A Müpába a zenekartól megszokott nívójú, ugyanakkor eddigi projektjeiktől meglehetősen különböző új anyaggal érkeznek: nyári Európa-turnéjuk keretében a 2020-as évek kihívásai által ihletett, a San Franciscó-i premieren hatalmas sikert arató szerzeményeiket hozzák el a budapesti közönségnek.

A jazzvilág legkiválóbb alkotóműhelyei között számon tartott, 2004-ben a műfaj vezető muzsikusaiból alakult, azóta több tagváltáson átesett kollektíva kiemelt hangsúlyt fektet a demokratikus működésre, így – bár zenekarvezetőként a szaxofonfenomén Chris Pottert emelik ki – a tagok mindegyike egyenrangú félként vesz részt a művészi munkában.

A magas szintű hangszeres tudás mellett az unikális, az együttgondolkodást előtérbe helyező működés a formáció sikereinek és népszerűségének titka.

Díjaikat és egyéb elismeréseiket felsorolni valószínűleg eleve kudarcra ítélt vállalkozás volna, a két szaxofonos például bezsebelt egy-egy Grammyt, de a frissen csatlakozott énekesnő, Gretchen Parlato is büszkélkedhet már két jelöléssel. Az elképesztő sűrűségben fellelhető tehetség és virtuozitás esetükben kéz a kézben jár az értékközpontú gondolkodással, nem csoda hát, hogy az All About Jazz magazin szerint

az SFJAZZ Collective a legjobb jazzlaboratórium, amelyben a múlt legendás előadói napjaink ikonjai által és mellett kapnak reflektorfényt.

Kezdetben ugyanis a zenekar jazz- és (nemritkán) popelőadók dalainak sajátos feldolgozásaival és örökzöldek újragondolásával alapozta meg elismertségét. John Coltrane, Herbie Hancock, Thelonious Monk, Wayne Shorter, Stevie Wonder, Chick Corea és Miles Davis csak néhány illusztris név azok közül, akiknek munkássága előtt tisztelegtek már, megmutatva, hogy a jazz ma is éppen olyan élő, érvényes és szerethető műfaj, mint egykor. Az SFJAZZ Collective ezúttal – némileg elszakadva bevett alkotói folyamataiktól – a jelenkor által támasztott kihívásokra és az elmúlt évek nehézségeire reflektáló, befogadható és izgalmas koncertprogramot állított össze, amelyben minden tag egy-egy eredeti, új szerzeménye kapott helyet. 

A zenekar tagjai: Chris Potter (zenekarvezető, tenor- és szopránszaxofon), David Sánchez (tenorszaxofon), Etienne Charles (trombita), Warren Wolf (vibrafon), Edward Simon (zongora), Matt Brewer (bőgő), Kendrick Scott (dob), Gretchen Parlato, Martin Luther McCoy (ének).

Az SFJAZZ Collective New Works Reflecting the Moment című koncertje június 24-én 20 órakor kezdődik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.