Hajdu Steve színészt alakít az októberben érkező új magyar kosztümös filmben

Művészet

Október 3-án mutatják be a Bolond Istók című filmet, mely a 19. századi színész, Szákfy József portréját rajzolja meg.

Fotó: Gordon Eszter / Filmsquad
Fotó: Gordon Eszter / Filmsquad

Színésznek színészt alakítani mindig különleges feladat, miután olyan figurát formálhat meg, aki maga is nap mint nap más bőrébe bújva szórakoztatja a közönséget. Ez a játék a játékban kihívás Hajdu Steve számára nagyon is kedvére való volt, mert az október 3-án mozikba érkező romantikus film, a Bolond Istók egyik főszereplőjeként a hírneves 19. századi színész, Szákfy József alakját idézhette fel a kamera előtt.

A legendás művész 1817-ben kezdte a pályáját, amit szívvel-lélekkel folytatott egészen 1879-ig, amikor végleg búcsút vett a színpadtól. Addig a drámairodalom klasszikusait játszotta végig a világot jelentő deszkákon Gyöngyöstől Debrecenen át a pesti Nemzeti Színházig. A filmben a sors összehozza őt Arany Jánossal, ami cseppet sem kitaláció, a valóságot tükrözi. A későbbi költő még nyurga fiatalként a színészéletet Szákfy József társigazgatósága alatt kezdte a debreceni Nánássy-féle magtárszínházban. Itt ismerkedtek meg egymással.

Hajdu Steve örömmel merült bele Szákfy József életének, jellemének feltérképezésébe a forgatás előtt. Ebben sokat segített neki a Bolond Istók forgatókönyvírója és társrendezője, Hegedűs Georgina, aki Arany János levelezése, visszaemlékezések és az írói fantázia segítségével találta ki, hogy milyen ember is lehetett a férfi életében.

Fotó: Gordon Eszter / Filmsquad
Fotó: Gordon Eszter / Filmsquad

A filmben Szákfy a társulatban az első színész, a színpad sztárja, de némiképp különc is. Jobban szeret egyedül lenni, a mellé keveredő emberek, kollégák neveit sem jegyzi meg, igazán igénye sincs barátságokat kötni, mégis odafigyel fiatalabb pályatársaira. Mindenkihez van pár kedves szava, és bárkivel kedélyesen el is tud beszélgetni, ha úgy adódik a helyzet. Egy ennyire sokszínű, elegáns, tartózkodó, de a bohémságot sem elutasító művészember megformálása Hajdu Steve számára izgalmas lehetőségeket, tág teret adott a játékhoz. Lubickolt a szerepben, és bízik benne, hogy az alakításával a nézőknek is kellemes perceket szerez a filmben, amiben a partnerei Liber Ágoston, Gellért Dorottya, Jordán Adél, Pál András és Puskás Balázs voltak.

Az alig 19 éves Istók (Liber Ágoston) arról álmodozik, hogy színész lesz, így hátat fordít a tanulásnak, és otthagyva a neves Debreceni Kollégiumot csatlakozik egy vándor színtársulathoz. Kezdetben csak színfalak mögötti munkákat kap, de igyekszik elérni, hogy a világot jelentő deszkákra léphessen, ráadásul ezt a vágyát még inkább felkorbácsolja a társulathoz kalandos úton csatlakozó ifjú színésznő, a rejtélyes múltú Sári (Gellért Dorottya), akihez kezd egyre jobban vonzódni. A lány sem közömbös iránta, de a kapcsolatukat olyan viharok kísérik, amelyek Istók reményeit és szándékait a színpadon és a kulisszák mögött egyaránt próbára teszik. Nehéz döntések várnak rá, amelyk az egész életére hatással lesznek.

A Bolond Istók című filmet a Filmsquad gyártotta és forgalmazza. Producere Major István, akinek a nevéhez olyan nagyszabású hazai és nemzetközi filmek kötődnek, mint az Aurora Borealis, a Szia, Életem!, a Liza, a rókatündér vagy a bemutatás előtt álló Slingshot és a Nuremberg. A rendezői feladatokat Rohonyi Gábor (Brazilok, Szia, Életem!) vállalta el, aki mellett társrendezőként közreműködött Hegedűs Georgina, a Bolond Istók forgatókönyvírója. A film képi világáért Gosztola-Schenker Ábris (Mellékhatás, A Király, A tanár) operatőr felelt, míg a látvány Valcz Gábor, a jelmezek Kemenesi Tünde munkáját dicsérik. A Bolond Istók vágója Czakó Judit, a zeneszerzője pedig Csengery Dániel (Liza, a rókatündér, A nemzet aranyai, Ida regénye) volt.