Carmen című háromfelvonásos táncszínházi esttel indítja új évadát jövő szerdán a Székesfehérvári Balett Színház.

A programot felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón Egerházi Attila igazgató azt mondta, hogy nagyon sok munka van a darabok mögött, ugyanakkor reményei szerint különleges élményt nyújtanak majd a nézőközönségnek.

Jelezte, hogy a Vörösmarty Színházban elsőként az est névadó darabja, a Carmen cselekményes balett lesz látható. A táncdrámát maga koreografálta és az alapvető emberi érzelmeket veszi górcső alá, mint a szerelem, a szerelemféltés, a féltékenység, a vágy, a csábítás.

Az igazgató közölte, hogy a második felvonás a világ egyik legkeresettebb koreográfusának, a svéd Alexander Ekmannak köszönhető, aki Szeszély (Whim) címmel egy humorral telített darabot alkotott emberekről, akik szakadatlan küzdenek a beilleszkedéssel és folyton racionálisan igyekeznek viselkedni, de nem mindig sikerül.

A záró felvonás egyben ősbemutató is lesz, most láthatja ugyanis először a közönség az Aritmia című darabot, amelyet Egerházi Attila alkotott meg. A szerző rámutatott: kimondottan a COVID-19 vírus által okozott világjárványt, annak társadalomra gyakorolt hatásait, valamint a karantén időszak lenyomatát kívánta színpadra vinni, egy olyan időszakét, amelyben a megszokott életritmusunk alapjaiban változott meg.

Cser-Palkovics András polgármester örömének adott hangot, hogy a koronavírus-járvány közepette végre bemutatót láthat a közönség, ezért szerinte nagyon meg kell becsülni ezt a napot. Jelezte, hogy a nézők maszkban foglalhatnak helyet a színházban, ahol biztonságos környezetben, biztonsági előírások mellett tekinthetik meg az előadást.

Fotók forrása: a Székesfehérvári Balett Színház Facebook oldala