Cannes – Nagy sikert arattak a 2015-ös párizsi merényletsorozatról készült játékfilmek

Egyéb

A 75. cannes-i fesztiválon a terrortámadást követő napokban a terroristák utáni hajtóvadászatról szóló, November című alkotást versenyen kívül mutatták be, míg a túlélők szemszögéből készült Revoir Paris (Párizst újralátni) című dráma a Rendezők kéthete elnevezésű programban versenyez.

Miközben a párizsi különleges esküdtszéken június végén hirdetnek ítéletet a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó tagjainak perében, elkészültek az első nagyjátékfilmek, amelyek a terrortámadás különböző aspektusait dolgozzák fel.

A November című alkotás a rendőri erők munkájába vezeti be a nézőket.

A történet a támadás estéjén a bűnügyi rendőrség terrorelhárítás igazgatóságán kezdődik, ahol egyszerre szólal meg több tucat telefon.

Ezen az estén 130-an haltak meg néhány óra alatt a francia fővárosban. A Stade de France nemzeti stadionnál három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, egy ember halálát okozva, Párizs belvárosában pedig egy másik háromtagú terrorkommandó lépett akcióba. A belvárosban hat kávéház, bár és étterem teraszán 39 embert öltek meg, miközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg és csaknem hétszázat megsebesített. A merényletsorozatot az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára, amelynek egy Európában, mindenekelőtt Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. A merényletsorozatban csaknem ezren megsérültek.

Cédric
Jimenez filmjében láthatjuk, ahogy a rendőrök Héloise (Sandrine Kiberlain) és
Fred (Jean Dujardin) irányítása alatt azonnal megkezdik a nyomozást
Franciaországban és Marokkóban, az interneten keresztül azért, hogy az életben
maradt terroristák nyomára bukkanjanak.

Öt napon
át küzdenek a fáradtság és a tehetetlenség, valamint elsősorban a téves és
félrevezető információk ellen, egészen addig, amíg a jelenleg is zajló per
egyik kulcstanúja nyomra nem vezeti őket. A rendőrségen jelentkező tanú a
bujkáló terroristáknak szállást szerző nő barátnője volt, s az ő vallomásának
köszönhetően sikerült a francia rendőrségnek meghiúsítania egy tervezett újabb
merényletsorozatot, alig néhány nappal a november 13-i támadás után. A
játékfilm végigköveti, ahogy az elit egységek hajnali 4-kor a Párizshoz közeli
Saint-Denis-ben rátörték a lakást a bujkáló dzsihadistákra, akik közül az egyik
felrobbantotta magát a testére erősített robbanóövvel, s ezzel megölte a
társait is. 

A film
díszbemutatóján a közönség állva, hosszan ünnepelte a film alkotóit. 

A másik játékfilm a merényletsorozatot túlélők szemszögéből meséli el a merényletek következményeit: hogyan lehetséges egy ilyen jelentős trauma után érzelmi szempontból folytatni az életet. A Revoir Paris főhőse egy orosz tolmács, Mia (Virgine Efira), aki az egyik megtámadott kávéházban volt a merénylet idején. Bár csak kisebb sérülést szenvedett, három hónappal később sem tudja újrakezdeni a munkáját, és a barátaitól is elidegenedik. A saját emlékei után kutatva találkozik más túlélőkkel, hogy ismét megtalálja az utat a saját boldogsága felé. A film rendezőjét, Alice Winocourt a bátyja története inspirálta, aki a Bataclan elleni támadás egyik túlélője.

A nyitóképen Jean Dujardin, a November című film egyik szereplője Cannes-ban 2022. május 23-án. Fotó: AFP/Stefano Rellandini