shutterstock_2599469761.jpg

Mesterséges intelligenciával készült filmeket is bemutatnak a SmartFesten

Második alkalommal rendezik meg a Budapest SmartFest nemzetközi filmfesztivált, amelyen mesterséges intelligencia segítségével készült, valamint okostelefonnal forgatott alkotásokat láthatnak az érdeklődők március 27–28-án a Cinema City Mammut II. mozitermeiben.

A fesztivál bemutatja, hogyan alakítja át a technológia a vizuális kultúrát és a filmművészetet. A fesztiválra csaknem negyven országból érkeztek alkotások Kanadától Kínáig.

„A mesterséges intelligencia nem helyettesíti a művészt, hanem kiterjeszti annak lehetőségeit. Az AI eszközei felszabadítják az alkotói energiákat, lehetővé téve, hogy bárki, akár minimális erőforrásokkal is, professzionális szintű filmeket készítsen. Ez már nem a jövő zenéje, hanem a jelen valósága – és aki ma nem ismerkedik meg az AI-alapú filmes technológiákkal, az holnapra már versenyhátrányba kerülhet” – mondta Sallai Ervin, a SmartFest alapítója.

A Budapest SmartFestet szakmai tanácsadóként segíti az Oscar-díjas Deák Kristóf rendező. A zsűriben olyan szakemberek szerepelnek, mint a diák Oscar-díjas Kovács István rendező, Hartung Attila rendező, Glaser Katalin animációsfilm-rendező, Pálfalusi Attila, a MOME Media Design szak vezetője, Iványi-Bitter Brigitta művészettörténész és a Prompters Hungary, valamint a Raizen.art AI-szakértői.

A fesztivál támogatója, a Samsung különdíja kifejezetten az emberi kreativitás és mesterséges intelligencia közös alkotásait ismeri el. A filmfesztivál számos iskola diákjainak biztosít ingyenesen lehetőséget arra, hogy megismerkedjenek a mesterséges intelligencia és a digitális filmes technológiák által kínált lehetőségekkel.

A vetítések ingyenesen látogathatók, a regisztráció itt érhető el.

Ez is érdekelheti

Digitális hedonizmus – Hogyan találjuk meg önmagunkat a digitális örömök világában?

A digitális tér gyors és végtelen örömforrásokat kínál: egy kattintásnyi dopamin, egy értesítésnyi megnyugvás, egy görgetésnyi felejtés. A digitális tér használata hasznos lehet, de kontroll nélkül a tartós figyelem, a nyugalom és a valódi jelenlét elvesztésével fizethetünk.

Hírmozaik – november 30.

Új előzetest kapott a Csendes barát, először lehet bitcoinnal fizetni Magyarországon egy aukción, tisztújító gyűlést tartott a Magyar Írószövetség – napi hírösszefoglalónk.

Ők nyertek az AI inspirálta filmkészítői pályázaton

Az Umbrella AI-laborja, a Codepunk sikeresen lezárta a Generation AI VOL2 filmalkotó pályázatát, amelynek fő célja, hogy felfedezze és támogassa az AI által inspirált kreatív filmes tehetségeket, támogassa a mesterséges intelligencia által inspirált filmalkotásokat, bemutassa a legtehetségesebb alkotókat és ösztönözze az AI-technológia innovatív alkalmazását a filmkészítés területén.

Törőcsik Mari életének eddig ismeretlen pillanatait leshetjük meg

A családi hagyatékból összeállított fotókiállítás a magyar színház- és filmtörténet egyik legnagyszerűbb színésznőjének legszemélyesebb, legőszintébb pillanatait idézi meg.