Borisz Berezovszkij zongoraestje ? MVM-KONCERTEK A MÜPÁBAN I.

Idén már járt a Művészetek Palotájában olyan orosz zongorista, aki igazán meghatározó egyénisége a mai komolyzenei életnek, és december 15-én este ? az említett sorozat első állomásaként ? is ilyen művészt hallgathattak meg azok, akik ellátogattak Borisz Berezovszkij koncertjére, mely ? bár nem egyértelműsítve, de ? szintén erősen kapcsolódott az idei Liszt-évhez. Nyilvánvalóan az év legvégén is számos esemény lesz országszerte, ami szintén kapcsolódik az évfordulóhoz, de az is bizonyos, hogy ez a koncert különleges módon illeszkedett a 2011-es évbe.

 

Az est egy olyan Beethoven szonátával indult (D-dúr, op. 10, No 3.), mely az első alkotói korszak egyik záróműve, és ennek a korai szakasznak az egyik legmeghatározóbb szonátája. Ha már utaltunk korábban Gyenyisz Macujevre, itt azonnal észrevehető volt az alkatbeli különbség a két orosz művész között; míg az előbbi leginkább az energikusságával tarol, Berezovszkij technikai tudása, vagy inkább annak alkalmazása, érzésem szerint, sokkal kifinomultabb ? talán az a néhány év, amennyivel idősebb Macujevnél, számít itt igazán. És erre a felvonultatott művek sokfélesége is egyértelmű bizonyíték volt ezen az estén, amit a meglepetések és a váratlan fordulatok uraltak elsősorban. A tervezett Ravel-mű helyett a szerző egy másik alkotását játszotta, valamint hozzákapcsolt még öt Chopin-keringőt, a hallgatóság nagy örömére, természetesen. A második rész tartogatta talán az igazi izgalmakat, mely Brahms: Változatok egy Paganini témára című opusával indult; melynek alaptémáját maga Liszt, de ugyanakkor más zeneszerzők is feldolgozták. A Brahms-mű eljátszása után ? mikor végre Liszt transzcendens etűdjei következtek volna ?; Berezovszkij egyszer csak felállt és közölte a hallgatósággal, a legtermészetesebb nyugalommal az arcán, hogy nem tudja folytatni, mert feltehetőleg elszakadt az egyik húr; aztán visszaült, és egy mozdulattal igazolta ezt, az akkor nagyon is szomorúnak ható tényt. Nem kellett azonban sokat várni; volt, aki orvosolja a problémát; így a rövid intermezzo után valóban jöhettek a transzcendens etűdök ? és itt is másként alakult az este, mint ahogyan azt a programfüzet alapján tervezni lehetett volna. A meghirdetettek mellett elhangzott a 2. (molto vivace), a 7. (Eroica), illetve kimaradt a záróetűd, és a 10. (allegro agitato). Talán nem kell igazán kihangsúlyozni, hogy milyen elképesztően nehéz, megpróbáltató este lehetett ez magának a művésznek is, főleg, ha hozzávesszük az említett kis közjátékot, valamint azt a korábbi eseményt, melyről szintén értesülhetett a közönség; miszerint Borisz Berezovszkij épphogy eljutott Magyarországra, útlevélproblémák miatt. Ennek ellenére, vagy ezekkel együtt, hihetetlenül koncentráltan, és közben elképesztően lazán játszott; kellően átszivárgott minden apró kis rezdülés a közönségre is. A ráadásokkal sem fukarkodott az orosz művész; úgy tűnt, hogy a sok negatívnak tűnő dolog őt csak arra készteti, hogy még inkább megdöbbentse a hallgatóságot; játszott Godovskyt, Gershwint és Abram Chasins: Flirtation in a Chinese Garden című művét. Az est így egyetlen szünettel majdhogynem háromórásra sikeredett ? de azt hiszem, senki sem panaszkodott utána.