Az Argumentum Kiadóé az érdem, hogy Szabolcsi Miklós (1921?2000) munkájának a jelentékenyebb formátummal, pompás külsővel új dimenziókat adott. A Corvinánál 1974-ben publikált első változat akkoriban szép könyvnek számított, élénk piros-kék borítója, a belerajzolódó bohócarc robbanékonyan hívta fel magára a figyelmet. Az eredeti megjelentetés illusztrációinak tekintélyes részét természetesen a mostani edíció is átvette, immár az albumszerű könyvalak biztosította előnyösebb keretben, lehetőleg színesben, sokszor pontosabbá tett képaláírásokkal. A kiadó és Gila Zsuzsanna képszerkesztő fáradozásának eredményeként e fontos mű immár a nemzetközi tudományos színtéren is megállja helyét mintegy száznegyven remek reprodukciójával (a tájékozódást francia nyelvű Résumé segíti).
 |
A József Attila-kutatást, -filológiát fél évszázadnál hosszabb időn át vezéregyéniségként reprezentáló és koordináló Szabolcsi, a költő pályáját végigkövető nagymonográfia (1963?1998; új kiadás: József Attila élete és pályája, 2005) szerzője e fő szakterületén kívül a tudománypolitikában, pedagógiatudományban, intézetirányításban, kiadásszervezésben is otthonosan mozgott. Hosszú időn át a Kádár-korszak egyik vezető kulturális politikusának számított. Ez az elköteleződése azonban nem gátolta abban, hogy érzékeny vitás kérdésekben (például az avantgárd megítélésében) erősen eltérjen a ?hivatalosabb? álláspontoktól, keresse az irodalomtudomány radikálisan új, ?szentségtörő? irányzataival való kapcsolatot, nagyvonalúan segítse a fiatal szakembereket, és szükség esetén felülvizsgálja nézeteit és döntéseit. Amikor például, még jócskán a rendszerváltás előtt, egy új magyar irodalmi lexikon tető alá hozására szánta el magát, az előkészületek során belátta: nincs szakmai hitele olyan kézikönyvnek, amelynek bibliográfiájába a szamizdat kiadások szükségképp nem kerülhetnek bele ? ezért némi (főleg önmagával folytatott) vita után elállt a kezdeményezéstől.
Európai kitekintésű, problémaérzékeny, teóriaképzésre hajlamos, tennivalóinak végzésében fáradhatatlan, témáit kitartóan felgöngyölítő tudós volt; az egyetemi katedrán és más pulpituson a figyelmet lekötő, színes előadó. Esztétikai ítélőereje is időállónak bizonyult ? bár a tévedések őt sem kerülhették el ?; adatoló-jegyzetelő pontosságát néha a túlfeszített tempó kezdte ki, az esszéműfaj fő sajátosságát pedig a gondolat merészségében, s nem a stiláris mívességben kereste. Ezek a vonások nyomot hagytak clown-könyvén is, amelyet legkevésbé sem valamely hobbi-érdeklődés hozott létre. Szabolcsi Miklósnak vérében volt az egyszerre hosszmetszeti és keresztmetszeti tájékozódás, programjainak, projektjeinek extenzitásában voltaképp a lehetséges intenzitás villanyozta fel.
A bohóc-jelet elemezve tárgyának fonalát a 18. század elejétől, Antoine Watteau híres, titokzatos Gilles-jétől gombolyította, időben visszafelé is tekintélyes periódusokat szálazva ?közbevetett? előzményként, s talán leginkább a 20. század 1970 táján belátható szakaszai kedvéért merülve a munkába. Noha pusztán a clown-ikon is a rendelkezésre álló időnél és terjedelemnél jóval többet követelt volna, Szabolcsi teljességigénye a rokonnak érzett (udvari) bolond, mutatványos, hegedűs, cigány(zenész), artista, szélhámos alakjára, sőt a maszkra is kiterjedt. E lenyűgöző műveltségtől elkápráztatva sem hallgatható el azonban, hogy időnként a kevesebb több lett volna. A szerző néha igencsak eltávolodik mondandója fő sodrától, nemegyszer meg kell jegyeznie, hogy igazából épp nem A clown mint a művész önarcképe kérdésköréről szól. Azaz arról, de nem a clownról.
A mű tágasságát hét-nyolc fejezetcím is érzékeltetheti: A művész-Pierrot a 19. század elején; Két nagy hatású bohóckép a 19. század végén: Nietzschénél és Cézanne-nál; Picasso bohócai, artistái; Chagall művész-önarcképei: A hegedűs; Cirkusz és hegedűs Karinthy Frigyesnél, Chaplin Cirkusza; A clown-jel új értelmezései a második világháború után; A bohóc új életre kel: Fellini. Egyik esszé vibrálóbb, mint a másik, és számos módon, sokszoros utalásossággal, asszociatív dinamikával fonódnak össze. Mindazonáltal meglepő, milyen erős a kontinentális tapadás, holott az amerikai némafilm és különösen Buster Keaton faarca kitüntetett témaként kínálkozott volna. Meglepően kevés az orosz (szovjet) anyag is.
Persze nem lehet benne minden egy viszonylag kis terjedelmű esszé-monográfiában. Szabolcsi Miklós 1992-ben, a Café Bábel hasábjain visszapillantott könyvére (talán a folytatással is kecsegtetve önmagát és olvasóját), s nem hallgatta el, mi minden maradt ki áttekintéséből, mit tekintene analízisre méltó, evidensen fontos kiegészítésnek (többek között Bulgakovtól A Mester és Margaritát. Továbbá az így is megfelelően súlyozott magyar matéria bővítését Tersánszky, Szentkuthy, Hamvas ? és, vélhetjük: Határ ?: főleg a művészetköziségben, interdiszciplinaritásban kissé mostohán kezelt epika köréből). Ezt az írást (A clown) érdemes lett volna függelékként csatolni (amint egy név- és műcím-mutató is nagyon jól szolgált volna a Képek jegyzéke mellé).
A könyv mai mérlegelését Valachi Anna Világcirkusz és Kötéltánc című, nagy ívű, egyszerre személyes és tárgyilagos, elemző utószava segíti. Megtisztelő, hogy ebben e sorok írójának egy (Szabolcsi nyomdokain indított) tanulmánya is említődik. Hozzá kell tenni azonban, hogy ez az írás egy olyan könyvterv részeként készült, amelyet a kitűnő cirkusz-szakember, Varjasi László szánt a cirkusz és más művészetek újabb magyarországi történetének közös feldolgozására. (Elkészült például Koltai Tamás Mintha és hátha ? Színház a cirkusz határán című körképe is.) A H. Orlóci Edit által szervezett cirkuszszakmai konferenciák is sok újdonsággal szolgálnak (Szabolcsi szükségképp nem írhatta volna le a clown-jelet a cirkusz-jel egésze nélkül).
A kiadvány kitűnő, de nem makulátlan. Az első kiadás hibáit olykor szolgaian átvette. A Corvinánál a 150. oldalon az egyik Zelk Zoltán-idézetet nem azonosítja verscím ? az Argumentumnál is hiányzik sajnos (208. o., pedig ez a nevezetes Tűzből mentett hegedű). A másik citátum (a címe így helyes: Cigány-biztató) sajtóhiba folytán értelmetlen volt ? és maradt (javítva: ?És húzd, pengesd, vagy fújd cigány, / csak dal legyen már??) Egyébként a Zelk-hivatkozások pontosan mutatják: Szabolcsit mindig az innovatív összetevők izgatták: az archetoposz változásai. A tisztelgés, hommage, ismétlés kevéssé. Zelk Zoltán Emlékezés egy nagy clownra címmel Gerard bohócról írt verset, a Mikor Tersánszky Józsi Jenő mellett a Beketow Cirkusz karzatán ültem megidézettje ? az első szótól az utolsóig ? Charlie Rivels, ?a bohócok királya? (képmása a könyvben a 27. oldalon), de ez csak újrázásként hatna.
A clown mint a művész önarcképe előszavát az orvosból lett esztéta-esszéista, a több könyve révén nálunk is tisztelt svájci tudós, Jean Starobinski írta. Ő kevéssel Szabolcsi előtt, vele levelezésben állva kezdte kutatni a bohóc-tematikát. Rövid, szakszerű és baráti gondolatsora elején ?csodálattal adózik? magyar kollégájának.
Starobinski 1920-ban született. Miért ne lehetne itt velünk Szabolcsi Miklós is? És miért ne épp ehhez a kötetéhez csatolna újabb fejezeteket a clown-jel garmadával kínálkozó újabb felbukkanásaiból?
Európai kitekintésű, problémaérzékeny, teóriaképzésre hajlamos, tennivalóinak végzésében fáradhatatlan, témáit kitartóan felgöngyölítő tudós volt; az egyetemi katedrán és más pulpituson a figyelmet lekötő, színes előadó. Esztétikai ítélőereje is időállónak bizonyult ? bár a tévedések őt sem kerülhették el ?; adatoló-jegyzetelő pontosságát néha a túlfeszített tempó kezdte ki, az esszéműfaj fő sajátosságát pedig a gondolat merészségében, s nem a stiláris mívességben kereste. Ezek a vonások nyomot hagytak clown-könyvén is, amelyet legkevésbé sem valamely hobbi-érdeklődés hozott létre. Szabolcsi Miklósnak vérében volt az egyszerre hosszmetszeti és keresztmetszeti tájékozódás, programjainak, projektjeinek extenzitásában voltaképp a lehetséges intenzitás villanyozta fel.
A bohóc-jelet elemezve tárgyának fonalát a 18. század elejétől, Antoine Watteau híres, titokzatos Gilles-jétől gombolyította, időben visszafelé is tekintélyes periódusokat szálazva ?közbevetett? előzményként, s talán leginkább a 20. század 1970 táján belátható szakaszai kedvéért merülve a munkába. Noha pusztán a clown-ikon is a rendelkezésre álló időnél és terjedelemnél jóval többet követelt volna, Szabolcsi teljességigénye a rokonnak érzett (udvari) bolond, mutatványos, hegedűs, cigány(zenész), artista, szélhámos alakjára, sőt a maszkra is kiterjedt. E lenyűgöző műveltségtől elkápráztatva sem hallgatható el azonban, hogy időnként a kevesebb több lett volna. A szerző néha igencsak eltávolodik mondandója fő sodrától, nemegyszer meg kell jegyeznie, hogy igazából épp nem A clown mint a művész önarcképe kérdésköréről szól. Azaz arról, de nem a clownról.
A mű tágasságát hét-nyolc fejezetcím is érzékeltetheti: A művész-Pierrot a 19. század elején; Két nagy hatású bohóckép a 19. század végén: Nietzschénél és Cézanne-nál; Picasso bohócai, artistái; Chagall művész-önarcképei: A hegedűs; Cirkusz és hegedűs Karinthy Frigyesnél, Chaplin Cirkusza; A clown-jel új értelmezései a második világháború után; A bohóc új életre kel: Fellini. Egyik esszé vibrálóbb, mint a másik, és számos módon, sokszoros utalásossággal, asszociatív dinamikával fonódnak össze. Mindazonáltal meglepő, milyen erős a kontinentális tapadás, holott az amerikai némafilm és különösen Buster Keaton faarca kitüntetett témaként kínálkozott volna. Meglepően kevés az orosz (szovjet) anyag is.
Persze nem lehet benne minden egy viszonylag kis terjedelmű esszé-monográfiában. Szabolcsi Miklós 1992-ben, a Café Bábel hasábjain visszapillantott könyvére (talán a folytatással is kecsegtetve önmagát és olvasóját), s nem hallgatta el, mi minden maradt ki áttekintéséből, mit tekintene analízisre méltó, evidensen fontos kiegészítésnek (többek között Bulgakovtól A Mester és Margaritát. Továbbá az így is megfelelően súlyozott magyar matéria bővítését Tersánszky, Szentkuthy, Hamvas ? és, vélhetjük: Határ ?: főleg a művészetköziségben, interdiszciplinaritásban kissé mostohán kezelt epika köréből). Ezt az írást (A clown) érdemes lett volna függelékként csatolni (amint egy név- és műcím-mutató is nagyon jól szolgált volna a Képek jegyzéke mellé).
A könyv mai mérlegelését Valachi Anna Világcirkusz és Kötéltánc című, nagy ívű, egyszerre személyes és tárgyilagos, elemző utószava segíti. Megtisztelő, hogy ebben e sorok írójának egy (Szabolcsi nyomdokain indított) tanulmánya is említődik. Hozzá kell tenni azonban, hogy ez az írás egy olyan könyvterv részeként készült, amelyet a kitűnő cirkusz-szakember, Varjasi László szánt a cirkusz és más művészetek újabb magyarországi történetének közös feldolgozására. (Elkészült például Koltai Tamás Mintha és hátha ? Színház a cirkusz határán című körképe is.) A H. Orlóci Edit által szervezett cirkuszszakmai konferenciák is sok újdonsággal szolgálnak (Szabolcsi szükségképp nem írhatta volna le a clown-jelet a cirkusz-jel egésze nélkül).
A kiadvány kitűnő, de nem makulátlan. Az első kiadás hibáit olykor szolgaian átvette. A Corvinánál a 150. oldalon az egyik Zelk Zoltán-idézetet nem azonosítja verscím ? az Argumentumnál is hiányzik sajnos (208. o., pedig ez a nevezetes Tűzből mentett hegedű). A másik citátum (a címe így helyes: Cigány-biztató) sajtóhiba folytán értelmetlen volt ? és maradt (javítva: ?És húzd, pengesd, vagy fújd cigány, / csak dal legyen már??) Egyébként a Zelk-hivatkozások pontosan mutatják: Szabolcsit mindig az innovatív összetevők izgatták: az archetoposz változásai. A tisztelgés, hommage, ismétlés kevéssé. Zelk Zoltán Emlékezés egy nagy clownra címmel Gerard bohócról írt verset, a Mikor Tersánszky Józsi Jenő mellett a Beketow Cirkusz karzatán ültem megidézettje ? az első szótól az utolsóig ? Charlie Rivels, ?a bohócok királya? (képmása a könyvben a 27. oldalon), de ez csak újrázásként hatna.
A clown mint a művész önarcképe előszavát az orvosból lett esztéta-esszéista, a több könyve révén nálunk is tisztelt svájci tudós, Jean Starobinski írta. Ő kevéssel Szabolcsi előtt, vele levelezésben állva kezdte kutatni a bohóc-tematikát. Rövid, szakszerű és baráti gondolatsora elején ?csodálattal adózik? magyar kollégájának.
Starobinski 1920-ban született. Miért ne lehetne itt velünk Szabolcsi Miklós is? És miért ne épp ehhez a kötetéhez csatolna újabb fejezeteket a clown-jel garmadával kínálkozó újabb felbukkanásaiból?
