Búra alatt

Rómában van egy múzeum, ahol egy, a múlt században működött erőmű rég nem használt, titokzatos külsejű masinái közé áttetsző szépségű, fehér antik szobrokat helyezett a kiállítás rendezője. A Vígszínházban Menczel Róbert többszintes, részletgazdag, hosszasan nézegethető díszlete engem erre a különös atmoszférájú helyre emlékeztet. Oldalt és hátul a kosztól és az idő múlásától elhomályosult, apró, szigorú fémkeretbe szorított üvegszemek, s belőlük épült óriás falak határolják a teret. Ezek fogják körbe a jó ideje porosodó, ismeretlen rendeltetésű, mégis tekintélyt parancsoló küllemű eszközöket. A római múzeumban bölcs némasággal maguk elé meredő szobrok folytatnak párbeszédet a távoli múlttal, a színházban Ranyevszkaja birtokának egykori, búcsúzásra kényszerített lakói idézik meg régi idők szellemalakjait. A szereplők szakadék szélén egyensúlyoznak, kényszerpályán mozognak. Útjuk csak egy irányba vezethet, küzdeni értelmetlen - az első pillanatban eldöntetett minden.

 

Mert a csendben rozsdásodó szerkezetek egyszerre jelzői a dacos, sebes haladásnak, miközben visszahozhatatlanul a múlt részeivé lettek, hiszen senki nem használja őket (egyébként pontosan mutatva, mi vár majd nemsoká a dühödt újító Lopahinra). Ezen a birtokon már nem aszalnak cseresznyét, pálinkát se főznek, mint régen. Mielőtt az enyészet végképp uralomra jutna a kihalt gyárcsarnokban, Sarlotta Ivanovna búcsúzóul bűvészmutatványokkal szórakoztatja a társaságot, aztán jöhet a halálugrás. A szikáran fogalmazott teret diszkrét, de határozott jelenlétével uralja a hátsó üvegfal mögött lévő, búra alá zárt, fényesen ragyogó miniatűr cseresznyéskert. Az összetett jelkép régi, kedves játékszert idéz: ha megfordítanánk, majd vissza, nyilván hóesés szállingózna az üveg alatt. Haszontalanságával elbűvölő holmi, a múltról és az elmúlásról szóló Csehov-szöveg remek tárgyiasulása. A nézőtér felé meredeken lejtő színpadra innen, fentről méltóságteljes, kimért lassúsággal ereszkedik alá Ranyevszkaja. A nagyszerű jelenést néma hódolók hada veszi körül, öltözteti fel (Bartha Andrea első pompázatos ruhakölteménye), miközben az álmából kászálódó Lopahin szorongva várja az érkezőket. Lopahin és Ranyevszkaja viszonya Alföldi Róbert rendezésében a szokottnál már itt erősebb nyomatékot kap, a többiek - beleértve a máskor a háromszög harmadik csúcsát alkotó Gajevet - mintha mind nekik, helyesebben a körberajongott úrnőnek asszisztálnának.

   

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében tartott premieren mindezt csupán halványan lehetett észlelni a színészi játék szembeötlő egyenetlenségei miatt. Pindroch Csaba Lopahinja erőszakos, de nem erőteljes. Indulatos, forrófejű, esetlen kapkodót hoz, aki az új földesúrt kínzó dilemmákból, a nyomasztó terhekből alig tud bármit is érzékeltetni, egydimenzióssá szürkíti Lopahint. Eszenyi Enikő Ranyevszkajájának akadnak jó pillanatai: ilyen hatásos az entrée-ja, vagy a mezőn Lopahinnal folytatott csevegése. Az utóbbi jelenetből rögtön világos a nő dekadens nemtörődömsége, divatos életuntsága, no meg az, mennyire más nyelvet beszél ő és Lopahin. A bemutatón mégsem akart egységgé összeállni Eszenyi alakítása: önmagukban többé-kevésbé megálló stílusok, modorok, gesztusok sorjáztak egymás után, különösebb kapcsolat nélkül. Ez utóbbi sajnos igaz Alföldi Róbert rendezésének egészére is. Gyönyörű, helyenként megrendítő színházi pillanatok váltakoznak unalomba fúló, végtelen hosszúságúnak tűnő jelenetekkel. A hosszan méltatott díszlet statikusságával fordul az egész ellen (Alföldi járt már így a Thália-beli Az ügynök halálával), nem egyformán ügyes megoldásokra kényszerítve az alkotókat (gondolok itt főleg a második felvonás mezei jelenetére, melyben a cseresznyéskert üvegbúráját is zavaróan magában foglaló miniszínpadon hallgatják a
szereplők a diák szónoklatát). És homályban marad az egyes ötleteket és jeleneteket egymással összefűző rendezői elképzelés is.

Az édeni cseresznyéskertet és lakóit a korszerűsítés oltárán áldozza fel Lopahin. Alföldi Róbert rendezése nem győz meg arról, hogy a vesztesek oldalára kellene állnunk. Igaz, markáns olvasat híján az ellenkezőjéről sem.