy az adott témát minél olcsóbban a lehető legnagyobbat szólva tálalja. Ez nem igényel nagy ívű szakmaiságot.

 

 

- Annyi esetleges volt abban, ahogy pont ennél a szakmánál kötöttem ki, hogy nem is tudom. Gépipari szakközépbe jártam, közben énekeltem egy kórusban - ahonnan elvitt valaki a színház énekkarába. Öt évig dolgoztam ott. Tudtam, hogy ez jobb, mint a Gördülőcsapágy Művek. Játszottunk musicalt, daljátékot, mindent, amit kellett, és tájoltunk is. Persze kacérkodtam a gondolattal, hogy színész legyek, de túl szemérmes voltam. Inkább felvételiztem az egyetemre. Akkoriban írogattam, és gondoltam, jól jön a magyar szak. Az egyetemen még elindítottuk a diákszínjátszást: Machiavelli Mandragóráját rendeztem. Aztán muszáj volt munka után néznem. Eleinte a színházhoz jártam vissza, ott talált meg valaki kábeltévé-bemondót keresve. Ezután egy induló kereskedelmi rádióhoz hívtak. Majd amikor a magánéletem Szegedre vitt - még nem fejeztem be az egyetemet -, már a médiában próbáltam elhelyezkedni. Felvettek a helyi csatornához hírt olvasni. Sokan voltunk, ezért riportokat is készítettem. Aztán fél év múlva hívtak az MTV Szegedi Stúdiójába műsort vezetni, másfél évet dolgoztam ott. Utána kerültem Pestre.

 

 

- Persze.

 

 

- De, fontos volt. Nekem két dolog van, amitől összeér az ég a földdel: a másik a rajzolás. Azonban mindkettő igen kemény munka, és ha az ember elfoglalja magát mással, akkor nem marad ilyesmire ereje.

 

 

- Azt hiszem, erősen kontrollált vagyok, és amikor úgy hozta az élet, abbahagytam. Az öcsém képzőművész lett. Állítja, hogy kevesebb adottsága volt a rajzoláshoz, mint nekem. Az ember az elvégzett munka által lesz valamivé.

 

 

- Lényegében nem, ugyanis senkit sem érdekel. Akit mégis, az nem a tévében, hanem a hagyományos helyszíneken keresi: kiállítóhelyeken, színházakban, könyvesboltokban. Egyébként nagyon sokba kerülne. Az ugyanis nem kultúra, még csak nem kulturális műsor, ha behívunk művészeket beszélgetni. Pedig kellene, hogy legyen, mert a mai kamaszok a médián keresztül ismerkednek a világgal, és muszáj lenne olyan impulzusokat kapniuk, amelyek gondolkodásra indítják őket. Ráadásul egy színházi közvetítés által két egymással nem érintkező csoport - a színháziak a színházba soha nem járókkal - mégiscsak találkozhatna. És ne felejtsük el egy pillanatra sem, mi egy társadalom vagyunk, szót kell értenünk egymással, ha tetszik, ha nem.

 

 

- Eleinte kalandos volt: éjjel háromkor is bekapcsolt telefonnal, hátha menni kell. Most a háttere, a rendszere érdekel, és persze az, hogy lehetne jobban csinálni. De Magyarországon nincs független újságírás. Nem is lesz, amíg a közszolgálati médiát parlament fizeti és pártok által delegált kurátorok felügyelik, illetve amíg az emberek nem követelik, hogy az újságírók igenis derítsenek ki dolgokat.

 

 

- Így alakult.

 

 

- Nem csak híreket olvasok. A magam elvárásai szerint pedig a helyemen vagyok. Egyébként szeretek fát vágni: szálkásít.