Előadások jönnek-mennek, helyet és teret keresnek maguknak, mi több, nézőteret, ha lehet, teltházasat. Piaci és művészi megfontolások egyaránt állhatnak egy előadás költözésének hátterében: a Kamrát kinövő, a Katonába átkerülő Portugál ugrik most be, de ha már Víg, akkor a Háziszínpadról hamarosan a Pestibe átruccanó Az élet mint olyan is feltehetően más hatásfokon, más hangsúlyokkal fog majd működni az intim közelség - legalábbis részleges - elveszítésével. A Körmagyarnál meg épp fordítva: bár az 1989-es, Horvai István jegyezte előadást csak felvételről láttam, mégis az a benyomásom, hogy a darab bizonyos szempontból inkább Hegedűs D. Géza új rendezésében találta meg a neki való helyszínt. A Pesti kopottas szocreál atmoszférája pazar és utánozhatatlan ingyendíszlet, ami feltétlenül jobban passzol a rendszerváltozás előestéjén játszódó "komoly bohózathoz", mint a Vígszínház tágas, aranyfüstös-vörösbársonyos terei.
És ez még csak a külcsín: miután a darab ágyakban, azok környékén vagy némi invencióval fekhelyként is bátran üzemeltethető tárgyak közelében játszódik, az emberi léptékű, diszkrétebb kamaratér méretei elvileg csak előnyére válnak a játéknak. Nagy Viktória kellőképpen kiábrándító, fekete alapon fekete minimálteret bocsátott rendelkezésre, ami aztán hintával és bárszekrénnyel, kanapéval és íróasztallal, létrával és gáztűzhellyel egészül ki a vonatkozó jelenetekben. A jelenetfüzér elemei közti átdíszítésekről a néző mindig értesül: a fehér háttérfüggöny fényárba borul, előtte fekete árnyalakok szorgoskodnak a megfelelő díszletelemek megfelelő helyre mozgatásán. Hogy a hangsúlyozottan színházi helyzet miért ennyire hangsúlyos, arra nincs magyarázat.
Az hagyján, hogy erre és egyéb zavaró következetlenségekre nem kaptam választ (csak egy példa: amikor a Férj kifejezi azon óhaját, hogy látni kívánná az Édes kislány "csikóseggét" kifelé menet, a hölgy már beburkolta magát a mesebeli Piroskát idéző, mindent takaró kabátkájába, sőt még egy méretes sporttáskát is magára akaszt). A legfőbb kérdés megválaszolásával hasonlóképp adós maradt a bemutató, hogy ti. miért és mennyiben aktuális és érdekes 2007-ben a darab? Hogy az ősbemutató idején volt köze a nagy magyar rögvalósághoz, az vitán felül áll, és a szöveg sok eleme természetesen (?) kicsit sem avult. A színház és a néző szerencséje, hogy a darab frivol humora, ami helytől, kortól és történelmi helyzettől függetlenül többnyire működőképes, kiállni látszik az idő próbáját (Radnóti Zsuzsa dramaturg szövegváltozatában első hallásra mintha ritkultak is volna az évszámhoz erősebben kötődő-köthető utalások). Az Ápiszt vagy a Sárvári termálkristályt dicsőítő hangzatos szlogenek nyilván egészen mást jelentenek (ha egyáltalán a kacagtató kínrímek felismerésén túl jelentenek bármit) egy 1990 környékén született fiatalnak, mint azon generációknak, amelyek ezeken a remekmívű opuszokon nőttek fel. És hiába a tablószerű fogalmazásmód, a tanító szándék, és a mindebből következő, megjegyzem, különösebb agymunka nélkül is levonható, minden korra érvényes általános tanulság, a szöveg bizonyos rétegei mégis porosan múzeumi hatásúak.
Persze nem minden esetben: a mondatok gyakran telivér riposztok sorozatává tüzesednek, máskor viszont ólomlábakon cammog az idő, mi több, mintha visszafelé kezdene járni az óra. Színésze válogatja, hogy ki hogyan oldotta meg saját, nem könnyű feladatát. Nem könnyű, hiszen az öt férfi és az öt nő két-két jelenetben, páronként összesen legfeljebb ha 20-25 percet van a színpadon. A semmiből jönnek, és - a körmagyar jellegéből következően - nagyjából oda is tartanak a kor- és kórképet felmutató figurák. Csak remélhetjük, hogy a bemutatón még nem kellőképpen összecsiszolódott párosok az előadások során tudnak fejlődni.
Pap Vera, a régi előadás Takarítónője most a sorozatot keretbe foglaló, rejtélyes, kuncsaftján ingyen és bérmentve segítő, vagy éppen azt pénzelő Utcalány szerepében törődött, sokat látott, lánytestbe bújtatott asszonyt hoz. Kamarás Iván Fiatal elvtársa kimagaslik a társaságból: a párttrubadúr, a káder hősszerelmes önmaga és a rendszer paródiáját is könnyed profizmussal, biztos érzékkel adja. Ez utóbbival próbálkozna Reviczky Gábor is a Férj szerepében, ám csak kulisszahasogató, kínos tréfálkozásra futja. Csonka Szilvia Édes kislánya szemmel láthatólag nem is találja vele a közös hangot, viszont Varju Kálmán hóbortos, zoknit nem, ám torzonborz hajat viselő, indokolatlan dühkitörésekkel operáló Írója mellett már kiragyog, különösen versmondó lányként. Lajos András észlelhetetlen Katona, Szabó Gabi siváran egyhangú Fiatalasszony, Danis Lídia ledéren butuska Takarítónő. Míg Hegyi Barbara Színésznője Varju Kálmán Írójával összekerülve unalmasan eldiskurál, Lukács Sándor sármos Milliomosa előtt megmutatja, hogy jóval többre képes: minden gondolatát felülírja az ismeretlen, jobb élet utáni elvágyódása.
