Két hangversenyen és szakmai előadásokon vehet részt a közönség a június 20. és július 10. között megrendezendő 13. Cantemus Fesztivál és Mesterkurzuson. A rendhagyó módon részben az online térbe költöző eseménysorozatot a kórházi jótékonyság jegyében rendezik meg Nyíregyházán.

A Cantemus új lendülettel és régi hittel szeretné ott folytatni, ahol a koronavírus-járvány miatt kénytelen volt abbahagyni – utalt az elmúlt egy év vírushelyzetére Szabó Dénes, a kórus igazgató-karnagya a fesztivált beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenepedagógus emlékeztetett, a betegség miatt ő maga három hetet töltött a megyei kórházban, ekkor fogalmazódott meg benne az az ötlet, hogy valahogyan meg kellene köszönni a koronavírusos betegeket ápoló egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját.

Ezért találták ki a jótékonysági koncertsorozatot, amelyen az interneten lehet figyelemmel kísérni a nemzetközi kórusok koncertjét, egy emlékhangversenyt és a hagyományos szakmai mesterkurzust – ismertette a részleteket Szabó Dénes. Szabó Soma karnagy, a Cantemus művészeti vezetője elmondta,

a június 20-án megtartandó nemzetközi koncerten Fülöp-szigeteki, tajvani, orosz, észt és svéd kórusok adnak ízelítőt kórusrepertoárjukból.

A zenés összeállítás a fesztivál ideje alatt online formában bármikor megtekinthető lesz.

A másik, június 28-án megtartandó, immár jelenléti előadás már inkább a nyíregyháziaknak fog szólni, az este hét órától tartott Adorján Gusztáv-emlékhangversenyen a Cantemus Vegyeskar, a Pro Musica Leánykar és a Cantemus Gyermekkar lép fel a digitális koncertteremmé alakított Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében.

Ezt az előadást is elérhetővé teszik az interneten, a jegyek megvásárlásával pedig a megyei kórház koronavírus-osztályának működését támogathatják a résztvevők – jegyezte meg Szabó Soma.

A programsorozat valamennyi eseményét és a mesterkurzust a www.cantemusfestival.org.hu oldalon tekinthetik meg az érdeklődők. Utóbbiról szólva Szabó Soma megjegyezte, az ingyenes programrész keretében például énekórákat tartanak az általános iskolásoknak, meg lehet nézni a Pro Musica Leánykar próbáját, valamint szakmai beszélgetéseket is rendeznek kortárs magyar zeneszerzőkkel.

Szondi Zita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi
Oktatókórház főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a koncert bevételéből a betegellátást segítő eszközöket és műszereket szeretne vásárolni a gyógyintézmény.

Nyitókép forrása: a Cantemus Vegyeskar Facebook-oldala