Állva ünnepelte a közönség az Elvis című Baz Luhrmann-film két főszereplőjét, Austin Butlert és Tom Hankset a 75. cannes-i fesztiválon. A rocksztár életének számos eddig nem ismert epizódját bemutató, pergő ritmusú alkotás díszbemutatóját szerda este tartották.

A szerda este versenyen kívül bemutatott, 2 óra 39 perces film a legendás zenésznek a menedzseréhez, Tom Parkerhez fűződő bonyolult kapcsolatán keresztül fejti fel a „király” életének két évtizedét. A rock and roll legendát a modellként is ismert 30 éves Austin Butler alakítja, az ő hangja hallható azokban a jelenekben, ahol a főszereplő énekel.

Tom Hanks elmélyített hanggal, Elvisnek a cirkuszi világból érkezett befolyásos, cinikus és manipulatív menedzsereként tűnik fel a zenés produkcióban. A filmben olyan eddig ismeretlen epizódok is láthatók Elvis életéből, mint például amikor egy tévéműsorban menedzsere ötlete alapján egy kutyával énekelt.

Baz Luhrmann visszatérő vendég Cannes-ban, filmjei már kétszer nyitották meg a fesztivált: 2001-ben a Moulin Rouge!, 2013-ban pedig A nagy Gatsby film forgatókönyvét Luhrmann és Craig Pearce írta.

A filmet június 24-én mutatják be az Egyesült Államokban, a világ többi országában pedig már június 22-től vetítik.

Nyitókép: Austin Butler az Elvis-filmben