A Kubik Anna Kossuth-díjas színművész vezette zsűri döntése alapján a KASZT fődíját a celldömölki Soltis Lajos Színház Vaknyugat című darabja nyerte, második lett az inárcsi KB 35 Társulat Suha című előadása és harmadik helyezést ért el a deszki Deszka Színház Csend, élet című produkciója. A darab a színpadra állításáért Seres István vehette át a legjobb rendezőnek járó elismerést. A legjobb férfi szereplőnek a házigazda komlói Súgólyuk Színházból Harka Jenőt választották, míg a legjobb női főszereplő címet Csernai Panna, a bácskertesi Sturcz József színjátszó csoport tagja nyerte el. A legjobb mellékszereplő címet Törsök Márta, székesfehérvári Szabad Színház társulatának tagja vehette át.

 

A június 15. és 18. között megrendezett KASZT-on a meghívott tizenötből tizenhárom versenydarab volt látható, amelyet 87 produkcióból válogattak ki. Három vajdasági, két budapesti, valamint székesfehérvári, körmendi, pápai, győri, celldömölki, deszki és inárcsi színjátszó csoportok léptek színpadra a házigazda komlói Súgólyuk Színház mellett. Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője a találkozót bezáró beszédében kiemelte: a KASZT létrejötte, az elmúlt hároméves sikere mintapélda más településeknek, arra, hogy miképpen válhatnak igazi fesztiválvárossá. A fesztivál fővédnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a mecseki város lakosságának tíz százaléka részt vett az előadásokon, majd felidézte: a seregszemle megrendezéséhez 10,6 millió forinttal járult hozzá a kulturális kormányzat.

 

A KASZT MTI-hez eljuttatott közleményében Fajcsi Ferencet, a Súgólyuk Színház rendezőjét idézve kiemelték: a találkozó nézettségi rekordot döntött, a meghívott előadásokat 2310-en látták, a produkciók zöme telt ház előtt zajlott, az off-programokkal együtt a fesztivál össznézőszáma megközelítette a négyezret. Az összegzés arra is kitért, hogy a jövő évi Progress Sopron nemzetközi amatőr és alternatív színházi fesztiválon való részvételre, illetve a Nemzeti Színházban való bemutatkozásra invitálták a találkozóról, a celldömölki, az inárcsi, a székesfehérvári és a bácskertesi társulatot.

 

A KASZT keretében minősítéseket szerezhettek a Magyar Szín-Játékos Szövetség tagjai. Idén bronz minősítést kapott a zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszó csoportja a Tanár úr, de miért? produkciója. Ezüst minősítést vehetett át a pápai SK Társulat Jövőre veled, ugyanitt! előadása, a székesfehérvári Szabad Színház Fél élet című darabja. Négy arany minősítést osztottak ki: ezeken a komlói Súgólyuk Egyesület Furcsa pár, a celldömölki Soltis Lajos Színház Vaknyugat, a körmendi kastélyszínház Társulat Az öldöklés istene és a deszki Deszka Színház Csend, élet című előadásai osztoztak.

 

Forrás: MTI

Fotó: komlo.hu