„Büszke vagyok az összes filmünkre, de elégedett sosem”

„Nemcsak csodálatos rendező, de az első magyar, aki képes volt eljuttatni színészét a legnívósabb tévéfilmes elismerésig.” Ezt mondta Szász Attiláról az Emmy-díj átvételekor Gera Marina a rendező legendás munkastílusára és emberségére utalva. Az Örök tél a magyar filmiparban ritkán látott sikertörténetet járt be az elmúlt másfél évben, összesen több mint harminc nemzetközi díjat söpört be. Szász Attila előtt itthon is kalapot emelt a publikum, a szakma pedig az év rendezőjének választotta.

Hogyan került
az asztalára az Örök
tél?

Köbli Norbert forgatókönyvíróval mindketten filmkritikusok és forgalmazók voltunk a 2000-es években. Hamar kiderült, hogy hasonló az ízlésünk és filmőrültek vagyunk. Norbi autodidakta módon kezdett írni, én pedig reklámfilmeket rendezni, és egyszerre értünk ahhoz a ponthoz, ahol mindkettőnknek nagyjátékfilm tervei voltak. Az első közös munkánk A berni követ című film volt, Lajos Tamás volt a producere és nagyon jóízű alkotás született. Rögtön utána megcsináltuk a Félvilágot.

Jól indított. Ezek remek filmek.

Köszönjük! Az Apró mesék lett volna a harmadik
filmünk. Ezt már együtt fejlesztettük, és a
Filmalap támogatta, de pénzügyi okokból lett egy szünet a gyártásban. Ekkor írt ki a Gulág Emlékbizottság egy pályázatot
a Gulág emlékévhez kapcsolódva, amihez Norbi fiókban heverő filmötlete pont passzolt. Havasi János édesanyjáról szólt
a novella, és hosszú évek
óta azon gondolkoztak, hogyan
lehetne ebből film.

Akkor
kezdetektől részt vesz a filmjei születésében?

Szerencsés esetben igen. Ha felmerül egy ötlet mondjuk Norbi fejében, elmeséli nekem, és ha azonnal beleszeretek, ír belőle egy vázlatot. Ha támogatóra talál a filmterv, akkor megírja a forgatókönyv első változatát, amit aztán addig kommentelgetek, míg ki nem alakul a véglegeshez közeli változat. Indul a helyszínkeresés, a casting, a stáb és az alkotótársak kiválasztása. Összeáll a produkció, beindul a gépezet, forogni kezd a kamera. Ezt követi az utómunka. Hónapokig minden egyes nap együtt ülök a vágóval, dolgozom a zeneszerzővel és a hangmérnökkel. A végén a fényelés jön, ekkor nyeri el végleges színeit és árnyalatait a film. Ha elkészült a kópia, előzetest vágunk, plakátterveket készítünk. Azután jönnek a közönségtalálkozók, a sajtó, a fesztiválok.

Az előkészítés első percétől a forgalmazás utolsó percéig szeretek benne maradni a produkcióban.

Ami a promóció részét illeti, nem lenne kötelező belefolynom, de egyrészt nagyon élvezem, másrészt meg úgy érzem, hogy muszáj, mert nem igazán ismerek az országban olyan szakembereket, akikre ezt könnyű szívvel rábíznám. A forgalmazók szeretik a paneleket és a sémákat, miközben én azt érzem, hogy minden filmet máshogy kell eladni. Filmes újságíró, kritikus voltam, tudom, milyen anyagokat kaptam amerikai forgalmazóktól, és azt a szintet szeretném megütni.

Ez rendkívül összetett munka.

Igen. De ha már egyszer az utolsó csepp véremet
is beleölöm egy film elkészítésébe,
az a minimum, hogy nem hagyom eltűnni a süllyesztőben.
Sok jó magyar film nem jut el a közönséghez, mert
nem gondozzák megfelelően az utóéletét. Nehéz egy magyar nyelven leforgatott filmet nemzetközi piacon eladni. Ebben segítenek
a díjak. Másfél év fesztiváloztatás után az Örök tél kezét most
engedem el. Az Apró mesék
nemzetközi forgalmazását és fesztiváloztatását pedig már a Filmalap intézi.

Mi az Örök tél
sikerének titka? Elvégre a másik három említett film sem lett rosszabb, mégsem figyeltek fel rá ilyen szinten.

Azért a Félvilág is nagyon szép kört futott, pedig nagyjából negyedannyi pénzből készült, mint az Örök tél. De tény, hogy az Örök tél sokkal kelendőbb volt a nemzetközi fesztiválokon, és az utóbbi hónapokban szinte minden fesztivált megnyert, amin vetítették. Mikor mondtam Marinának, hogy Emmy-díjra neveztük a film mellett őt is, mint legjobb színésznőt, azt kérdezte, minek. Azt feleltem: sose lehet tudni. Nem tudom a siker titkát. Ez volt a legfajsúlyosabb téma, amihez valaha nyúltunk. Magyarországon talán azért volt ilyen zajos a visszhangja, mert ez volt az első magyar nagyjátékfilm, ami a málenkij robotról szólt, és egy csomó sebet felszakított. Azóta özönlenek hozzánk a hasonló sztorik. Majdnem minden harmadik család érintett Magyarországon, és ez eddig tabu téma volt.

A film hatására kinyílt egy csap. Ez nagyon megrázó. Külföldön egyáltalán nem ismerik a málenkij robot történetét.

Sok film készült a holokausztról, a Gulágról is hallottak, de azt nem tudták, hogy Kelet-Európának volt egy ilyen története. Nyilván a felfedezés öröme is vitte a filmet, és megpróbáltunk úgy a témához nyúlni, hogy mindenki tudjon valahogy kapcsolódni hozzá. Anya-lánya kapcsolat, szerelmi szál, családtól való elszakítás. Nehéz volt megcsinálni, mert tudtam, hogy a valóság százszor szörnyűbb volt, és féltem, ha mindezt nem mutatom meg, nem lesz hiteles a film. Ahhoz viszont a világ pénze nem lett volna elég, úgyhogy arra fókuszáltunk, ami az emberi arcokon tetten érhető.

Érezték, hogy kincs születik?

Biztató volt, hogy Köbli Norbi az összevágott első verziót megnézése után meghatódott, pedig ő írta. Nagy András operatőr ugyanígy járt egy szakmai vetítésen, jóllehet minden snittet ő vett fel. Azután a vágó, Hargittai Laci esete is érdekes volt. Még forgatás közben megkapta az aznapi anyagot, hogy ismerkedjen vele. A harmadik nap közölte a producerrel, hogy ő ezt nem fogja tudni megvágni, mert három napja zokog a képernyő előtt, mint egy amatőr. Szóval érezhető volt, hogy mind a nyersanyag, mind az összevágott film komoly érzelmi hatásokat vált ki, ez azért biztató volt. Éreztem, hogy valami kinyílt a színészekben is a forgatáson. Marina és Sanyi (Csányi Sándor) csodásan dolgoztak együtt. Az a legjobb, amikor a szereplők túlszárnyalják, amit kérek. Hetek után ők már jobban ismerik a karaktereket, mint én.

Van kedvence
a filmjei közül?

Nem, ez olyan, mintha a gyerekeim közül kéne válogatnom. Mindet másért imádom. Nagyon büszke vagyok az összes filmünkre, de elégedett sosem. Mindig találok hibát, másképp csinálnék dolgokat. De néha fordítva is működik. Annyit változik az ember, hogy hol elismerően nézek vissza korábbi alkotói énemre, hol úgy, hogy na jó, ezt a hibát már szerencsére nem követem el. Mindig tanulok valamit. Hat éven belül négy filmet csináltunk, így még nem telt el elég idő ahhoz, hogy kellőképpen eltávolodva nézzem őket.

Maximalista,
ugye?

Igen, sok embert sírba is
viszek ezzel.

Legendás az emberségéről
és kedvességéről.

Azt kétlem, hogy „legendás" lennék, attól azért még messze vagyok, de ha ez a hír terjed rólam, az jólesik. Ha már egyszer kiválogattam a színészeket, és az alkotótársaimat, akkor már nagyon szeretem őket. Elképesztő érzés azt látni, hogy mindannyian egy cél érdekében összefogva, minden erejükkel és tehetségükkel azon dolgoznak, hogy megvalósuljon az én vízióm egy történetről. Miközben valaki százmillió forintokkal támogatja ezt a folyamatot. Ez milyen kiváltságos helyzet már? Ennek szerintem ki kell élvezni minden pillanatát, miközben ki kell hozni a legjobbat magunkból.

Ha nyolcvanszor kell nekifutnunk egy jelenetnek, mert még mindig nem jó, és belül már majd megőrülök, akkor is türelemmel, szeretettel kell irányítanom a színészeket, és azt éreztetnem, hogy nincs semmi baj.

Magukat úgyis sokkal jobban stresszelik, mint én őket. Marina is gyakran elégedetlen volt magával, de próbáltam megnyugtatni. Nyilván volt egy bizalom, hittek nekem, tudták, hogy úgysem hagyom, ha valami nem jó. Ez inspirál mindenkit, hogy a legjobbat nyújtsa.

Bizonyára
otthonról is támogatást kap, ez is kell az embernek a nyugalomhoz. Gondolom,
kiegyensúlyozott kapcsolatban él.
Van ideje a szeretteire?

Mindig elmegyünk a családdal nyaralni, és télen síelni, ha tudunk, ami főleg a két fiunk miatt fontos. De ezen kívül is igyekszünk együtt időt tölteni. Igaza van, biztos háttér kell egy ilyen pályához, mint az enyém. Fontos, hogy a gyerekek ne úgy éljék meg, mikor nyakig vagyok munkával, hogy apa ritkán van jelen. Fontos, hogy elfogadják a munkám azokért a pillanatokért, amikor büszkék lehetnek rám. Nemcsak a siker miatt, hanem mert a filmjeim tetszenek nekik. Dóri, a feleségem pedig az én titkos fegyverem, mindig megmutatom neki a filmjeim első verzióit. Nagyon hisz bennem. A castingba is mindig bevonom. Szoktunk vitatkozni, de mindig meghallgatom a véleményét. De most már bajban vagyok, mert azt mondja, egyre kevesebb kritikát tud megfogalmazni. A berni követet még szétcincálta, a Félvilág első fél óráját többek között miatta vágtuk vagy ötször újra. Nem szereti a hatásvadász stílusomat. Én nézőként a spielbergi iskolán nőttem fel, és ugyanazokat a bombasztikus pillanatokat szeretem visszaadni. Dóri ezeket tompítja. Nem egyforma az ízlésünk, de ez pont jó így. Sikerült a 17 és 12 éves fiaimat is megfertőzni a filmkészítéssel. Mobiltelefonnal forgatnak, vágnak. Hétvégenként a nagy rendez, a kicsi főszerepel, effekteket, zenét tesznek alá. Nyáron egy komplett háromnapos forgatást szerveztek az osztálytársaikkal, még forgatókönyvet is írtak hozzá. Jó látni, hogy még ilyen fiatalon, tét nélkül elkövethetik azokat a hibákat, amiket normális esetben csak a pályájuk elején kellene, és már most rengeteget tanulnak belőle.

Nekem nagyjából hétéves koromban eldőlt, hogy filmrendező akarok lenni. Ennek ellenére a későn kezdők közé tartozom, 40 elmúltam, amikor az első nagyjátékfilmemet megcsináltam. Nem feltétlenül kívánom a gyerekeimnek, hogy erre a pályára lépjenek, de ha azt látom, hogy ez teszi őket boldoggá, akkor teljes gőzzel támogatni fogom őket. Én is tudom magamról, hogy akkor vagyok a legboldogabb, amikor a forgatáson vagyok.

Nyitókép: Skuta Vilmos