Soltész Béla író, társadalomkutató és hátizsákos turista. Végzett portugál-spanyol szakos hallgatóként érthető, hogy érdeklődésének középpontjában Latin-Amerika áll. Kalandos, Brazíliáról szóló útikalauzát az Európa Kiadó tavaly jelentette meg Hátizsákkal Brazíliában címmel. Több hónapon keresztül tartó utazása során felfedezte a metropoliszok betonrengetegét, az Amazonas-medence érintetlen őserdeit, az őrült karneválokat, a soha véget nem érő házibulikat. Megkóstolhatta az igazi brazil kávét, a tömény cachaçát és a helyi magyarok hamisítatlan banános rétesét. Élvezhette a szamba pörgős ritmusát, a bossa nova lágy dallamát, és persze megismerkedett sok hétköznapi, nagyszerű brazil emberrel, akiktől sokat tudott meg arról, milyen az igazi Brazília.
Számítottam arra, hogy várnom kell majd rád, hiszen aki sokat él egy idegen kultúrában hajlamos felvenni a helyi szokásokat. Nem késtél, pedig hány évig is utazgattál a Föld naposabb oldalán?
Összesen három évet utaztam spanyol és portugál nyelvterületen. Egy évet töltöttem Spanyolországban és Portugáliában, és nem egészen két évet Latin-Amerikában. A legutóbbi utazásom nyolc hónapig tartott: ebből négyet Brazíliában töltöttem, de jártam Ecuadorban, Kolumbiában, Venezuelában, Guyanában, Surinaméban, Francia Guyanában, Jamaicában, Trinidad és Tobagón, Saint Lucián és Martinique-on is.
A szamba és a foci hazájában átélt élményekről könyvet is írtál Hátizsákkal Brazíliában címmel, amelyet cseppet sem lehet hagyományos útikalauznak nevezni.
Nem akartam olyan útikönyvet írni, amelyben csak az van benne, hogy mit kell megnézni, hol lehet jókat enni, vagy melyik környéken érdemes megszállni. Többet akartam nyújtani az olvasónak a puszta leírásnál, ezért a könyvembe történelmi, kulturális érdekességeket és sok személyes élményt is beleírtam.
Mielőtt rátérnénk a személyes élményeidre, beszélgessünk egy kicsit az izgalmas formai megoldásokról. Vannak például QR-kódok a könyvben, ami számomra újdonság volt ebben a műfajban. Milyen tartalmakat lehet a kódokon keresztül elérni?
Ez a ?szükségből erénykovácsolás? esete volt. Azt mondta a kiadóm, hogy ki kell választanom száz képet az utazásom során készített több ezerből. Nem könnyű kiválogatni ilyen kevés fotót annak, aki négy hónapon keresztül egy olyan látványos helyen utazik, mint Brazília. Amikor elkezdtem galériába rendezni a képeket, akkor jöttem rá, hogy végtelen mennyiségű fotót meg tudok osztani az olvasókkal QR-kódokon keresztül. Ekkor elszabadult a fantáziám és azt mondtam magamnak: ha fotókat képes vagyok ebben a formában hozzárendelni a könyvhöz, akkor akár egy lejátszási listát is belinkelhetek brazil zenékből, és így még hangulatosabbá tehetem az olvasást.
A könyv végén található egy brazil-magyar kulturális szótár, amely még közelebb viszi az olvasókat ehhez a távoli, egzotikus országhoz. Írás közben mennyire ütköztél kulturális különbségekből fakadó akadályokba? Hiszen magyarul kell írnod olyan dolgokról, amelyeket a hazaiak egyáltalán nem ismernek. Gondolok például a könyvben megjelenő ?quilombo? szóra, amely a gyarmati időkben a szökött rabszolgák falvait jelölte, de manapság a káosz és a kupleráj szinonimájaként használják. Vagy olyan lefordíthatatlan nevű gyümölcsökre, amelyeket Magyarországon egyáltalán nem lehet kapni.
A szótárt azért készítettem a könyv végére, hogy ezeket a különleges fogalmakat tisztázhassam. Már menet közben elkezdtem írni, mert sok olyan dolog volt, amely az elején nekem sem volt tiszta. Így az is előfordult: kutatnom kellett, hogy egy-egy szóról megtudjam, konceptuálisan mit jelent.
Az, hogy kiválóan beszélsz portugálul, biztosan nagy segítséget jelentett, még akkor is, ha az európai portugál és a brazil portugál nyelv különbözik egymástól. Nem mindegy például, hogy egy kislányt Portugáliában vagy Brazíliában hívsz úgy: rapariga. Az óceán túloldalán ugyanis nem lányt, hanem prostituáltat jelent. Voltak ehhez hasonló kínos félreértéseid?
(nevet) Igen vannak olyan szavak, amelyekkel nagyon szeretik csőbe húzni a külföldieket. Ott van például a bicha, amely európai portugálul azt jelenti, hogy sor, brazil portugálul pedig azt, hogy homoszexuális. Mindig kinevettek, amikor megkérdeztem, hogy ?Sorban álltok? Ez itt a sor??. De a viccet félretéve: még ha szeretnek is poénkodni, általában nagyon tisztelik azt, aki beszél az anyanyelvükön.
Ez a könyvedből is jól kiolvasható, hiszen sok helyi barátra tettél szert, akiknél gyakran meg is szállhattál. Tartod a kapcsolatot velük?
Igen, ketten azóta már meg is látogattak. Persze, egyikük sem miattam repülte át az óceánt, hanem az egyik Spanyolországba utazott, a másik Dániában kapott ösztöndíjat és átugrottak megnézni Magyarországot. Úgy tekintenek Európára, mint mi Dél-Amerikára. Ha valaki azt mondja: ?elmegyek Rióba?, akkor logikusnak tűnik, hogy átugrik Buenos Airesbe is, pedig valójában a két város nagyon messze van egymástól. Ugyanígy a brazil barátaimnak is természetes volt, hogy Barcelonából, illetve Koppenhágából ?átugorjanak? Budapestre.
Az emberek szívesen sztereotipizálják a távoli helyeket. Mi Dél-Amerikát, a brazilok pedig Európát. A könyvedben is említesz olyan műveket, amelyek brazil szerzőkhöz köthetők és Magyarországról szólnak. Köztük van Chico Buarque Budapest című regénye. Elolvastam, és az az igazság, hogy rá sem ismertem a fővárosunkra. Szerinted a Brazíliáról a magyarok fejében kialakult kép is ennyire eltér a valóságtól?
Chico Buarque a regény megírása előtt nem járt Budapesten és tény, hogy a brazilok felületesen egzotizálják a tőlük távoli Kelet-Európát. Ugyanezt teszik egyébként az európaiak is velük. Igaz, hogy a foci, a jó csajok és a szamba is része Brazília imázsának, de azért ennél árnyaltabb a kép. Ez hatalmas ország, hihetetlen nagyvárosokkal, egy-kétmillió gazdaggal, egy relatíve széles középosztállyal és nagyjából százmillió szegénnyel.
Ahol ilyen sokan nyomorognak, ott a bűnözési ráta az egekbe szökik. A világ ötven legveszélyesebb városából tizennégy Brazíliában található. A 150. oldalon tartok a könyvedben, és eddig még nem támadtak meg, nem raboltak ki. Semmi olyasmi nem történt, amelytől általában az európai híradók hangosak. Lesz ilyen rész? Vagy nem is olyan rossz a közbiztonság?
Szerencsére nem támadtak meg. Azért azt nem mondanám, hogy jó a közbiztonság, de Brazília sokkal biztonságosabb, mint ahogy Európában gondolják. Ha az ember nem sétál egyedül éjszaka a városok rosszabb részein, akkor valószínűleg semmi sem történik vele.
Ezek szerint igazán negatív tapasztalatban nem volt részed. Pozitív csalódás ért?
Nem gondoltam volna, hogy a brazilok ennyire jófejek. Minden alkalommal, amikor egy brazillal találkoztam, magasan felülmúlták a várakozásaimat segítőkészségben és emberségben.
A kalandokról nem csupán könyveket, de blogot is írsz. ?Olyan blogot szeretnék csinálni, ami részben a latin-amerikai valóságot mutatja be (vagyis bármilyen kulturális, gazdasági, társadalmi vagy politikai jelenséget, ami felkelti az érdeklődésemet), részben pedig klasszikus utazós blog. Ez utóbbiak gyakori hibáját igyekszem elkerülni.? Ezt a pár sort a Clandestino blogról idéztem, ahol mostanában épp Kolumbiáról írsz. Miben különbözik a könyv- és a blogírás, és milyen hibákat érdemes elkerülni internetes publikálás közben?
A blogolás annyiban más, hogy ott kevésbé hangsúlyos a szöveg igényessége és több a kép. Szerintem gyakori hibája az utazós blogoknak, hogy túlságosan útinaplószerűek. Az igazság az, hogy egy utazás alatt sok olyan dolog történik, amely egy külső szemlélőnek teljesen érdektelen. Az idő nagy része evéssel, alvással, közlekedéssel telik és a mások számára is érdekes dolgok viszonylag kis részét teszik ki az utazásnak. Azt is hozzá kell tenni, hogy sokszor nem a klasszikus turistacsalogató helyek azok, amelyekből jó sztorik lesznek. Ha valakitől kaptam egy ?fülest? egy eldugott kis faluról, ahol izgalmas dolgok történnek, akkor magam mögött hagytam a turistát, és íróként, kutatóként kezdtem gondolkodni. Ezekből a tapasztalatokból születtek a legjobb történetek.
Hamarosan még több ilyen izgalmas történetet olvashatunk, hiszen ha jól tudom, most is dolgozol valamin. Elárulod az olvasóknak a következő útikönyved címét?
Eldorádótól az Antillákig. Ez a munkacíme annak a könyvnek, amely a legutóbbi latin-amerikai utazásom második feléről szól. Egyelőre a felénél tartok, úgyhogy sok kaland megírása vár még rám.
Jámbor-Miniska Zsejke
