Bonobo, az elektronikus zene sztárja a Sportarénában mutatja be új lemezét

Egyéb

Fragments című új lemezét bemutató turnéja keretében Budapesten is koncertet ad Bonobo. Az elektronikus zene brit sztárja a Sportarénában lép fel november 29-én.

Bonobo idei, sorrendben hetedik stúdióalbumán mások mellett Jamila Woods, Joji, Kadhja Bonet, Jordan Rakei, O’Flynn és Miguel Atwood-Ferguson is közreműködött.

Bonobo (Simon Green) az első lemezét még 2000-ben jelentette meg Animal Magic címmel, ezután szerződtette az egyik legfontosabb elektronikus zenével foglalkozó kiadó, a Ninja Tune, amellyel azóta is együtt dolgozik. Albumait a kezdetektől maga hangszereli, és a produceri munkát is ő látja el. Azonnal felismerhető ütem- és dallamvilágával szakmai körökben indulása óta a downtempo úttörőjeként tartják számon. Az igazi áttörést a 2010-es Black Sands című album hozta el számára.

Egyedi
hangzásvilágának egyik kulcseleme, hogy az elektronikus zenét sokszor távolabbi
műfajokkal, nép- és világzenével, dzsesszel vagy gyűjtött hangelemekkel keveri.
„Amit én csinálok, az az akusztikus forrásokból származó hangok összegyűjtése.
Gépek által készített zene helyett gépekkel készített zene” – mondta egy
interjúban.

Az
elektronikus és az élő hangszeres zene határait elmosó fellépéseivel Bonobo
egyaránt megtöltötte a Sydney-i Operaházat, a londoni Royal Albert Hallt vagy a
Glastonbury Fesztivál színpada előtti teret.

Az elmúlt négy évben öt Grammy-jelölést zsebelt be. Sokak szerint idén januárban megjelent Fragments című albumáért 2023-ben végre meg fogja kapni a díjat. Ez érzelmileg az eddigi legintenzívebb lemeze.

„Korábban folyamatosan a világ zajában éltem, tele voltam élményekkel. Amikor mindez megváltozott, úgy éreztem, nincs mit mondanom. Ott ültem a stúdióban, rengeteg időm volt, és mégsem tudtam zenét szerezni. Újra be kellett indítanom a kreatív lendületemet azzal, hogy kimegyek a szabadba, és más módon próbálok kapcsolódni a világgal” – mesélte. Végül a kaliforniai Halál-völgyben tett túrák során találta meg az ihletet. A Fragments tizenkét dala egyfajta lenyomata annak, hogy a küzdelemből, a kiábrándultságból a kreativitás és a remény a legváratlanabb pillanatokban is felbukkanhat.

Bonobo
legutóbb 2018-ban lépett fel Magyarországon, akkor kétszer is, a Budapest
Parkban és a Sziget fesztiválon.