Az amerikai comics és a japán manga mellett a képregény meghatározó irányzata az európai stílus, amelynek motorja a francia bande dessinée. A képregényt a kilencedik művészeti ágnak is szokták nevezni, és noha az amerikai és az európai vonal kiindulási pontja ugyanúgy az angol, német és francia sajtórajz volt, a 19. század végére határozottan szétváltak egymástól az irányzatok. A legnagyobb „képregénytermelő” országokban használt nevek gyakran specifikusan az adott ország képregényeire vonatkoznak: a hollandé például stripverhaal (csíktörténet), az olaszé fumetti (füstöcske, ez a szóbuborékokra utal), míg a francia képregény neve bande dessinée vagy röviden BD, azaz rajzolt csík.
Sokan a barlangrajzokban látják a képregény ősét, ám az ókori birodalmak, Egyiptom, Hellász és Róma falfestményei, féldomborművei közelebb állnak a műfajhoz, hiszen képek sorozatával mesélnek el egy történetet. Már a korabeli Európa piacterein népszerűek voltak az énekkel, verssel kísért, hősök tetteit elbeszélő képbemutatók, ám a képregény előfutáraként leggyakrabban emlegetett példa a 11. század végén készült bayeux-i faliszőnyeg, amely Hódító Vilmos 1066-os angliai partraszállását és a hastingsi csatát mutatja be. A több mint hatszáz kép közé latin nyelvű feliratokat szőttek, amelyek nagyban segítik a cselekmény megértését.
A svájci karikaturista, Rodolphe Töpffer kulcsszereplő a képregény történetében: munkái úttörőként, Európa- és Amerika-szerte piacot teremtettek a hasonló művek számára. Első rajzregényét, a Les Amours de Monsieur Vieux Bois-t 1827-ben írta, a közönség elé azonban 1833-ban lépett az Historie de M. Jabot-val. Töpffer könnyed rajzaival a társadalmi szokásokat, a politikát, a tudósokat karikírozta, a rajzok mellett pedig a szövegnek már csupán kiegészítő szerep jut.
A századfordulón Franciaországban egyre több művész követte példáját: Georges Colomb alias Christophe, a La Famille Fenouillard (1893) és a Sapeur Camember (1896) szerzője, valamint Nadar, Amédée de Noé alias Cham, Grandville, Gustave Doré és Caran d'Ache. 1832-ben pedig Honoré Daumier litográfiáival elindult Párizsban a Charivari című napilap, amely később más országok élclapjainak is mintaként szolgált.
Az 1920-as és 1930-as évek francia képregényei szinte mind a humoros kaland kategóriájába tartoztak. A második világháború kitörése megszakította a francia és belga képregénykiadás lendületét és szétzilálta a sajtó szerkezetét. A németek által megszállt területeken a legtöbb lap megszűnt, az amerikai import leállt, a papírhiány miatt pedig a megmaradt újságok is csökkentett terjedelemben jelentek meg. A szöveges tartalom növelése érdekében a szerkesztők kisebb helyet hagytak az illusztrációknak, így a képregényeknek is. Legalábbis átmenetileg.
A háború utáni időszak ugyanis a bande dessinée aranykora lett, amelyet a kreativitás és a kísérletezés jellemzett. Hergé Tintinje, Rob Vel, majd Franquin Spirou-ja, vagy Goscinny és Uderzo Asterixe elsősorban a fiatalságot szórakoztatta, 1969-ben Charlie Hebdo pedig a politikát is behozta a műfajba.
A franciák mindig is éltek-haltak a politikai karikatúráért. Már a nyomtatott sajtó kezdetén megjelentek a gunyoros illusztrációk a francia napilapok hasábjain, az olyan, közvéleményt széles körben megmozgató és felkorbácsoló ügyek esetében pedig, mint a Dreyfus-per, sok tucat kifejezetten provokatív rajz készült.
A legtehetségesebb alkotók, mint például René Goscinny és Albert Uderzo, Jijé, Paul Gillon, Maurice Tillieux, Raoul Cauvin, André Franquin vagy Greg már 1968 előtt olyan művekkel rukkoltak elő, amelyek nem csupán a tinédzser korosztály számára voltak élvezetesek. Az utánuk következő alkotói generáció (többek között Gotlib, Claire Bretécher, Jean Giraud alias Mœbius, Mandryka vagy Philippe Druillet) azonban még egy lépéssel tovább ment: a francia társadalmat felforgató 1968 májusi események a képregényes szakmában is nagy hullámokat vertek.
A Radio France 2021-es felmérése szerint Franciaországban négy eladott könyvből egy képregény. A műfaj tehát virágzik, a vizuális történetmesélés területén pedig a BD nemzetközi szinten is egyedülálló pozíciót foglal el változatos művészi stílusai és mélyreható kulturális hatása miatt. Dacára annak, hogy a francia és a belga kultúrából ered, befolyása túlmutat a földrajzi határokon, és kulcsszerepet játszott a globális képregényipar alakításában. Hatása olyan neves alkotók munkáin is meglátszik, mint Mijazaki Hajao, Alan Moore (V mint vérbosszú, Watchmen) és Marjane Satrapi (Persepolis), akik a francia képregény történetmesélési technikáiból és művészi művészeti hagyományaiból is jócskán merítettek ihletet.
A vizuális történetmesélés teremtő erejének bizonyítéka, amely mindig feszegetni fogja a képregényes közeg határait. A francia képregények egyedülállóak abban, hogy képesek felkelteni az intellektuális kíváncsiságot, érzelmi reakciókat váltanak ki, és beszélgetéseket indítanak el a világról, amelyben élünk.
