A britek is akartak maguknak Eiffel-tornyot

Kultpol

Pedig korábban többen is megkongatták a vészharangot, mondván, az Alexandre Gustave Eiffel tervei alapján elkészült toronynak meg vannak számlálva a napjai. Volt, aki azt mondta az 1889-es világkiállításra épült vastoronyról, hogy talán húsz évig sem bírja. Egy matematika professzor annak idején azt jósolta, hogy az építmény össze fog omlani, ha már a kétharmada elkészül.
 
Gustave Eiffel tornya azonban nemcsak hogy átvészelte a történelem viharait, hanem újabb szimulációs elemzések szerint is kikezdhetetlen. A Technical Centre for Mechanical Industries (CETIM) szakemberei kiterjedt komputeres modellezéssel vizsgálták meg a 18 ezer darabból összeállított tornyot, a világ legnagyobb vasépítményét. A torony ugyan megmozdult, de nem omlott le. A felmérés során arra is fény derült, hogy a torony az utóbbi 120 évben 13 centimétert zsugorodott: kissé összement saját súlya alatt.
 
1890-ben a párizsi Eiffel-torony sikerén felbuzduló britek nagy csinnadratta közepette hirdették meg a versenyt, a soha el nem készült pályázatra végül 68 pályamunka érkezett. A "Nagy Londoni Torony" felhívásra elküldött tervek között volt, amelyik csavarhúzóra, de olyan is, amelyik azonosítatlan repülő tárgyra hajazott. A pamflet Willesden és Harrow közé, a Wembly-parkba álmodta meg a tornyot; végül két győztest hirdettek, ezek az épületek 360 és 390 méteresek voltak, s feltűnő hasonlóságot mutattak párizsi rokonukkal.
 
A további tervek erre a linkre kattintva érhetők el