 |
- Beszélgettünk már arról, hogy egy vak művésztől sokszor tartanak a karmesterek, az együttesek. Az Auer Vonósnégyes tagjaiban nem volt félelem?
- Valóban sokszor kétségbeesnek, hogy mi lesz... De már az első találkozáson rájönnek, a muzsikusok között a zene, és nem az integetés jelenti a kapcsolatot. Az Auer tagjai régi cimboráim, Berán Gáborral is játszottam már, Oláh Vilmossal pedig 10 éves korunkban, a Szól a szív Alapítvány koncertjein muzsikáltunk először, amikor a Vakok Általános Iskolájának uszodájára gyűjtöttük az első filléreket. Az együttes tagjaival egyébként jót mulattunk azon, hogy Budapesten az Olasz Intézetben, egy hét múlva, április 4-én pedig Olaszországban, a Magyar Intézetben adjuk elő ugyanazt a műsort.
- A hangverseny programjában Chopin- és Schumann-művek szerepelnek. Miért ezekre a darabokra esett a választása?
- Schumann zongoraötöse az egyik kedvencem, és Schumann Chopint vonzza inkább, holott én szívesen játszanék már újra Schubertet is. Bár Chopin szintén nagyon közel áll a szívemhez. Sosem felejtem el, tíz éve lehetett, amikor felhívta édesanyámat egy győri férfi, hogy Chopin-CD-t szeretne tőlünk vásárolni. Anyukám azt válaszolta, sajnálja, de csak Mozart-CD-m van. Hogy-hogy nincs? - kérdezte ingerülten, ő ugyanis hallott engem Chopint játszani, s ezt ígérte a feleségének karácsonyra. Addig könyörgött, míg egy kazettára feljátszottam Chopin-darabokat, s ez adta az ötletet a Chopin-CD-m kiadásához.
- Chopin-sorozata nyáron, Lengyelországban is folytatódik, hiszen visszatér a varsói Lazyenski Parkba, a Chopin-szobor alá, ahol magyar művészként elsőként koncertezhetett. Mennyire nehéz Chopint játszani a lengyeleknek?
- Rettegve ültem a zongora mellé, de a hangversenyem sikere és a Lengyel Chopin Társaság elnökének véleménye megnyugtatott. Ő ugyanis azt nyilatkozta, úgy játszom Chopint, ahogyan a zeneszerző elképzelte. Most adják ki Lengyelországban Chopin leveleit, írásait, amelyekben a játékmódjáról is ír, s azt mondta, ha nem tudná, hogy én ezt nem olvashattam, azt hinné, tőle tudom a titkot. A g-moll balladát és az Andante spianatót játszom a legrégebben, de a mostani előadásmódomat össze sem lehet hasonlítani a tíz évvel ezelőttivel. Az idők folyamán ugyanis változik, érik a darab. Ma már a Chopin-lemezemet is a legszívesebben újra venném, pedig csak alig néhány esztendeje készült.
 |
- Mikor elégedett egy hangversenyével?
- Soha. Már kiskoromban bosszantottak a melléütések. Akkor kitöröltem a felvételekből a hibákat, de hát sajnos, nem vagyunk gépek... S nincs az a koncert, amit ne lehetne jobban játszani, így az ember folyton csak megközelíti azt, amit a zeneszerző megálmodott. De azért az jó érzés, amikor együtt lélegzik velem a közönség, és még a légy zümmögését is meg lehet hallani a teremben.
- Milyen új zenei világ jut erre az esztendőre?
- Beethoven 5. és Bartók 3. zongoraversenyét tanulom, ezeket 2010-ben, Vásáry Tamással, egy angliai koncertkörúton játszom majd. Fantasztikus élmény Beethovennel foglalkozni. A hangokon már túl vagyok, most jön a lényeg. Nagyon szeretek új anyagot tanulni, s ehhez tanáraimtól, Becht Erikától és Kollár Zsuzsitól kapok óriási segítséget. Ők a kottáim és a legfőbb bíráim. S ebben az évben vár rám egy kanadai koncertkörút is, ősszel Calgaryban, Vancouverben és Edmontonban szerepelek. A két utóbbi városban még nem jártam, így kíváncsian várom az utazást.
