?A Magyar Sajtófotó Kiállítás története 1981-ben kezdődött, ekkor született meg az első kiírás, amely egybeesett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az E-club elindításával. Kitalálói valami frisset, jót szerettek volna alkotni, megkérték például Szalai Zoltán kollégámat, aki a sajtófotó-mozgalom úttörője volt, hogy rendezze meg egy évvel később, 1982-ben az első sajtófotó-kiállítást. Sok olyan kép volt, amelyet csak a fal bírt el? ? fogalmazott Bánkuti András, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Fotóriporterek Szakosztályának elnöke. Megemlítette, hogy habár az öncenzúra is jelen volt, nagy sikereket ért el a tárlat, a darabjait több helyen is bemutatták, például a Munkásmozgalmi Múzeumban. ?Egy-két avatott kéz levett néhány, akár díjnyertes fotót is a falról, például Friedmann Endre neve ugyan ki volt írva, de képei nem voltak láthatók? ? tette hozzá. Olyan fotókat láthatott ezeken a kiállításokon a közönség, amelyeket máskor soha. Hiszen ahogy ma is, akkor is kevés olyan újságot adtak ki, amely összefüggő képriportokat jelentetett volna meg. Mostanában viszont az online felületek lehetőséget adnak erre.

?A jelenlegi a 34. kiállításunk, és büszkék vagyunk arra, hogy minden évben pályáznak olyan fiatal fotográfusok, akik díjakat is nyernek. Kezdetben kisebb elismerésekkel lesznek gazdagabbak, aztán egyre jobban jönnek föl, és egyre nagyobb mogulok válnak belőlük. Szeretnénk, ha a Capa-, az André Kertész- és a Brassa?-szintű vagy a Munkácsy Mártonhoz hasonló fotográfusoknak nem kellene külföldre menniük azért, hogy elismerjék munkáikat? ? vázolta céljait Bánkuti András. Ma már persze a világ kinyílt, és fiataljaink egyre-másra nyernek különböző európai és amerikai pályázatokon ? mondta el. A hazai pályázatok közül felhívta a figyelmet a Hemző Károly Emlékdíjra is, amelyre 35 éven aluli fotográfusok pályázhatnak. ?Általában azok a fiatalok szoktak nyerni nagyon jó anyagaikkal, akik a sajtófotón is nagy sikerrel indulnak? ? tett említést a díjak kapcsolatáról.

Formailag meglehetősen hasonlít az idei a tavalyi kiállításhoz, bár talán kicsit letisztultabb a mostani megjelenése ? mondta el Szigeti Tamás fotográfus, a kiállítás rendezője. ?De fontosabb ennél a tartalmi változás. Ebben az évben fordult elő először, hogy egy nagyon aktuális témának, a menekültválságnak két kategóriát is nyitottunk, hiszen egyedi fotókkal és sorozatokkal is lehetett pályázni. Ez a világhírű fotópályázatokról ismert gyakorlat nálunk is nagyon bevált, arra törekedtünk, hogy kiemelt pozícióban és méltó terjedelemben mutathassuk be ezeket a fotókat? ? fogalmazott.

A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya harmincnegyedik alkalommal írta ki a Magyar Sajtófotó Pályázatot, amelyre 240 fotográfus 2434 pályaművel pályázott sikeresen. A zsűri összesen 7029 képet tekintett meg a január 22. és 24. között megrendezett zsűrizés során. A magyar sajtófotográfia legrangosabb versenyére beérkező pályamunkákat neves fotós szakemberekből álló, öttagú zsűri bírálta el. A zsűri elnöke Petr Josek fotóriporter, a Czech Press Photo nemzetközi zsűrijének elnöke, tagjai: Szarka Klára kurátor, fotótörténész, Sopronyi Gyula fotóriporter; Jocelyn Bain Hogg fotóriporter, Szergej Makszimisin fotóriporter volt. Idén a menekültválság kategóriájával bővült a pályázati felhívás, melyre egyedi képpel és sorozattal is lehetett pályázni.

A kiválasztott pályázati anyagokból összeállított, több mint 300 képet bemutató tárlatot a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatának keretében március 25. és május 14. között tekintheti meg a nagyközönség a Capa Központban. A kiállításnak köszönhetően bárki bepillantást nyerhet a magyar fotóriporterek lenyűgöző és izgalmas világába, illetve a képek segítségével felidézheti a 2015-ös év legemlékezetesebb pillanatait is.

A 34. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjai


NAGYDÍJAK:

? MÚOSZ Nagydíj

Fazekas István (HVG): Tranzitország

? André Kertész Nagydíj

Déri Miklós (Déri és Társa Bt.): A roma test politikája ? Nincs ártatlan kép

 

KÜLÖNDÍJAK:

? Escher Károly, a legjobb hírképért

Illyés Tibor (MTI/MTVA) : Tiszteletadás

? Munkácsi Márton díj a legjobb kollekcióért

Móricz-Sabján Simon (Népszabadság)

? A megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter

Komka Péter (MTI/MTVA)

 

A 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter:

Bánhegyesy Antal (szabadúszó)

 

KATEGÓRIADÍJAK:

01. Hír, eseményfotó (egyedi)

1. hely: Illyés Tibor (MTI/MTVA): Tiszteletadás

2. hely: Knap Zoltán (BORS): Putler

3. hely: Bődey János (index.hu): Feleségverő vak komondor bűntetőpere

 

02. Képriport (sorozat)

1. hely: Bődey János (index.hu): Sokkolta Párizst a terror éjszakája

2. hely: Bruzák Noémi (Magyar Távirati Iroda / MTVA): Özönvíz

3. hely: Koszticsák Szilárd (MTI/MTVA): Ilyen a box

 

03. Emberábrázolás ? portré (egyedi)

1. hely: Hirling Bálint (www.vs.hu): Zsakfalu01

2. hely: Kerekes M. István (szabadúszó): Élet a sárban

3. hely: Urbán Ádám (szabadúszó): Németh Ágnes és Dittmár Roland

 

04. Emberábrázolás ? portré (sorozat)

1. hely: Schild Tamás (szabadfoglalkozású): Semmi különös

2. hely: Madácsi Zoltán: 70 évvel később ? Gaudiopolis gyerekek

3. hely: Juhász Norbert: Pásztorlét Ausztriában

 

05. Művészet ? műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása, fotóriporteri eszközökkel (egyedi)

1. hely: Kálló Péter (Földgömb Magazin, Metropol): Color party

2. hely: Páczai Tamás (Képmás magazin): A Bélaműhely Könnyűzenekar kupaktanácsa koncertkezdés előtt 2015-ös erdélyi mini turnéjuk első állomásán, a kolozsvári Insomniában. Kolozsvár, Románia, 2015

3. hely: Nagy Sándor Márton (szabadúszó): Nézők

 

06. Művészet ? műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása, fotóriporteri eszközökkel (sorozat)

1. hely: Kálló Péter (Földgömb Magazin, Metropol): Balance

2. hely: Stiller Ákos (hvg): Vastaps Európában: A Budapesti Fesztiválzenekar

3. hely: Urbán Ádám (szabadúszó): A függöny mögött

 

07. Sport (egyedi)

1. hely: Korponai Tamás (Népszabdság): A labda bűvöletében

2. hely: Móricz-Sabján Simon (Népszabadság): Megye foci

3. hely: Móricz-Sabján Simon (Népszabadság): Szarka Ákos, street workout

 

08. Sport (sorozat)

1. hely: Veres Viktor (Mediaworks kiadó): A börzsönyi El Classico

2. hely: Rostás Bianka (velvet.hu, divany.hu): Ez egy kiváltság

3. hely: Bodnár Boglárka (MTI/MTVA külső munkatárs): Agárversenyzés

 

09. Természet és tudomány (egyedi)

1. hely: Máté Bence (Bence Máté Photography? Hide Photography): Árulkodó szagok

2. hely: Komka Péter (MTI/MTVA): ISS

3. hely: Vincze Bálint (MVM Paksi Atomerőmű Zrt.): Kiterjesztés

 

10. Természet és tudomány (sorozat)

1. hely: Hajdú D. András (szabadúszó): Cataracta

2. hely: Radisics Milán (szabadúszó): Méhfarkas - A csendes bányász és a kegyetlen méhgyilkos darázs portréja

3. hely: Kállai Márton (Geomédia/Szabad Föld): Fürdővilág a sóbányák romjain

 

11. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)

1. hely: Pályi Zsófia (szabadúszó): Vén Guszti

2. hely: Teknős Miklós (Népszabadság): Használt gyógyfürdő

3. hely: Mohai Balázs (MTI/MTVA / szabadúszó): Sorakozó

 

12. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat)

1. hely: Bácsi Róbert László (Szabadúszó): Hegyi Karabakh

2. hely: Ajpek Orsolya (Index.hu): Megállás nélkül csak öltöztetem

3. hely: Stiller Ákos (hvg): Tanyavilág

 

13. Menekültválság (egyedi)

1. hely: Kurucz Árpád (Magyar Idők): Ima

2. hely: Fazekas István (HVG): Nyolc perc

3. hely: Reviczky Zsolt (Népszabadság): (meg)Menekültek?

 

14. Menekültválság (sorozat)

1. hely: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): Krízis a Keleti pályaudvaron

2. hely: Kurucz Árpád (Magyar Idők): Röszkei összecsapás

3. hely: Bánhegyesy Antal (szabadúszó): Idegen voltam

 

A kiállítás megtekinthető:
2016. március 25. és május 14. között

 

Alkotók:

Ajpek Orsolya, Balogh Zoltán, Bácsi Róbert László, Bánhegyesy Antal, Bodnár Boglárka, Bődey János, Bruzák Noémi, Déri Miklós, Fazekas István, Hajdú D. András, Hirling Bálint, Illyés Tibor, Juhász Norbert, Kállai Márton, Kálló Péter, Kerekes M. István, Knap Zoltán, Komka Péter, Korponai Tamás, Koszticsák Szilárd, Kurucz Árpád, Madácsi Zoltán, Máté Bence, Mohai Balázs, Móricz-Sabján Simon, Nagy Sándor Márton, Páczai Tamás, Pályi Zsófia, Radisics Milán, Reviczky Zsolt, Rostás Bianka, Schild Tamás, Stiller Ákos, Teknős Miklós, Urbán Ádám, Veres Viktor, Vincze Bálint

Takács Erzsébet

Fotó: Csákvári Zsigmond