Oratórium és dalének szakon, a budapesti Zeneakadémián szereztél mesterdiplomát.

23 évesen úgy éreztem, még nem vagyok kész arra, hogy teljes operaszerepeket megtanuljak. De a kamarazene mindig is erősen vonzott. Úgy gondoltam, megalapozottabb lesz a szakmai fejlődésem, ha maradok az oratórium és dalének szakon. Az egysíkúságot elkerülendő az utolsó tanévben belekóstoltam az olasz zenei világba. A nagy hagyományú firenzei Luigi Cherubini Konzervatóriumban posztgraduális képzésen vettem részt Erasmus-ösztöndíjjal.

Több versenyen is elindultál, jó eredményeket értél el, de a pályád fordulópontjának a 2011-es innsbrucki Pietro Antonio Cesti barokk operaversenyt tartják, ahol az első díj mellett a közönségdíjat is elhoztad. Te is így látod?

Az a verseny valóban fordulópont volt, pedig nem úgy futottam neki, hogy nyerni akarok. Teljesen lazán, csak az éneklés öröméért léptem át az egyik fordulóból a másikba, aztán a fináléba. Nem volt pénzünk, ezért egy fiatalokhoz illő, lepukkant helyen laktunk. A város gyönyörű, élveztük a miliőt, mintha buliznánk. Aztán nyertem. Már a konzervatóriumi években is részt vettem versenyeken, és általában jól szerepeltem. 2009-ben, már zeneakadémistaként harmadik lettem Karlovy Varyban. 2014-ben indultam a brüsszeli Erzsébet királynő nemzetközi versenyen, bekerültem a döntőbe, de díjat nem kaptam. Az a verseny elég rossz élmény volt, lelkileg úgy megviselt, majdnem egy hónapig nem is tudtam énekelni.

Az innsbrucki kettős győzelem irányított az operaéneklés felé. A Magyar Állami Operaház felkért előbb Barbarina, Zerlina, majd Nanetta szerepére. Henry Purcell A tündérkirálynő című műve 2016-ban rendkívül érdekes interpretációban került színre, a címszerepet játszottam.

Fried Péter és Baráth Emőke a Tündérkirálynőben. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A barokk operák világában csakhamar már igen otthonosan mozogtál. 2013-ban az Aix-en-Provence-i fesztiválon Francesco Cavalli Elena című operájában mutatkoztál be. A sajtóbeszámolók egyöntetű sikerről tanúskodtak.

Több barokk zenei vagy éppen barokk operát műsorra tűző fesztiválon felléptem, megkerestek operaházak. Játszottam Lille-ben, Nancy-ban, Montpellier-ben, Glyndebourne-ban, Lyonban, továbbá a Théatre des Champs-Elysées-ben, a Theater an der Wienben. Nagyszerű mesterekkel dolgoztam, akiktől rengeteget tanulhattam, Alan Curtistől és Diego Fasolistól Emmanuelle Haïmon át Marc Minkowskiig és William Christie-ig. És a magyarokat, Fischer Ádámot és Vashegyi Györgyöt is említenem kell.

Az Elenára készülve kitűnő csapattá szerveződtek a fiatal, alig ismert énesek.

Többen is igazi, szívbéli baráttá váltak, némelyikükhöz munkakapcsolat is fűz. Például Emiliano Gonzalez Toróhoz, aki saját zenekart alapított I Gemelli néven. Velük vettük lemezre Monteverdi operáját, az Odüsszeusz hazatérése címűt, amelyet turnén is bemutatunk.

Bizonyos színházak és alkotók ragaszkodnak az autentikus jelmezekhez és a hitelesnek mondott barokk mozgáshoz és gesztusrendszerhez.

Nem tudjuk, hogy valójában hogyan adták elő a barokk darabokat. Persze vannak feljegyzések, de azok szubjektív leírások. Sose fogjuk pontosan tudni, mert nem volt se hang-, se képrögzítés. Elfogadom, hogy ismeretterjesztési célból indokoltak ezek az előadások. De a mai nézőhöz szerintem a jelen eszközeivel, a mai kor nyelvén kell szólnunk.

Monteverdi Poppea megkoronázása operájában a Müpában. Fotó: MTI/Kallos Bea

Érdekes, hogy a rendezői színház „őrületeit” a barokk operák viselik el a legjobban.

Éppen mert távoliak, és nem tudjuk, hogy ténylegesen milyenek voltak az előadások a saját idejükben. A Rossini-, Verdi-, Puccini-művek ellenben viszonylag közel vannak hozzánk, komoly és jól dokumentált előadási tradíciók kapcsolódnak hozzájuk, fotóink és lemezeink vannak róluk, nemzedékek, nagyszülők, szülők őrzik az előadások emlékét. Szeretném hangsúlyozni, hogy a rendezői színház nem az én stílusom, de a modern, letisztult rendezéseket nagyon szeretem.

Egy videón Emmanuelle Haïm vezényli Purcell Dido és Aeneasát. Ebben a produkcióban Belindát és a második boszorkány énekelted. Zeneileg páratlan produkció, és fantasztikus, merész színrevitel. Férfiöltönyben játszol – ezzel áttérhetünk a március 2-i budapesti lemezbemutató koncertre.

Dualitá, vagyis kettősség a CD címe. A felvételre és az estre Händel-zenéket válogattunk Philippe Jarousskyval. 2002-ben alapított zenekara, az Artaserse kíséri a műsort, és Philippe vezényel. Az első rész végén és a program befejezéseképpen egy-egy duett is elhangzik; a budapesti közönség, amelynek nagy kedvencei, csalódott lenne, ha ezek elmaradnának. A női lélek kettősségéről szól az anyag. A női karakterek áriáit nehéz volt kiválasztani, mert bőséggel találni gyönyörűeket, ezeken sokat gondolkoztunk. De a férfiszerepre, ám női hangra komponált áriák száma limitált.

A Dualitá Philippe Jaroussky karmesterrel. Fotó: FB/Edouard Brane

Händel londoni operatársulatának sztárja, Margherita Durastanti férfi- és női szerepeket egyaránt énekelt, az ő személye ihlette a lemezt. Radamisto hősi alakját kifejezetten számára alkotta meg a zeneszerző. Két remek Radamisto-áriát énekelek a CD-n és a koncerten is. A másik csillag, Margherita Chimenti pedig férfiszerepekre specializálódott, La Droghierina művésznéven nagy sikert aratott a Faramondo című operában. Händel írhatta volna ezeket az áriákat kasztráltaknak is, akik az 1700-as évek első három évtizedében uralták a londoni operavilágot. De valamiért bizonyos szólamokat női hangon képzelt el. A barokk zeneszerzők könnyű kézzel ontották a műveket. Ha esetleg kevésbé is voltak sikeresek vagy színvonalasak, egy-két csodálatos áriát mindegyikben találunk.

A Lotario című darab szinte kudarc volt, de a Scherza in mar la novicella kezdetű ária az egyik sikerszámom, imádom! Bízom benne, hogy a Müpa közönsége is értékeli majd. A koncert műsora majdnem teljesen megegyezik a lemezével, de az élő előadásban természetesen lesznek zenekari közjátékok. A CD nyitóáriájáról, a Qual Leon, che fera iratóról a turnén sajnos le kell mondanunk, mert kürtös nem jön velünk. Egyébként a népszerű és ismert operák, az Alcina, a Giulio Cesare és a ritkán játszott művek részleteinek egyensúlya szerintem jó.

A legjobb újonc énekesnek járó elismeréssel az Opus Klassik komolyzenei díjátadón, Berlinben. Fotó: MTI/EPA/Felipe Trueba

A naptárad meglehetősen zsúfoltnak látszik.

Júniusban Montpellier-ben Giulio Cesare in Egitto-bemutatónk lesz; Kleopátrát, az egyik kedves szerepemet játszom Philippe Jaroussky vezényletével. Június végén szólóestet adok a Müpában, ezen az Europa Galante zenekar kísér. Februártól két hónapig Dániában és Svédországban Sifare szerepére készülök, mert a Koppenhágai és a Malmői Operaház együttműködésben mutatja be Mozart Mithridatész, Pontosz királya című dramma per musicáját. Düsseldorfban Fischer Ádámmal Haydn utolsó operáját mutatjuk be különleges változatban. Címe: A filozófus lelke, avagy Orfeo ed Euridice. Az Orfeusz-legendát sokan megzenésítették. Jarousskyval korábban Gluck Orfeo ed Euridice című operájának Erato-felvételein, valamint Monteverdi, Sartorio és Rossi Orfeusz-témájú albumain dolgoztunk együtt. Haydn Euridicéje kihívásokkal teli, virtuóz szerep. Izgalmas lesz Fischer Ádámmal dolgozni. A 2022-re szóló felkérések között szóló- és duettestek, valamint lemezfelvételek is szerepelnek.

Hogyan döntöd el, hogy mit vállalsz és mit nem?

Régebben nagyon tudatosnak gondoltam magam. De sokszor elsodort a vágy, hogy még ezt is, azt is meg akarom és meg tudom csinálni, aztán nem úgy sikerült a dolog, ahogy én szerettem volna. Ha visszamehetnék az időben, szólnék: ezt ne vagy ne így! Most valami új kezdődött az életemben: megváltozott a lelki habitusom és az éneklésem is, hiszen ezek egységet alkotnak. Ma másként gondolkodom, tanultam a hibákból. Nem kell bánnom, hogy elkövettem őket. Most már kevesebb és jobb minőségű feladatokra mondok igent. Fontos az is, hogy olyan helyeken is énekeljek, ahová egyébként valószínűleg nem jutnék el. Nem tagadom, motivál a küldetéstudatom is. Jó érzés volt januárban Szegeden a Liszt Ferenc Kamarazenekarral olyan műsort – romantikus Grieg-dalokat – bemutatni, ami más, mint a standard koncertrepertoár, és ismeretterjesztésnek is beválik.

A tanítás új mozzanat a pályádon.

Nem is olyan új, hiszen már 2018-ban elkezdődött egy soproni mesterkurzussal. Szenvedéllyel tanítok, őszintén érdekelnek a növendékek. Nincs jobb érzés, mint azt látni, ha csak csak egy kicsit is sikerült átadnom a tudásomból, tapasztalatomból. A Zeneakadémiával 15 órás mesterkurzusra szövetkeztem három napba sűrítve. Alapvetően türelmetlen ember vagyok, így engem is meglepett, hogy a tanításnál milyen végtelen a türelmem és a munkabírásom. Azt mondták, hogy el fogok fáradni. Ehelyett inkább azt éreztem, hogy amennyit adtam, annyit vissza is kaptam. A tanítás örömet szerez és feltölt.

Fotó: Emmanuel Jacques Photographies

Foglalkoztat-e olyan terv, amiben kezdeményező, vezető szerepet játszol?

Megszületett a fejemben egy ötlet, ami még nem öltött formát, nem is szeretnék róla konkrétumokat mondani. Csak arról az örömről beszámolni, hogy mindenhonnan zöld jelzést kapott. Bárki kérdeztem, mindenki azt mondta, igen, támogatunk, csináljuk. Annyit elárulhatok, hogy a tanítással kapcsolatos ez is, és azt tervezem, hogy a helyszíne Gödöllő lesz. Gödöllői vagyok, szoros a kapcsolatom a várossal.

Említetted, hogy egyik ismerősöd egy botrányos berlini produkcióról mesélt neked, Bartók A kékszakállú herceg vára című operája volt az „áldozat”. Judit szerepét elénekelnéd-e? Egyáltalán húztál-e határvonalat magadnak, hogy eddig és nem tovább?

A Kékszakállú rendkívül fontos mű számomra. Nem tudom sírás nélkül hallgatni, mert olyan mélyen érint a spiritualitása, a létezés megoldhatatlan kérdéseinek zenei megfogalmazása. Egészen belefacsarodik a szívem, az egész lényem. De Judit nem nekem való, még ötletként sem vetődhet fel, hogy elénekeljem. A hangom változását követem. Nyílik a romantika felé, ezt mutatta a Grieg-dalok előadása. Lelkileg jól érzem magam a romantikus zenében. Szeretném bővíteni a repertoáromat. A közeljövőben sok Mozart lesz terítéken, aztán bel canto operák. Az operaszerepek és a koncertfellépések nagyjából arányosan váltakoznak a programomban. Nagyon szeretem hallgatni a kortárs darabokat, de nem szeretném őket énekelni. Nagyra becsülöm azokat az énekeseket, akik, mint Barbara Hannigan, az életüket teszik fel a 20. és 21. századi zenére, és szeretettel szólaltatják meg a műveket. Ugyanúgy, ahogy barokk muzsikát sem lehet érzelmi odaadás, elkötelezettség nélkül játszani.

Kétlaki vagy, Budapesten és Franciaországban is van otthonod. Az ottani közeg támogató-e?

Művészileg inspiráló. Párizson kívül lakom, mivel az elővárosi vonat- és metróhálózat pazar, körülbelül húsz perc alatt bent lehetek a város központjában, ha éppen nyüzsgésre vágynék. De nem tudnék bent lakni; azért sem, mert öldöklő harc folyik a megfizethetetlen albérletekért. Van egy kis kertem, szinte karnyújtásnyira az erdő, nagyokat lehet sétálni. Ez való nekem.

Nyitókép fotó: Csibi Szilvia