Új intézmény, a Budapesti Iskola Intézet gondozhatja a jövőben Heller Ágnes és Fehér Ferenc hagyatékát – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint az intézet alapításának első lépése
Heller Ágnes és Fehér Ferenc hagyatékának Magyarországra hozatala. A hagyatékot
az örökösök, Hermann Zsuzsa és Fehér György helyezte letétbe a fővárosnál.
Az intézetnek nemcsak hazai, hanem nemzetközi kapcsolatai is épülnek majd a jövőben külföldi egyetemekkel és kutatóintézetekkel. A kezdeti szakaszban a hagyaték gondozásának helyszíne Budapest Főváros Levéltára lesz.
Heller Ágnes filozófus 2019 július 17-én, 90 éves korában hunyt el, férje és alkotótársa, Fehér Ferenc filozófus pedig 1994-ben.