Budapest Bár karácsonykor és szilveszterkor a nappalinkban

Egyéb

A Budapest Bár karácsonykor és szilveszterkor online koncertet ad, egyszerre látogat el minden egyes néző otthonába, legyen az bárhol a világon.

Az online koncerteknek nincsenek fizikai határai: egyszerre élvezhetjük a csodát bárhonnan és szinte bármennyien. A Budapest Bár hagyományos karácsonyi koncertjein eddig csak azok a szerencsések vehettek részt, akiknek sikerült jegyet kapniuk, azonban az idei koncertre szinte korlátlanul vásárolhatunk belépőt. A világ bármelyik pontjáról egyszerre és együtt hallgathatjuk mindahányan a felcsendülő csodás karácsonyi dalokat.

A Budapest Bár idei karácsonyi koncertjén főleg az Ünnep és a Ha megtehetnéd című lemezek dalai szerepelnek. Az előadást Keresztes Tamás Jászai díjas színész rendezi, öt zenész és tíz énekes részvételével.  A Farkas Róbert vezette Budapest Bár zenekar mellett fellép Tóth Vera, Behumi Dóri, Németh Juci, Lovasi András, Frenk, Keleti András, Kollár-Klemencz László, Mező Misi, Ferenczi György és Szűcs Krisztián.

A szilveszteri koncertre a legbulisabb számokból válogat a zenekar, és a közösségi média oldalaikon elérhető előzetes nézői kívánságok alapján állítják össze a számok sorrendjét.

Mindkét koncert látható majd élőben a premieren a megadott időpontokban, egyidőben a felvétellel. A premiert egyszerre maximum 4000 ember nézheti. Aki nem tudja éppen a premier időpontjában megnézni a koncertet, az a rögzített előadásra vegyen jegyet, és a megadott időtartam alatt bármikor megtekintheti a koncertet.

A karácsonyi koncert premierje december 20-án lesz, a rögzített előadás másnaptól 27-éig megtekinthető. A szilveszteri koncert élőben december 31-én követhető, utána január 1-je és 31-e között lehet visszanézni.

Fotó: Erdélyi Gábor