Bolyai Farkas nagy tudású polihisztor volt; a matematika szakértőjeként vált ismertté, ugyanakkor ő volt a nemeuklideszi geometria alapjait kidolgozó Bolyai János édesapja, s egyben mentora is. Kevesen tudják – főként az irodalommal foglalkozók körében ismert –, hogy Bolyai drámaírással is próbálkozott. „A könnyeztetőnek nevezett érzelmes drámák, a félelmetes történelmi tablók és az állampolgári fegyelemre szoktató polgári történetek XIX. század eleji színházi irodalmában Büchner, Lenz, Kleist színházi filozófiája közelében jelölhető ki Bolyai Farkas műveinek európai helye, ha nem is részesültek túl nagy megbecsülésben a megírásuk óta eltelt szinte két évszázad alatt” – írja Gyimesi Emese Bolyai drámáiról szóló esszéjében. Bolyai drámáit valóban sok negatív felhangú kritika érte. Ezek többnyire dagályos beszédmódját, valamint a drámai cselekményt felváltó hosszas filozófiai eszmefuttatásokat nehezményezték. A Bolyai-drámákkal foglalkozó Borbély Szilárd szerint azonban a drámatörténetet érdemes külön vizsgálnunk a színháztörténettől, ezek ugyanis „eltérő utakat járnak be”.
Bolyai Farkas szomorújátékai mély egzisztenciális és filozófiai gondolatokat közvetítenek; elsődleges céljuk nem is annyira a színpadi gyönyörködtetés, mint inkább a tanítás, az értékközvetítés. Bolyai név nélkül, a Döbrentei Gábor által meghirdetett drámapályázat eredményhirdetése előtt jelentette meg első drámagyűjteményét Öt szomorú játék címen. A gyűjteményben megjelenő Pausanias, Mohamed, Kemény Simon, A virtus győzedelme, valamint A szerelem győzedelme című drámajátékok fontos erkölcsi kérdéseket vetnek fel, melyek a szerelem, a hazaárulás, az öngyilkosság, a hazafiság, valamint női hűség motívumai köré csoportosulnak. Bolyai drámaírói tehetségéről tanúskodik az is, hogy Kisfaludy Károly éppen az ő szomorújátékát alapul véve írta meg legkiemelkedőbb tragédiáját, az Irénét.
Bár Bolyai Farkas drámái nem váltak a magyar irodalom meghatározó alkotásaivá, mégis érdekes lenyomatai egy sokoldalú tudós gondolkodásának; megszólalásmódja költői, gondolatai a mai korra is érvényesek.