Bonchidától Bonchidáig lemezbemutató koncert lesz január 28-án, pénteken a Fonóban.

A Kis-Szamos mente és a Mezőség határán található Bonchidán „a hagyományos magyar táncrend utolsó virágzási korszaka az 1930-as évek eleje volt. A román táncciklus ezt mintegy húsz évvel túlélte” – írja Martin György, akinek 1969-es gyűjtése lényegében az egyetlen jelentős gyűjtés Bonchidáról.

A Fonó Szerda táncházban a bonchidai sorozatot román táncokkal kezdik – a bonchidai román forgatós talán a legnépszerűbb páros tánc –, majd a magyar táncokkal folytatják. Ajánlásuk szerint ezekre a zenékre még a kőszívűek is szerelembe esnek, és – korabeli feljegyzések alapján – a tehenek is dupla adag tejet adnak! Ennek tudatában várnak mindenkit a Fonóba a szerdai táncházakra, ahol az élőzenés táncoktatás után énektanulás, majd össztánc és végül táncház várja a résztvevőket a Magos együttes muzsikájával. Ezen a héten kivételesen pénteken is bonchidai muzsikával telik meg a ház: Ocskay Rita és barátai lemezbemutató koncertre készülnek.

A Fonó Szerda táncalkalmakra olyan kezdő és haladó táncosokat várnak, akik a tánctanfolyamon szívesen elmélyítenék ismereteiket egy-egy tájegység táncában. Az élőzenés tanítás kezdő és haladó csoportban párhuzamosan folyik, ezt énektanítás és össztánc, majd táncház követi.

Nyitókép: Fonó