Bűn és bosszú - UTOLÉR

Egyéb

Dyga Zsombor filmjét nem is két, hanem hat szemmel, füllel kell figyelni, hogy eligazodjunk benne. A kemény és izgalmas thriller olyan, mintha leterítették volna az alkotók a kész szövetet maguk elé, aztán szálaira bontották volna, a szálakat jól széthuzigálták, ide-odakanyarították, és úgy nagyjából a film kétharmadánál elkezdték visszafésülni eredeti, rendezett állapotába. Három időbeli szálon és féltucatnyi szereplő tettein fut a gyermekgyilkosság története, és az anya hosszú-rövid haján kívül nem sok kapaszkodót ad a nézőnek a kronológiai eligazodásban. Szándéka szerint a rendező még több idősíkra cincálta volna szét a filmet, de végül nem merte megkockáztatni, és szerintem jól tette. Így éppen a tűrőképesség határán maradt, nem lép át azon a szinten, amikor a néző feladja a rejtvényfejtést és dühbe gurul. Így csak kicsit kell összevonni a koncentrálásban a szemöldökünket, de ez nem bosszantó, inkább a feszültséget fokozza.

 

Az angolul forgatott alkotásban a szereposztást végül az idegen nyelven játszani képesség döntötte el, de a kényszerpálya semmilyen csalódást nem okozott. Ónodi Eszter, Bartsch Kata, Seress Zoltán jobbnál jobb alakítást nyújtanak. Mindegyikük jelleme bonyolult és kérdéseket vet fel. Vajon az Ónodi Eszter alakította anya miért egyedül indul hajtóvadászatra kisfiával, miért nem kér segítséget? Játékából kiderül, fia miatti bűntudata hajtja. Seress Zoltán a fehér-normális tornatanárból fekete-gyerekrablóvá válásának okát a napi sajtóban is megtaláljuk naponta. A színész nem él vissza a szerep kínálta lehetőségekkel, remek arányérzékkel dolgozik. Kiváló az angolszászsága miatt bekerült, de már eleve a rendező talonjában levő, és a legösszetettebb érzelmi skálát végigélő, nagyszerű Andrew Hefler. Ő az apa, a legfekete-fehérebb, a szélsőséges pólusok megtestesítője. Mentőorvosként életet ment, meggyilkolt fia apjaként vérszomjas bosszulóvá válik. Ő valósítja meg a film naturalista csúcspontját is, a bosszú iszonyatos, nyers fizikai agresszióban való manifesztálódását. Ez nézőt próbáló pillanat. Mégsem ő fejezi be a megtorlást, hanem a jóval szelídebbnek látszó anya, Bartsch Kata kiváló játékában. Ő is szélsőségek közt hányódik: új gyermeke melletti normális élete álca csupán, a benne kísértő múlt árnyéka lassan löki végzetes tettéig. Látszólag a cirkuszi porondot körbevevő rácsozatnak feszíti jellemeit Dyga Zsombor, de nem viszi túl az elfogadhatatlanságon. Hányszor mondjuk: megöltem volna, ha fegyver van nálam. Ha a gyerekemet bántaná valaki, végeznék vele. Kérdés, megtennénk-e. Kérdés, ki teszi meg. Kérdés, miért jön létre az eredendő bűn, mi hajtja  - ez esetben például - a gyermekrabló tornatanárt. Kérdés, van-e bocsánat a bűnre. És kérdés, van-e bocsánat a bosszúra. Elég büntetés-e a lelki őrlődés maga, Érdekes kérdéseket feszegető nagyszerűen megírt történet (Lovas Balázs), kiválóan fotózva (Marosi Gábor), kifogástalan ütemérzékkel vágva (Czakó Judit), ami csak még egy lyukat húz a szoros lelki derékszíjon, amit a nézőkre csatol a rendező. Egy pillanatra sem ereszt el minket sem az alkotógárda, sem a színészek. Így csinálnak egy egyszerű kriminek látszó történetből pszichológiai drámát és egy profi mozit.