Brüsszelben kiállítás mutatja be a magyar film 120 évét

Kultpol

Nagylátószög címmel a magyar filmgyártás 120 évét bemutató kiállítás nyílt szerdán a brüsszeli Liszt Intézetben.

Burányi Adrienne, a brüsszeli magyar kulturális központ igazgatója a kiállítás megnyitója előtt az MTI-nek elmondta, a Magyar Nemzeti Filmintézettel és a Belga Királyi Filmarchívummal együttműködésben megvalósult kiállítás és programsorozat fotóanyaggal, plakátokkal, a filmekben szereplő és azokhoz kapcsolódó tárgyakkal, eszközökkel, jelmezekkel, díjakkal, szöveges hátterekkel, stílustörténeti összeállításokkal, vetítésekkel enged betekintést a magyar film történetébe.

Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója elmondta, hogy a budapesti Ludwig Múzeumban tavaly azonos címmel bemutatott kiállítás összefoglaló brüsszeli tárlata átfogó képet ad a magyar filmművészet és filmipar múltjáról és jelenéről a film születésétől a némafilm korszakán és a hangosfilm feltalálásán keresztül a kortárs alkotásokig.

Bemutatja a filmművészet magyar mestereit és filmtörténeti szempontból jelentős alkotásaikat.

Betekintést nyújt olyan magyar vagy magyar származású művészek életébe is, akik nemzetközi karriert futottak be, és a nemzetközi filmiparban is nyomot hagytak. Hozzátette, hogy a magyar filmet bemutató kiállításhoz filmvetítések is kapcsolódnak. Az emblematikus alkotások mellett kevésbé ismert néma- és hangosfilmek is láthatók a brüsszeli Cinematek vetítőtermében.

Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelte: igen kevés olyan ország van a világon, ahol 120 éve nagyon magas színvonalon zajlik filmgyártás. A magyar filmgyártás a brit filmipart követően jelenleg a második legjelentősebb Európában, ennek előzményét mutatja be a brüsszeli kiállítás – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a jelentős külföldi elágazással rendelkező filmművészet magyar vérvonala olyan gazdag hagyaték, amelyet meg kell mutatni a világnak.

Schőberl Márton, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a június 17-ig látogatható brüsszeli kiállítás az első állomása a magyar filmtörténet 120 évét bemutató tárlat nemzetközi bemutatásának. A több száz milliárdos iparág hátterét, történetét és aktualitását bemutató kiállítás azt is sugallja, hogy a film erős diplomáciai eszköz – jegyezte meg. A kiállítás akkor valósul meg, amikor a magyar és a belga diplomáciai kapcsolatok felvételének százéves évfordulóját ünnepli a két ország – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Nyitókép: jelenet a Körhinta című filmből. Forrás: Magyar Film