A Budapest Quartet Weekend a kamarazenei műfajok csúcsát, a vonósnégyest állítja a középpontba április 16. és 18. között.

Az élő koncertsorozat valódi kuriózum a magyar koncerttermek kínálatában: évente egy-egy választott zeneszerző összes kvartettjét bemutatja, így adva átfogó képet a szerző életútjáról és zeneszerzői munkásságáról vonósnégyesei tükrében – ezúttal online. 2021-ben a tematika a születésének 160. jubileumát ünneplő cseh zeneszerző, Antonin Dvorak köré épül.

A romantikus szerző tizennégy teljes vonósnégyest, két vonósnégyestételt és a monumentális, Ciprusok című szerelmi dalciklus átiratát készítette el kvartettre. Életművét végigkísérte a vonósnégyes műfaja és a vonós hangszerek iránti vonzalom. Leghíresebb műve az op. 96-os F-dúr Amerikai kvartett, amelyet rengeteget játszanak a világ hangversenytermeiben. Többi remekműve azonban kevesebbet hallható, összes vonósnégyese pedig szinte sehol nem csendül fel egy rövid időszakon belül, így a BQW rendezvénye nemzetközi viszonylatban is hiánypótló. A komplexitás jegyében az elhangzó műveket zenetörténeti előadás vezeti be.

A fesztiválon minden évben fiatal tehetségek és meghatározó hazai kvartettek lépnek fel.

Az idei év újdonsága, hogy néhány mű erejéig kitekintenek a vonósnégyesek világából: a nyitókoncerten a Keller András hegedűművész vezette világhírű Keller Kvartett Várjon Dénes zongoraművésszel kiegészülve adja elő a szerző A-dúr zongoraötösét. Az idei év fellépői az Accord Quartet, a Central European String Quartet, a Deák Vonósnégyes, a Kállai Kvartett, a Kodály Kvartett, a Szervánszky Quartet, a Szigeti Quartet, valamint a művészeti vezető, G. Horváth László hegedűművész együttesei: az Anima Musicae Kamarazenekar és a Quartetto Speranza szerepelnek. A koncertek műsorvezetői Becze Szilvia és Bolla Milán, a Magyar Rádió munkatársai. A programokat ingyenesen, online közvetítik az Anima Musicae Kamarazenekar honlapján, valamint a zenekar és a BQW - Budapest Quartet Weekend Facebook-oldalán.

A fesztivál kiemelt támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Filharmónia Magyarország és a Nemzeti Kulturális Alap.

Nyitókép: Anima Musicae Kamarazenekar, fotó: Felvégi Andrea