Capa egy vízidisznó

A Budapest Parkban látható CAPA105 konténerkiállítás a világhírű Capa fotográfusi tevékenységébe, valamint privát életébe is betekintést enged. A konténertérben egy 105 képből álló fotóinstalláció formájában ismerhetjük meg a Friedmann Endreként született Robert Capa életművét, de a kiállítás a Capa egyik kedvenc időtöltését – a kádban olvasást – is megidézi, így további elmerülésre invitálja a látogatókat a fotós világába.

Ugyan ez az anyag már látható volt két éve az Erzsébet téren a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében, azonban ez a szabadtéri installáció semmit sem veszített az érvényéből, sőt. Most, a járványhelyzet kellős közepén kifejezetten örülünk annak, ha nem kell zárt térbe mennünk egy-egy kiállításért.

Én személy szerint különösen lelkesedem az ilyen projektekért, hiszen így észrevétlenül kultúrafogyasztóvá válik az is, aki egyébként sosem tenné be a lábát a múzeumba. Szórakozni indul a Budapest Parkba, aztán véletlenül belecsöppen egy fotókiállításba. Szerencsés esetben az is előfordulhat, hogy megtetszik neki, amit lát, és ezután – küszöbfélelmét leküzdve – magába a múzeumba, jelen esetben a Capa Központba is ellátogat, ahol újabb izgalmas művek és kiállítások kerülnek a látószögébe. Ha jó a szabadtéri tárlat, akkor az érdeklődők horizontját észrevétlenül kitágíthatja.

Ez a kiállítás pedig jó. Kellően informatív, ugyanakkor megfelelően laza ahhoz, hogy ne érezze magát feszélyezve az sem, aki nem beszéli a kiállítások nyelvét. A konténerkiállítás szervesen illeszkedik a tánctérhez, így alkalmas arra, hogy valaki véletlenül odakeveredjen. És jó esetben ott is ragadjon. 

A konténertér játékra és elmerülésre hív. Belépve egy fürdőszobában találjuk magunkat: a kicsempézett sarokban fehér kád fogad minket hívogatóan, amelyben a táncolásba megfáradt lányok, fiúk megpihenhetnek. Ez az installáció Capa egyik kedvenc időtöltését, a kádban olvasást idézi meg. A kád mellett magát a fotós látjuk, amint épp e passziójának hódol: 1942. októbere, New York. Robert Capa fotós kollégája, Myron Davis lakásán olvas a fürdőkádban. Capa előszeretettel fürdőzött órákig bárhol. John Steinbeck író Orosz napló című művében panaszkodott is erre: 

„Ugyancsak ennek kapcsán fedeztem fel Capa természetének egy kellemetlen vonását, s úgy tartom helyesnek, hogy itt mindjárt közreadjam, hátha akad olyan fiatal nő, aki esetleg fontolóra venné Capa házassági ajánlatát.

Capa egy vízidisznó. Sajátos módszere van: fölkel, beveszi magát a fürdőszobába, és teleereszti a kádat. Belefekszik a fürdővízbe, és addig olvas, amíg el nem álmosodik, s ekkor mindjárt el is alszik.

Ez reggelente két-három órát is igénybe vesz, és nem nehéz kitalálni, hogy míg ő odabent tanyázik, a fürdőszoba nem használható komolyabb célokra. Közszolgálatnak tartom megosztani ezt az információmat Capáról. Két fürdőszobával Capa elbűvölő, kedves, jó kedélyű útitárs. Egy fürdőszobával viszont nem más, mint…”

Az installációt követően egy falon különféle érdekességeket olvashatunk a pesti vagányról. Robert Capa 1913. október 22-én született Friedmann Endre Ernő néven. Már a születése különleges volt: burokban jött világra, az egyik kezén hat ujjal. (Az extra kisujját műtéttel később eltávolították). 1930-ban egy baloldali tüntetés miatt bebörtönözték, majd a szülei kapcsolatai révén kiszabadult, de azzal a feltétellel, hogy el kell hagynia az országot. 

1932-ben Koppenhágában egy ajándékba kapott Leicával készítette Trockijról azt a huszonnyolcdarabos fotósorozatot, amit aztán a Weltspiegel egész oldalon közölt. 1933-ban Párizsba költözött, ahol André Kertész egyengette a pályáját. André Friedmann néven próbálta eladni a képeit, kevés sikerrel. 1934-ben vette fel a Robert Capa művésznevet, ennek háttértörténetét is meg lehet ismerni ezen a kiállításon. A fotós számára a világhírt az 1936-os A milicista halála című képe hozta meg. A világ legnagyobb háborús fényképészének tartották, akinek képei a Life, a Weekly Illustrated, a Picture Post lapjain is szerepeltek. 

1944-ben a D-napon az első amerikai csapatokkal szállt partra, így közvetlen életveszélyben örökítette meg a történelmi pillanatokat. Világhírű művészeket is fényképezett: például Picassót és Matisse-t is. A Life magazin 1954-ben felkérte, hogy tudósítson a francia gyarmatokon zajló harcokról. A katonákkal kelt át a Vörös-folyón, majd 1954. május 25-én aknára lépett és meghalt. 

Miután rácsodálkoztunk, hogy Capanak milyen színes élet jutott, elolvashatjuk a fotós egy levelét, amelyet édesanyjának küldött 1936. április 8-án Párizsból. „Mint látod, előkelő a papír, de ez itt mindég (sic!) nem jelent semmit, csak várni kell itt valakire, hát kihasználom a szép papírt és az időt” – így kezdődik a levél a Le marignan étterem fejlécével díszített papíron, majd Capa arról is beszámol, hogy új név alatt dolgozik, amit újjászületésként is lehet érteni.

Ezután következik az a 105 fotó, ami idővonalként felfűzve Robert Capa összes fontos állomásáról tudósít. A sor egy Trockij-képpel nyit 1932-ből, majd következnek az 1936-39-es fotói, amelyek a veteránok és munkások mindennapjait villantják fel. A történelmi események éppúgy megjelennek rajtuk, mint a mindennapok apró pillanatai. A Tour de France piknikező nézőközönsége mellett például az Általános Munkaszövetség főtitkárát megörökítő kép szerepel.

A francia fotókat négy, Belgiumban készült kép követi: munkanélküliek, asszonyok és egy kisfiú néznek velünk szembe. A következő etapban az 1936-os spanyol polgárháború szörnyűségeit és a mindennapok apró örömeit megörökítő képek állnak egymás mellett: míg az egyiken körhintázó fiatalokat látunk, a másikon lövészárkokba húzódó fegyveresek látszanak.

A dokumentarista jellegű fotókon túl a személyes tragédiákat megörökítő képek is bekerültek ebbe a válogatásba. Mélyen megrázó az a fotó, amelyen egy katona búcsúzkodik feleségétől és néhány hónapos kisbabájától, vagy az a kép, amelyen spanyol menekülteket látunk várakozni a francia határnál. 

Elszorul a szívünk a kínai asszony láttán, aki egy japán bombázás után a romok fölött ülve magába roskad. Megborzongunk a tizenéves kínai katona portréján: szörnyű látni, hogy ennek a kisfiúnak nem adatott meg a felhőtlen játék öröme.

A kínai frontról Mexikóba ugrunk, ahol az 1940-es elnökválasztást követő összecsapás pillanatait látjuk, majd jönnek a londoni képek 1941-ből, amelyeken a háború borzalmai szintén a személyes sorsokon keresztül válnak láthatóvá. 

Az amerikai partraszállás 11 fotója közül most ezen a falon 8 látható, majd Capa a második világháború utolsó évében született képeiből látunk egy válogatást. Ezt követik azok a fényképek, amelyek arról tudósítanak, hogy a háború után az emberek miként próbálják összekaparni életük széthullott morzsáit: némelyik képen még romokat látunk, másokon már ott vannak a tűzijátékot élvező emberek, fesztiválozók, lóversenyre járók… Az egyik fotón Capa is feltűnik, amint John Steinbecket fényképezi a közös utazásuk alatt. Az idővonal Capa életének utolsó napjaiból fennmaradt fotóival zárul.

A kiállítás szeptember 30-ig látogatható.

Nyitókép: Myron Davis, 1942.