Hogyan került sor a szereplők, így az Ön kiválasztására? Beleszólhatott, hogy Fiordiligi szerepét kapja?
Halász Péter karmester figyelmét egy külföldön élő barátja hívta fel rám, aki a Cardiff Singer of the World világversenynek köszönhetően hallott rólam. Így valójában a világhálón hallott először énekelni a karmester úr, aki kiválasztott. Balga Gabriellával, a Dorabellát alakító másik főszereplővel unokatestvérek vagyunk, és innen is jött az ötlet, hogy mi ketten együtt egy testvérpárt hitelesebben tudunk alakítani. Ugyanakkor tisztában voltam a szerep nagyságával, és más körülmények között nem vállaltam volna a szerepet, csak korombéli énekesekkel és énekesbarát karmesterrel.
Kortársaival játszik, akikkel ismerik egymást a Zeneakadémiáról. Megkönnyíti ez az együtténeklést?
Nem feltétlenül könnyebb ismerősökkel énekelni, mert hiába az ismerőseim, ha nem gondolkodunk azonosan és különböző dolgokat tartunk fontosabbnak. Így én határozottan ?sok? voltam a próbákon, mert egyébként is egy energiabomba vagyok, és mert Németországban előtérbe helyezik az úgynevezett "da zu sein?-t, vagyis a maximális ottlétet egy szituációban, mindenféle szempontból. Münchenben egy kollégámtól elvették a szerepét, mert minimális bizonytalanságot mutatott a színpadon. Itt viszont Menzel úr nagyon letisztult játékot akart. Tehát inkább az számít, hogy milyen a ?kémia? és a művészi elgondolás az előadók közt. Ha jó az összhang, akkor jöhet az egyik Grönlandról a másik Koreából, nem számít. A legszebb pillanatokat persze Gabival éltem át. Nagyon szeretem, ahogy játszik és énekel, de mindenkitől tanulhattam valamit, mert nagyon jó énekesekből áll a csapat.
Milyen volt a munkájuk Jiří Menzellel, a neves rendezővel?
Menzel úr kedves ember és humoros. Hajlamos vagyok "szenvelgősen" énekelni, ezért úgy érzem, jót tett, hogy mindig arra buzdított: örömmel énekeljünk. Akkor is, ha a szöveg szomorúságot, esetleg agresszivitást is tükrözött, vagy a zene furioso volt, meg kellett találnom az örömöt az éneklésben. Kicsit úgy éreztem néha, bábfigurák vagyunk, mert nagyon salakmentes és nem egyéni előadókat keresett. Minden szituációra azt az utasítást adta, hogy lepődjek meg, csodálkozzak rá, ami először nagyon nehezemre esett, de megértettem, azt szeretné, hogy egy természetes, ösztönös érzelem előbb szülessen meg bennem, mint az általános reakció, esetleg megszokott operai gesztus. Azt hiszem hasznomra vált, még akkor is, ha sokszor nem értettem vele egyet.
Mit gondol a darab mondanivalójáról, a szerelmi párok hűségességéről, akár a mai fiatalok szemszögéből?
Azt gondolom, hogy mindenki ki van éhezve a szeretetre, amit ha nem kapunk meg a párunktól, akkor megtaláljuk máshol. Szerintem az igazi hűség csak egy nagyon önzetlen, magas szintű szerelemben létezik, ami elég ritka.
Testi hűséget még el tudok képzelni, de gondolatit nem igazán, főleg hogy úton-útfélen minden a testiségről szól a világban, épp ezzel ölve meg az intimitást. Azt is üzeni, hogy bár különböző típusú emberek vagyunk, egy kicsit más úton, de nagyjából ugyanoda jutunk el, ugyanazokat a hibákat követjük el, és ha ez így van, akkor ezt fogjuk fel tanulságként, és találjuk meg a jót a rosszban is.
Most Münchenben van szerződése, mennyire tudja egyeztetni az ottani szerepeivel az itteni játékot?
Operastúdiós vagyok Münchenben, és nagyon nehezen engedtek haza. Most itthon vagyok és csak a Cosi van a középpontban, és amint vége az utolsó előadásnak, visszamegyek, és csak az ottani dolgaimra koncentrálok.
Tervezi-e, hogy többet is szerepel itthon, milyen szerepekre készül?
Természetesen igen. Nagyon szívesen szerepelek itthon és minden lehetőségnek nagyon örülök. A Cosi után a legfontosabb Monteverdi Drusillája lesz. Ezzel a szereppel a Milánói Scalában debütálok, Robert Wilson rendezésében és Rinaldo Alessandrini vezénylésével. Persze Münchenben is újra helyt kell állnom, éneklek dalesten és az oratóriuméneklést sem hanyagolom majd.
Csanda Mária
