Bonyhádon a Holokauszt Emlékközpont vándorkiállítása

Kultpol

(MTI) - Az Auschwitz album - rólunk, nekünk, nélkülük című kiállítás a fővárosi emlékközpont és a bonyhádi Soha többé Soá! Alapítvány együttműködésében jött létre a holokauszt 65. évfordulóján. A tárlat kilenc témacsoportban huszonkilenc fotón követi végig a zsidóság deportálását, egy tablón pedig a völgységi zsidók történetét.

 
A megnyitón Matos Kálmán, az alapítvány elnöke azt mondta: Magyarországon az utóbbi években egyes szervezetek, személyek egyre nyíltabban artikulálják antiszemita, holokauszttagadó nézeteiket. Ebben a helyzetben még inkább indokolt, hogy a valós tényekre emlékeztessünk - fogalmazott.
 
Potápi Árpád János, a város polgármestere, a kiállítás fővédnöke a bonyhádi zsidóság tragikus száz napját idézte fel. Mint mondta, ha nem is vállalták a bonyhádiak a zsidók elbújtatását, együttéreztek velük. Emlékeztetett arra, hogy Bonyhádon szervezték meg a Hűséggel a hazáért mozgalmat a Volksbund atrocitásai ellen.
 
Pécsi Tibor, az emlékközpont oktatási programvezetője arról beszélt: a kiállítás azért fontos, mert az album képein honfitársaink vannak, akik magyarnak gondolták magukat, de a magyar állam zsidónak bélyegezte és haláltáborba küldte őket. Auschwitz-Birkenauban a magyar állampolgárok 80 százalékát hat órán belül elgázosították, így történt ez a bonyhádi zsidó közösséggel is - mondta a történész. "A kiállítás üzenete, hogy ide vezet a kirekesztés, a rasszizmus. Auschwitz csak a végállomás, az első állomás ott van, hogy ember és ember között származás, életvitel, vallás alapján különbséget teszünk" - mutatott rá.
  
Az emlékközpont programvezetője elmondta: a beregszászi, técsői és miskolci zsidókról készült, először 2004-ben bemutatott fotókat eddig Egerben, Zentán, Budapest XIII. kerületében és Pécsett láthatta a közönség. Az idén Bonyhád mellett Székesfehérváron és Komarnóban állítják ki a képeket.
 
A szerdán megnyílt bonyhádi tárlatot Szekszárdon és Bátaszéken is megtekinthetik majd az érdeklődők. Pécsi Tibor azt is elmondta: a koncepció szerint a kiállításokon fiatalok tartanak tárlatvezetést kortársaiknak. A völgységi városban például 17 éves diákok ismertetik a holokauszt idején történteket a fiataloknak. Ehhez az emlékközpont módszertani segítséget nyújtott - tette hozzá.