Július 9-én háromnapos fesztivállal nyit újra az Óbudai Társaskör, ezután még hat különböző szórakoztató kerti programmal várják a közönséget a hónapban. Július 23-án például Bősze Ádám standupol.

Bősze Ádám visszajár a Kiskorona7-be, hiszen azt olyan szellemi műhelynek tekinti, amelyhez Magyarország fontos kamarazenekarai kötődnek. „Falait áthatja a zene, amiben a vérverejtékes gyakorlás ütemei éppúgy jelen vannak, mint az örömzene hangjai” – fogalmaz. Humorral gazdagon tűzdelt műsora mindig sikert arat a közönség körében. „A Kiskorona7 helyszínként az egyik legjobb arra, amit én csinálok – mondja – ugyanis a zenéről való beszéd, azaz előadás, egy intim dolog. Beszéltem már tízezer ember előtt is, de nehéz zenetörténetről úgy szólni, ha az embernek nincs kontaktusa a hallgatósággal.”

A Pikk dáma – a zenetörténet legjobb kártyajátékai díszlete a kert. Szórakoztató, informatív előadásának keretében a közönség megtanulhatja a skatot, amely Richard Strauss kedvence volt, vagy whistezhetnek Liszt Ferenccel, kipróbálhatják a rabouge-t, s mindeközben nem tilos elkortyolgatni egy-két pohár bort. Bősze Ádám július 23-án 20 órától osztja a lapot.

Az Óbudai Nyár a Kiskorona7 kertjében című, hatestés sorozat 17-én, Fesztbaum Béla Seress-estjével veszi kezdetét, majd önálló műsorral érkezik Darvas Ferenc és Dés László. Fellép a hazai jazzélet egyik legkeresettebb formációja, a Sárik Péter Trió, a zárókoncertet pedig az Anima Musicae Kamarazenekar adja – vendégük Horgas Eszter fuvolaművész és Polónyi Ágnes hárfaművész lesz.

Fotó: Gálos Mihály Samu