Budapestre is befut a Titanic

Egyéb

(MTI) - Az annak idején elsüllyeszthetetlennek tartott Titanic, korának legnagyobb óceánjáró gőzhajója első útján, 1912. április 14-én jéghegynek ütközött és elsüllyedt, 1517 ember halálát okozva. A hajóroncs pontos helyét 1985-ben fedezte fel Robert Ballard expedíciója, majd több éves kitartó munkával hozták fel a csaknem 4 ezer méter mélyen nyugvó Titanicról a tárgyakat.
  Az RMS Titanic Társaság a tulajdonában lévő tárgyakból kiállítást szervezett, hogy a nagyközönség számára is láthatóvá tegye a tragédia emlékeit. A csaknem 300 tárgyat felvonultató tárlatot 1991 óta 18 országban mutatták be, összesen 16 millióan voltak kíváncsiak a leletekre. Közép-Európában elsőként Magyarországon mutatják be az anyagot.
  Tóth Gabriella projektfelelős elmondta, hogy a budapesti kiállítás építése augusztus 12-e körül kezdődik, a tárgyak pedig augusztus 21-től folyamatosan érkeznek a németországi Kielből. Minden látogatónak átnyújtják majd a Titanicot egykor üzemeltető társaság, a White Star Line beszállókártyáját, amelyen az óceánjáró egy-egy utasának a neve és története szerepel. Minden tárgyhoz egy-egy történet tartozik, amelyet magyar és angol nyelven tüntetnek fel az úgynevezett sztoripaneleken.


titanicvizalatt.jpg
Víz alatti felvétel az elsüllyedt hajóról

"Megtudhatják, hogy ki volt, miért szállt hajóra, mi célból utazott Amerikába, s mi lett a sorsa. A legvégén pedig az emlékezés falán mindenki megtalálhatja a beszállókártyán szereplő személynek a nevét." - közölte a projektfelelős. A tárlatlátogatás a "tervezőszobában" kezdődik, ahol korabeli képekkel mesélik el, hogyan tervezték az óceánjárót, s bemutatják a hajóépítés minden fázisát egészen a Titanic vízrebocsátásáig. Makett segít megismerni, hogyan nézett ki a luxushajó. A következő kiállítási rész az "indulási galéria", ahol az utasok személyes tárgyait, a hajóládákat, postászsákokat és egyéb leleteket mutatják be.
  A november 26-ig megtekinthető tárlat anyagában szerepel rekonstruált luxuskabin, és bemutatják a harmadosztályon utazók "kényelmét" is. A látogatók megnézhetik a hajóhidat, s megtapinthatnak egy valódi jéghegyet, amely azt érzékelteti, milyen hideg lehetett az Atlanti-óceán vize 1912. április 14-ének végzetes éjszakáján. A projektfelelős érdekességként emelte ki a parfümös fiolákat. Mint elmondta, a hajón annak idején egy parfümgyáros is utazott, aki az Egyesült Államokba magával vitte 64-féle illatból álló kollekcióját, piacot keresve termékeinek az amerikai kontinensen. "Ő megmenekült, a parfümös fiolákat tartalmazó táskáját viszont elnyelték a hullámok. A 64 üvegcséből 62-t a felszínre hoztak. Ezek máig megőrizték illatukat, megszagolhatóak, így a tárlat valamelyes interaktív is" - mutatott rá.