Kosztolányi és Babits nyomdokaiba léphetnek a diákok a Centrál kávéházban

Szempont

A Centrál kávéház ingyenes irodalmi programja a Nyugat bölcsőjét mutatja be a középiskolás diákoknak egy rendhagyó, interaktív tanórán. A Centrál irodalmi zsúr két osztályt vár a tanév minden keddjén, amelyhez mindössze előzetes regisztráció szükséges.

A Centrál kávéház, régre visszanyúló hagyományához híven, ismét a kultúra, az irodalom felé tekint. 1908-ban ugyanis, a Nyugat folyóirat megjelenésével, óriási fordulatot vett a magyar irodalom, olyan jelentős irodalmi személyiségekkel gazdagodott, mint Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Szép Ernő, Weöres Sándor, Radnóti Miklós és még sokan mások. Ennek a szellemi műhelynek pedig a Centrál Kávéház adott otthont, amely – megújulása révén – kész arra, hogy ezt a hagyományt ne csak őrizze és életben tartsa, de tovább is adja a következő generációknak.

Az 1926-tól 1943-ig keddenként működő Nyugat zsúr szerkesztőségi találkozó mintájára Centrál irodalmi zsúr néven indít interaktív irodalmi foglalkozást a Centrál kávéház a középiskolás diákoknak. A Centrál irodalmi zsúr célja, hogy a magyar irodalom kincsein keresztül, azzal szoros kapcsolatban adja át a fiatal generációknak az irodalom szeretetét, ugyanakkor elindítsa bennük az önálló alkotás iránti vágyat. A diákok ezeken az alkalmakon megismerhetik a Nyugat és a Centrál történetét, a korabeli tárgykultúrát, valamint irodalmi, költői játékokban is részt vehetnek. Meskó Zsolt író, rendező és Bence úr, a főpincér látja vendégül és tanítja versírásra a diákokat, ösztönözve őket arra, hogy saját kreatív tartalmakat hozzanak létre és a magyar nyelv kincseit aktívan használják az élőbeszédben és az online térben egyaránt. A diákok a megírt verseikkel egyúttal felvételt nyernek a Centrál Költők Társaságába, a legjobban sikerült költemények íróit pedig a helyszínen oklevéllel is jutalmazzák.

„A kávéház a magyar irodalom, a kultúra, a progresszivitás bölcsője volt az 1920-as, 1930-as években. Ezek az értékek ma is érvényes gondolatokat jelentenek mindenkinek. A Centrál irodalmi zsúrral meg szeretnénk mutatni a középiskolásoknak, hogy az írott és a kimondott szöveg minősége, mélysége, gondolatisága pont ugyanannyira fontos ma is, mint száz éve. Azt kívánjuk felismertetni velük, hogy az sms-ek és a dalszövegek világában is lehet és trendi is igényesen, magas minőségben írni és beszélni” – hangsúlyozza Kőrössy Zoltán, az Eventrend Group egyik alapító-tulajdonosa, a Centrál kávéház ügyvezetője.

Az Eventrend cégcsoport 2021 novemberében jelentette be a Centrál működtetésének átvételét, célja, hogy visszaállítsa a századfordulón megtapasztalt pezsgő kávéházi kultúrát, életérzést, és Budapestet újra az ikonikus kávéházak fővárosává tegye. Nagy Gábor, a Centrál kávéházat is működtető Eventrend Group másik alapító-tulajdonosa kifejtette: „Cégcsoportunk elkötelezett a fiatal generáció képzésében, megismerésében, a kapcsolat megteremtésében. Fontos számunkra, hogy a duális szakképzési rendszerbe is bekapcsolódjunk és segítsük a fiatal generáció szakmai felkészítését, fejlődését, a vendéglátás és turizmus iránti elköteleződését. Jelenleg 290 középiskolás és csaknem negyven egyetemista tölti gyakorlati idejét tanulóként az Eventrend Group valamelyik egységében.” Nagy Gábor hozzátette: „Tudjuk, hogy a fiataloké a jövő, hiszünk bennük, és építünk rájuk. Ezt a hitünket tükrözik rendhagyó irodalomóráink is, amelyek során küldetésünkhöz illőn az élményszerűségre és az emlékezetes pillanatokra helyezzük a hangsúlyt.”

Az irodalmi zsúrok a tanév minden keddjén – kivéve a tanítási szüneteket – ingyenesen látogathatók, a részvétel azonban előzetes regisztrációhoz kötött, melyet a tanárok, az osztályok a kávéház weboldalán, a következő linken keresztül tudnak megtenni: https://centralgrandcafe.hu/irodalmi-orak/ Az irodalmi zsúrok kezdési ideje 9.00 és 10.30.

A Centrál kávéház az irodalmi zsúrok alatt pogácsával és ásványvízzel látja vendégül a diákokat, amely, csakúgy, mint az irodalmi program, ingyenesen fogyasztható a programban részt vevőknek. A Centrál kávéház ugyanakkor egy történelmi szelfisarokkal és egy saját újsággal is büszkélkedik, a Centrál Krónika nevű kiadványt ingyenesen olvashatják a kávéház vendégei, amelyből a kávéház múltjáról és jelenéről tájékozódhatnak. Az ismeretterjesztő olvasmányok mellett az újság arra is ösztönzi olvasóit, hogy osszák meg saját gondolataikat vagy lepjék meg a barátaikat egy-egy üzenettel.

A Centrál irodalmi zsúr tehát a klasszikus tanóráktól elrugaszkodva élményszerű, interaktív irodalmi barangolásra hívja a diákokat, hogy azon a helyen – és azoknál az asztaloknál ülve – hívják elő a bennük élő költőt, ahol egykor Ady, Kosztolányi, Babits, Karinthy és a többi nyugatos is tette. 

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu