Kocsis Zoltán
November 6-án történt
„Tisztelem a folklórt, az ősi gyökereket. Az arányok megtalálásánál semmi sem fontosabb. Olyan őszinte, egyszerű formába öntött muzsikát játszunk, ami bárki számára érthető. Érintsen meg bennünket a kegyelem úgy, hogy odafigyeljenek rá mások is” – fogalmazta a ma hetvenkilencedik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró, Tolcsvay Béla.
Május 30-án történt
„Azt hiszem, a legtöbb gyerek kíváncsian kutakodó fejjel jön világra. Talán azért lettem tudós, mert valamilyen értelemben gyermek tudtam maradni” – fogalmazta anno Szilárd Leó, aki elsőként ismerte fel, hogy a nukleáris láncreakció és ezzel az atombomba létrehozható. A magyar-amerikai fizikus, atomtudós 1964-ben ezen a napon halt meg.
Kocsis Zoltán emlékét őrzi a magyar klasszikus zene napja
Évtizedeken át jótékonysági koncerteket adott Kocsis Zoltán a születésnapján, május 30-án. Részben e nemes gesztus emlékére jött létre a magyar klasszikus zene napja. Az idei koncerten az új értékeket Gyöngyösi Levente III. divertimentója, a régit Bartók, Weiner és Kodály egy-egy emblematikus alkotása képviseli.
Szvjatoszlav Richtert különleges kapcsolat fűzte Magyarországhoz
Száztíz éve, 1915. március 20-án született Szvjatoszlav Teofilovics Richter, minden idők egyik legnagyobb zongoravirtuóza, aki főként Schubert, Schumann, Bach, Beethoven, Prokofjev és Sosztakovics műveit szerette, Magyarországon pedig több mint ötven alkalommal lépett fel.
November 6-án történt
Ezen a napon született Ganz Ábrahám vasöntőmester, a magyar nehézipar egyik megteremtője. 1841-ben Svájcból érkezett hazánkba, hogy a József Hengermalomban dolgozzon. Mivel becsapták, kilépett. Önálló vállalkozást indított, és világhírűvé tette a magyar acél- és gépgyártást.
Chopint elküldte az első zenetanára
Százhetvenöt éve, 1849. október 17-én, mindössze 39 évesen halt meg Fryderyk Franciszek (Frédéric François) Chopin, a zongorajátékot megújító lengyel romantikus zeneszerző, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze.
Május 30-án történt
Bár mindene volt a minőség, Kocsis Zoltán mégis úgy vélte: „Teljesen elhibázott prekoncepció a tökéletesség megcélzása. Ha csak ezt tartjuk szem előtt, szép lassan meghal a darab a kezünk között, miközben az amúgy is elérhetetlent hajszoljuk.” A zongoraművész, karmester és zeneszerző évtizedekig meghatározta nem csupán a hazai, de egyebek mellett revelatív Bartók-interpretációi, a kortárs zene kiemelkedő személyiségeivel folytatott együttműködései révén a nemzetközi zenei életet is. Születésnapja a magyar klasszikus zene napja.
Klasszikus zenével gyűjtenek a bajban lévő gyermekeknek
Ismét jótékonysági hangversenyt szervez a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. Az Eiffel Műhelyházban a kamarazenekari műfaj világszerte egyik legjobb képviselője, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Berecz Mihály Junior Prima Díjas zongoraművész is játszik.
Kocsis Zoltánra emlékezik a Nemzeti FIlharmonikus Zenekar
Kocsis Zoltán szellemisége keretbe foglalja a Nemzeti Filharmonikusok évadját. Novemberben halálának évfordulójáról emlékeznek meg koncerttel, május végén, születésnapján pedig – ezen a napon minden évben jótékonysági hangversenyen lépett fel a Nemzeti Filharmonikusok élén – a Zeneakadémiával közösen, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a magyar klasszikus zene napját, régi értékeket ápolva és újak születését ösztönözve.
Kocsis Zoltánról nevezték el a Nemzeti Filharmonikusok próbatermét
A magyar történelem és művészeti élet tele van fejedelmekkel, a mi feladatunk az, hogy őrizzük őket – mondta Csák János kulturális és innovációs miniszter annak alkalmából, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar próbatermét ünnepélyes keretek között Kocsis Zoltánról nevezték el.
Kocsis Zoltánra emlékezik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Minden zenekar kegyelettel ápolja azok emlékét, akik története során a legjelentősebb szerepet játszották. Kocsis Zoltán kitörölhetetlenül beírta nevét a Nemzeti Filharmonikusok krónikájába. Halálának évfordulóján a karmesterre koncerttel emlékeznek, idén Verdi megrendítő Requiemjét szólaltatva meg.
Jubileumi évaddal készül a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2023-ban ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. A jeles alkalomból különleges, sokszínű programmal készülnek a 2023–2024-es évadra.
Zenével egy jó ügyért – A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat jótékonysági koncertje
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat jótékonysági hangversenyt szervez a Budapesti Operettszínházban május 30-án.
A magyar klasszikus zene napját ünnepik a Zeneakadémián
A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok A magyar klasszikus zene napján Kocsis Zoltán emléke, valamint a hazai komolyzene és annak alkotói előtt tisztelegnek május 30-i gálaestjükön, amelyet Káli Gábor vezényel.
A magyar klasszikus zene napját tartják a Zeneakadémián
Kocsis Zoltán tiszteletére rendezi meg május 30-án a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Zeneakadémia A magyar klasszikus zene napja programot.
„A zene mindig ott van a fejemben” – Horváth Kornél, a Kossuth-díjas kisiparos
Ha egyedül vagy társakkal színpadra lép, elnémul a publikum, és izzik a levegő. A ritmusokkal bejárjuk a világot, Észak- és Dél-Amerikát, Indiát és a szomszédos Délvidéket. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint „a magyar Horváth Kornél ma a világ legjobb ütőhangszeresei közé tartozik”.