D_MTZ20230827006.jpg

Centenáriumi gőzmozdonyünnep lesz a Vasúttörténeti Parkban

Mozdonyparádéval, kiállítással és koncerttel ünneplik az ikonikus 424-es gőzmozdony 100. születésnapját vasárnap a Vasúttörténeti Parkban.

Száz éve helyezte forgalomba a MÁV a 424-es gőzmozdonyt, amelyet Bivaly néven is emlegettek. A jeles évforduló mellett a mozdony körül kialakult kultusz is kivételessé teszi az eseményt, mivel a vasútkedvelők és a téma iránt érdeklődők körében rendkívüli népszerűségnek örvend az 1924-ben üzembe helyezett járműtípus. A különleges jármű történetét a közönség a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Magyar Vasúttörténeti Park közös kiállításán ismerheti meg, amely egy éven át lesz látogatható a helyszínen.

A rendezvényen gőzmozdony-bemutató és mozdonyparádé is várja az érdeklődőket, akik a magyar mellett cseh és szlovák mozdonyokat, valamint a szintén ikonikus Truman gőzmozdonyt is megtekinthetik. A számos programelem között szerepelnek a steampunk szubkultúra bemutatói és játékai, de lesz a 424-es gőzmozdonyra épülő interaktív edukációs program, valamint megváltott vonatjegy ellenében gőzmozdonnyal hajtott szerelvényeken is utazhatnak a látogatók a Déli pályaudvarról a Vasúttörténeti Park területére.

A rendezvény a Csík zenekar és Presser Gábor közös koncertjével ér véget este az Orient csarnokban, ahol az LGT 424-es csatahajó című dala is elhangzik majd. 

A 424-es mozdonyokból 1924 és 1958 között 514 épült, ezek közül 365-öt a MÁV üzemeltetett. Menetrend szerinti forgalomban 1984-ig, vagyis hatvan évig közlekedtek. A MÁV Rail Tours a még működő két mozdonyával, a 424-009 és a 424-247 pályaszámú járművel rendszeresen indít nosztalgiajáratokat, bemutatókat is tart, és éppen a százéves évforduló tiszteletére újul meg a Vasúttörténeti Parkban kiállított 424-365 pályaszámú gőzmozdony is.

Ez is érdekelheti

A muskátlitól a páncélvonatokig – Így változtatta meg az életünket a vasút

A világ első gőzüzemű vasútvonalát 1825-ben adták át, és a vonat kétszáz év alatt átformálta az életet: gyors és költséghatékony áruszállítást tett lehetővé, országrészeket kötött össze. Ugyanakkor az első világháború borzalmai is elképzelhetetlenek lettek volna az új közlekedési eszköz nélkül.

Ahonnan elindul a vonat – pazar vasútállomások a világ minden pontjáról

A várakozások szerint a 21. század legdivatosabb utazási módja ismét a vasút lesz, hiszen gyors, kényelmes és nem utolsósorban környezetkímélő. Mi a magunk részéről bármikor szívesen vonatra szállunk, főleg, ha ilyen álomszép állomásokon tehetjük meg.

Királyok vonata, vonatok királya – az eredeti Orient Express korabeli képeken

1883. június 5-én indult útjára az első nemzetközi luxusvonat, a „királyok vonata, a vonatok királya”, az Orient Express. Korabeli képeken mutatjuk meg, hogy nézett ki eredetileg.

Amikor az út maga a cél – tíz lenyűgöző vasútvonal a világ minden pontjáról

A lassú élet egyre divatosabb fogalommá válik, csakúgy, mint a környezettudatos utazás, így mind többen fedezik fel újra a vasúti utazás romantikáját. Tíz utolérhetetlen és gyönyörű vonatutat – köztük egy magyart – hoztunk, amelyeken a nyugodt bámészkodás az egyetlen kötelező program.