A legtöbbször ezzel a jelzővel illetik Both Miklóst a Palimo Story kapcsán. Népdalgyűjtés céljából járt Indiában, Iránban, Kínában, Oroszországban, Erdélyben és Ukrajnában is. A Hajógyár Életút című sorozatának vendége Both Miklós zeneszerző, előadó, néprajzkutató, a Hagyományok Háza főigazgatója.
Gyerekként két zenei világ volt egyszerre jelen az életében. Az iskolarendszer, benne a formális oktatás hangszereivel, mint a zongora és a furulya. Emellett pedig volt egy informális közeg is, ahol – ahogy ő fogalmaz – egymást tanították, ennek a központi eleme az akusztikus gitár volt.
„Az igazán izgalmas alkotói feszültség abból alakult ki, hogy szép lassan a hangszerem, a gitárom elkezdett nem kompatibilis lenni azzal a zenével, amit hallgatok. Rájöttem, hogy érdemes lenne megtanulni hegedülni. Aztán lett egy érdekes saját megoldásom: csináltam egy hegedű hangolású gitárt. És így a kettő már találkozott.”
Nyolc év alatt több mint 150 településen rögzített népzenei gyűjtéseket Both Miklós Ukrajnában.
„Amikor Kodály és Bartók elkezdte a tudatos, rendszerezett népdalgyűjtést, akkor felosztották a területeket. Ha érteni akarjuk, hogy mi az, hogy magyar népzene, akkor értenünk kell azt is, hogy mi az, hogy szlovák, román, cigány, ezért amikor kutattak, akkor a környező országokat is kutatták. Bartók nagyon sok szlovák és román zenét gyűjtött, de azt láttam, hogy ebből a nagy mozaikból Ukrajna egy fontos hiányzó pont.”
Miért éppen az ágas-bogas ukrán falvak voltak a leggyümölcsözőbb helyszínek népzenei kutatásai során? Kiderül a Hajógyár Életút-sorozatából.
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
