Van Warmerdam, a rendező, univerzális művész: alapító tagja volt a legendás holland táncszínházi társulatnak, a Hauser Orkaternek, színházban is rendez egy ideje, számos filmdíjat kapott már, és kiemelkedő flamand drámaíró. A pincér című fekete komédiát rendezte, írta és eljátssza a főszerepét. Nem akármilyen színész, az eszköztelensége a megkapó. Érdemes utánanézni a régebbi filmjeinek (Ábel, A ruha, A kis Tony), amelyeket lehetett már látni az Örökmozgó régebbi holland filmnapjain, nagy sikerrel vetítették a Titanicon, és előfordultak a közszolgálati televízión. A kisemberek észrevétlenül zajló élete áll a művei középpontjában, az észrevétlenség költői, képes megfogalmazása, így tisztelhetjük benne a hollandok Kaurismakiját. A pincérre passzol is párhuzamként a Gomolygó felhők éttermes története, bár egészen más a szituáció és a nemzet karakterológiai él.
Edgárral szörnyű dolgok történnek tulajdonképpen, vérlázító, ahogy tűri még azt is, amikor három ellenszenves üzletember behajítja az étterem óriási akváriumába. Tulajdonképpen már ellenszenves, mert cseppet sem képes a sorsát irányítani, nem szól bele a saját életébe, amit meg a filmforgatókönyv-író Hermann irányít, akihez rendre feljár panaszkodni, vagy feldúltan rátöri az ajtót, hogy számon kérje, miért kell ilyen semmirekellő karaktert megformálnia. Az ideges író, aki már a feleségével is hajba kap a jeleneteken, felháborodva közli, hogy ez a karakter "modern", és hagyják őt békén a szereplők. Megjelennek a film többi figurái is, hogy egyezkedjenek, és ezeken az igazán abszurd jeleneteken már nagyokat nevetünk. Csak úgy, mint a boltos szcénán, amikor a főhős önvédelmi nyilat vásárol egy meghatározhatatlan állagú lassú öregasszonytól, aztán bénán kinyírja vele az ellenségeit. A bűn útjára sodorja végül a közöny, és ezért lakolnia kell, a forgatókönyvírónak meg elege lesz belőle, és véget vet a szenvedéseinek.
