A nyáresti koncert programja rendkívül igényes, mégis könnyed kikapcsolódást ígér. Népszerű operarészletek hangoznak el, Rossini Sevillai borbély nyitányától Bizet Carmen szvitjéig. A koncerten felcsendül Bizet-től Az arles-i lány szvit, Mendelssohn Szentivánéji álom Scherzója, és a jól ismert csárdás Erkel Ferenc Bánk bánjából.

Az augusztus 30-i szabadtéri koncert igazi kuriózum, hiszen a Várkert Bazár történelmi falai között korábban még nem lépett fel szimfonikus zenekar. A historikus helyszín udvara egyben Budapest egyik legszebb turisztikai látványossága – kiváló akusztikai adottságokkal bír, így méltó helyszíne a klasszikus zenének.

A hangversenyen Farkas Róbert karmester vezényli az 1853-ban Erkel Ferenc által alapított Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát. A fiatal dirigens karrierje az International Lovro von Matačić verseny harmadik helyezésének, valamint az Opera Award és a Croatian Composer’s Society különdíjának elnyerésével indult, mára pedig Európa legrangosabb együttesei invitálják vendégszereplésre. Az est házigazdája a Bartók Rádióból már jól ismert műsorvezető, Becze Szilvia lesz.