A Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatójaként, zeneszerzőként és zongoraművészként a klasszikus és a kortárs magyar zeneirodalmat egyaránt gazdagította. Már életében óriás volt. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar kultúrát, a kortárs zenetörténetet.
 |
| Fotó: Müpa |
Kocsis Zoltán 1952-ben Budapesten született. Alig háromévesen kezdett el zongorázni: a Fővárosi Zeneiskola Szervezetben, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán többek között Kadosa Pálnál, Rados Ferencnél és Kurtág Györgynél tanult. Kocsis Zoltán 18 éves korában megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét, és ezzel nemzetközi hírnévre tett szert. Rövidesen a világ minden jelentős zenei központjába, fesztiváljára meghívták, a leghíresebb zenekarokkal lépett fel, és olyan ismert karmesterekkel dolgozott, mint Claudio Abbado, Christoph von Dohnányi, Edo de Waart, Charles Mackerras vagy Ferencsik János. Karmesteri pályája mellett, 1987 óta komponált is.
Fischer Ivánnal 1983-ban megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart, majd 1997-ben átvette Magyarország egyik vezető szimfonikus együttese, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar irányítását.
Bartók Béla életművének kiemelkedő tolmácsolója volt. Ő volt a művészeti vezetője a 2006-ban útjára indított Bartók Új Sorozatnak, amely számos rangos szakmai díjban részesült.
Huszonegy évesen, 1973-ban átvehette a legrangosabb hazai zenei kitüntetést, a Liszt Ferenc-díjat, ezt követte a Kossuth-díj 1978-ban, majd 2005-ban újra. Többek között érdemes és kiváló művész, Bartók?Pásztory-díjas, a magyar kultúra követe, Jubileumi Prima Primissima-díjas, Budapest díszpolgára, a Magyar Corvin-lánc tulajdonosa.
Kocsis Zoltán az elmúlt negyven év magyar zeneművészetének egyik legmeghatározóbb művészegyénisége volt. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar klasszikus és kortárs zene hazai és külföldi recepciójában.
Kocsis Zoltánt Magyarország Kormánya saját halottjának tekinti.
