Az idén ötéves Budapest Park hagyományos évadnyitó sajtótájékoztatóját Gerendai Károly és Rimóczi Imre, a Budapest Park művészeti vezetője tartotta, majd körbevezettek minket a megújult helyszíneken.

bp1

Gerendai Károly elmondta: a Budapest Park Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, ahol tavaly 330 ezer főt láttak vendégül. Szívesen jönnek ide a külföldiek, idén is olyan nagy nevek lépnek majd fel, mint például Billy Talent, ZAZ, Ky-Mani Marley, Steve Vai, a Mr. President és a Foals zenekar, utóbbiak részt vesznek a Sziget Fesztivál Budapest Parkban tartott after partyján is.

bp2

A helyszínnek számos hazai banda visszatérő vendége, többen is itt tartják születésnapjukat, lemezbemutató koncertjeiket. A Budapest Parkot április 28-án a Szabó Balázs Bandája és a Lóci játszik koncertje nyitja, az első hétvégi bulik sorát a Brains és a Scooter folytatja. Innen indítja koncertsorozatát például az Irie Maffia, klubkoncertet csak itt ad ? de ebből négyet ? a Punnany Massif, a fővárosi közönség először hallhatja a Halott Pénz új hanganyagának dalait és új számokat ígér a Welhello is. Kerek évfordulót ünnepel a Zagar, a Hősök és az AkkezdetPhiai.

bp3

Rimóczi Imre, a Budapest Park művészeti vezetője a sajtóbejáráson megmutatta a kibővült tereket, amelyeknek köszönhetően a nagyszínpadi nézőtér is nagyobb lesz. Az étel- és italkiszolgálást gazdag kínálattal egy helyszínre összpontosítják, a toalettek is könnyebben megközelíthetőek lesznek majd. Idén újdonság, hogy a Budapest Parkban Sportkert is alakul, ahol hatalmas kivetítőkön követhetjük a nyár izgalmas sporteseményeit, az EB-n szereplő magyar fiúkat vagy a BL-döntőt. A nem zenei programhelyszíneket erősíti továbbra is ? minden hónap első vasárnapján a legkisebbeket váró ? a Mizo-Pöttömkert és a nagyobbakat szórakoztató TrapFactory, a Budapest Park szabaduló szobái.

Végh Nóra

Fotó: Csákvári Zsigmond