Boros Dániel mikrobiológus: Tudomány nincs filozófia nélkül

Sikeres, elismert és támogatott kutató vagy, de a zenei tehetség is ott rejlik benned. Miért váltottál annak idején a zenéről a kutatásra?

Ez nem váltás volt, hanem két párhuzamosan fejlődő készség közüli választás. A szüleink lehetőséget adtak arra, hogy – zenét és sportokat tekintve egyaránt – minél szélesebb spektrumon kipróbálhassuk magunkat, így megtapasztaljuk, mi az, amit élvezünk és miben vagyunk jók. Szerettem és szeretek zenélni, de egy ponton nyilvánvalóvá vált, hogy a természettudományok irányába nagyobb a fogékonyságom.

A fogékonyságod mellett mi segített a tudomány világában való elmélyülésben?

A kíváncsiság. Meg akartam érteni a dolgokat.

Vajon hogyan működik a világ, és hogyan írják le ezt a működést a természettudományok? Persze, tizennégy évesen nem így artikuláltam magamban ezt a kérdést, de ennek fényében élveztem az erről történő tanulást a középiskolában, az egyetemen. Fokozatosan fejlődtem, és így léptem rá arra az útra, amelyen jelenleg járok.

Az organikus fejlődés közben mi tartott tükröt arra, hogy ez az utad?

Fontos megerősítéseket adtak efelől a tanáraim. Szerencsés voltam, hiszen mind az általános iskolában (Jókai Mór Általános Iskola, Pécs – a szerk.), mind a középiskolában (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest – a szerk.) és az egyetemen (University of Cambridge, Anglia – a szerk.) egyaránt kiváló természettudomány tanáraim voltak, akik megszerettették velem a világ irányába történő kíváncsi kérdezést. Tehát miközben otthon hatalmas adagot kaptam ebből az érdeklődő, a világot megfejteni kívánó gondolkodásból, a kiváló pedagógusaim is erre inspiráltak, és olyan közeget alakítottak ki, amelyben ki is tudott bontakozni ez a gondolkodásmód.

Elsősorban mit céloznak a kutatásaid? Mire keresel válaszokat?

Minden ember sejtjében van DNS, ami – túlhasznált és nem tökéletes, cserébe érzékletes hasonlattal élve – olyan, mint egy nagyon távoli tervrajz. Ha egy házat veszünk példaképp: hasonlít a házra, de nem egy mérnöki alaprajz. Ezen vannak véletlenszerű változások, amelyeknek a jelentését néha tudjuk, néha nem. Engem a változások jelentése érdekel.

Ha eltérést látunk egy ember genomjának felépítésében – a „ház tervrajzán” van egy extra bütyök –, akkor az véletlenszerű-e, van-e relevanciája? Van-e funkcionális hatása ennek a kis változásnak? Ezek a kérdések foglalkoztatnak. Például tudjuk, hogy a különféle rákos daganatoktól szenvedő betegeknél gyakrabban vannak jelen bizonyos számú változások, mint az átlagpopuláció szervezetében – de azt nem tudjuk, hogy ez ok-okozati összefüggés-e. Ezt nehéz kideríteni.

Olyan módszerek kialakítása a célom, amelyekkel megfordítjuk a folyamatot: megnézzük, mi történik egy sejttel, ha elhelyezünk egy adott változást a „tervrajzában”, a genetikai profiljában. Főként a rák területén zajlik ez a kutatás, de nem könnyű a feladat. A ráksejtek sokfélék, nehéz tökéletesen leképezni a bennük történő folyamatokat.

Mit jelent a Crick Institute-tal történő kollaborációd?

Van egy olyan laboratóriumi része a doktori projektemnek, amelyben speciális módszerre van szükségünk, hogy az elméletünket teszteljük. Ők tapasztaltak ebben a módszerben, és érdekelte is őket a munkában való részvétel.

Külföldön tanulsz, most épp San Franciscóba tettél egy három hónapos kitérőt Londonból. Hol látod magad a jövőben?

A tudományos életnek elvárt része az utazás, a doktorit máshol szokás csinálni, mint az alapképzést. A modern tudományban nem egyes személyek tevékenykednek, hanem viszonylag nagy csoportok. Elmúlt az a kor, amikor egy zseniális tudós talált ki mindent – bár vannak, akik úgy tesznek, mintha ez a kor még mindig itt lenne.

Ma gyakorlatilag emberek hada, több egymással együttműködő labor hoz tudományos felfedezéseket – ezért is fontos, hogy sok országot és várost járjon be az ember, ezáltal új kapcsolatokkal, ezen belül új potenciális kollaborátorokkal –, új perspektívákkal gazdagodjon. Még nem látom magam előtt, hogy melyik városban leszek a doktorim után, de egészen biztosan új helyen.

A tudomány mellett a művészethez és a filozófiához is van kapcsolódásod. Mit gondolsz ezek egymáshoz való viszonyáról?

Tudomány nincs filozófia nélkül. A modern tudomány, a filozófia, a tagolt, önmagára reflektáló szerkezet- és történettudatos gondolkodás kétezer-ötszáz éves előrehaladásának eredményeként és következményeként a 18-19. századra alakult ki. A filozófiától, a gondolkodásra és a gondolkodás világkapcsolatára vonatkozó gondolkodástól teljesen elválaszthatatlan. Kifejezetten hasznos lenne a tudományfilozófiai alapműveltség a tudományos pálya képviselői számára. Reflektálunk arra, ahogy gondolkozunk, ahogy a tudományt végezzük és ahogy magán a tudományon gondolkozunk.

A zenének és a tudománynak is van kapcsolata, ettől függetlenül én magamban nem szoktam a művészetet tudománnyá tenni. A zenetudomány nagyon érdekes szakterület, de én személy szerint nem gondolkodom ezeken az összefüggéseken, amikor Misit zongorázni hallom.

Miként definiálod a művészetet?

Nekem a művészet az emberi kreativitás nagyon tiszta kifejezése.

Mely filozófusok voltak rád nagy hatással?

Legnagyobb hatással Kant ismeretelmélete volt rám. Az én szememben a tudomány határaira világított rá a megfigyelő önmagává válásának kérdése – az, hogy hogyan figyeljük meg önmagunkat és a saját gondolkodásunkat. Mindig azon gondolkodom, hogy ilyen szempontból melyek a tudomány határai.

Milyen volt mély gondolkodású, szellemes és derűs filozófusok gyermekeként felnőni?

A szüleink tágították a világunkat azáltal, hogy kifejezetten odafigyeltek arra, hogy szellemileg nagyon stimulált, ugyanakkor gyereknek való gyerekkorunk legyen. Mind úgy, hogy sokat beszélgettek egymással a fülünk hallatára, mind úgy, hogy mindenhova magukkal vittek, mindenfélét megmutattak és tanítottak nekünk – éppúgy, ahogy az apai és anyai ágú nagyszüleink. Nagyon boldog gyerekkorunk volt. Hálával tartozunk a szüleinknek az értelem és érzelem, a szellemi emelkedettség és a játék jelenlétének harmóniájáért.

Hogyan élteted a kutatói munkádhoz szükséges kreativitást?

Magával a kutatással, hiszen a tudományos kutatás – az én szemszögemből nézve – folyamatos, nagyon kreatív munka. Ahogy a művészet, úgy a tudomány sem a semmiből keletkezik, hanem az elődökre épül, mi pedig teszünk a jelenben egy következő lépést. Ez a lépés a kreativitáson és a korábban mások által megtett lépések szintézisén alapul. A kutatások során felmerül egy csomó probléma, amelyeknek a megoldásához kreatív gondolkodásra van szükség.

Ugyanakkor a tudomány és a kutatás mellett például a művészet befogadásával, valamilyen szintű művelésével is igyekszem éltetni, élénken tartani a kreativitásom.

A mesterséges intelligencia sok területen segíti az embereket az informálódásban, kutatásban, és akár „gondolkodik” is helyettük. Mit gondolsz, miért érdemes mégis erőt és időt szentelni a gondolkodásra?

Ahogy az ipari forradalomban sok feladat megoldását átvették a gépek, úgy fennáll az esély, hogy most magát a gondolkodást mint feladatot vegyék át. Szerintem ez egy olyan kétélű fegyver, ami veszélyes lehet. Egyrészt hasznos bizonyos dolgok automatizálását tekintve, de a saját gondolkodásunkat nem érdemes automatizált folyamatokra lecserélnünk. Tehát a mesterséges intelligencia korában is fontos, talán minden eddiginél fontosabb a gondolkodás. És hogy miért érdemes gondolkodni? Talán mert az emberi voltunk leglényegesebb meghatározója az, hogy rendelkezünk öntudattal, képesek vagyunk önreflexióra, a gondolkodás megvalósítására.