Péternek mindössze egy éjszakája maradt arra, hogy a több tízmillió eurós hiányt kifizesse német ügyfelének úgy, hogy - a néhány órás időeltolódás miatt létrejött holt időben - kijátssza a nyitva lévő távol-keleti tőzsdéket. A konfliktus tehát egy olyan tranzakció, amely valós, de nem látható, éppen ezért a feszültség letompított, másodkézből (telefonokon, újságból, tévéből) érkező információ csupán, ebből kifolyólag nehezen válik személyes élménnyé. A hatalmas mennyiségű pénz beszerzésének drámája egyetlen jó ötlet, két telefon és néhány barát segítségével megoldódik - látszólag egyszerűen, ezért a csattanó előtt (hogy a főszereplő valóban lelép a "címlapról") szintén értetlenül állunk.
Ha ehhez a végső döntéshez egy másik aspektusból - Péter monogámnak egyáltalán nem nevezhető szerelmi életének boncolgatásával - próbálunk közelebb kerülni, valamivel előrébb juthatunk. A történetnek ezen a szintjén találkozunk egyéjszakás kalanddal (Martinovics Dorina), több délutáni munkahelyi flörttel (Eszenyi Enikő), volt feleséggel (Gryllus Dorka) és teherbe esett ex-szel (Pető Kata). A négy helyzet és figura közül feltehetőleg az utóbbi befolyásolja Pétert végső elhatározásában. Ez a felvetés - bár logikusnak tűnik, mégsem egyértelmű, mivel az elvetetést latolgató színészek játéka olyan szintű távolságtartást és közönyt mutat, amit látva belső vívódás nehezen képzelhető el. Az, hogy mégis van, csupán egy-két kósza kérdésből derül ki ("Arra nem gondoltál, hogy megtartod a gyereket?").
Egyfajta lecsupaszított beszédstílus általában jellemző a színészekre - Eszenyi Enikő, a cég ledér titkárnőjeként változatosabban pislog, mint ahogyan beszél, Vajdai Vilmosnak (István, a munkatárs szerepében) nehezen hisszük el, hogy a pénzforgatáson kívül lehet fogalma bármi egyébről is - ha csak hangsúlyozásukra hagyatkozunk. Bodó Viktor alakjának megformálásakor a felszínes párbeszédek, a három lépés távolság egy "minden mindegy" alapon működő élethelyzetben elfogadható, de nehezen veszi be a gyomrunk, amikor egy abortuszt testközelből átélni készülő lány életének vagyunk szem - és fültanúi.
A film képi világa ennek ellenére (vagy éppen ezért?) inkább közelít, hogy részleteiben ragadhassa meg egy életforma hangulatát, és azokat az embereket, akik éllovasai ennek az elvetemült tempójú, lélekölő brókervilágnak. Hogyha valóban ez az eredeti koncepció, akkor csupán az kíván némi magyarázatot: miként lehet átadni közelről ezt az életstílust, ha a színészek (a beszédmód, a karakterek) ennyire elidegenítenek a közegtől? Üvegfal mögül beszélnek, és bár látjuk őket, nem tudjuk, mi játszódik bennük valójában. Vagy pont ez lenne a lényeg? Minek fölöslegesen színezgetni egy ilyen élére hajtogatott, fekete-fehér, fém-üveg közeget? Hogyha viszont három lépés távolság van a főhős, a konfliktusok és a néző között, akkor nézőként mivel azonosuljunk? Vagy épp az a cél, hogy csak kérdések legyenek és semmi azonosulás?
A látószögeket, párbeszédeket, benyomásokat, az egész film meghatározó hangulatát és a felvetődő kérdéseket a kamera érzékelteti és válaszolja meg valamelyest - Garas Dániel operatőri munkájának köszönhetően, melynek művészfilmszerűsége ellensúlyozza az érzéketlenséget, álomszerűen jeleníti meg a lassabb, élhetőbb világ utáni vágyakozást (feltéve, hogy jól értelmeztem a látottakat).
Az Overnight feldolgozásához el kell telnie néhány napnak, hogy kellőképp messzire kerüljünk tőle, és hogy a három lépés távolságból szemlélt történetekből, színekből, hangulatokból; Budapest öltönyös, fémes, üveges, világvárosi pompába csomagolt valóságából; néhány "majdnem"-ből és egy lehetséges újrakezdésből összeálljon lassan a kép. De csak nagyon lassan, hiszen amit pörgőnek és izgalmasnak képzelünk egy ilyen közeget bemutató filmben, itt a leglassúbb andantévá válik. Ami nem is lenne baj, ha nem altatna el közben.
