A kiállítás január 27-ei megnyitóján Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija mellett felszólalt Fónagy János parlamenti államtitkár és Ungvári Tamás író is, mindketten holokauszttúlélők.

Fónagy János arról beszélt, hogy január 27. az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának napja, amelyet tíz évvel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése a holokauszt emléknapjává nyilvánított. Január 27. a zsidóság teljes kiirtását akaró szándék kudarcának emléknapja, annak a hatmillió zsidónak az emléknapja, akiket elpusztítottak – mondta.

Foto-Mohai_Balazs

Hangsúlyozta: soha nem szabad felejteni a szörnyűséget, emlékezni és emlékeztetni kell a pusztulásra, de hirdetni kell az életet, hirdetni kell az élő jelent és a gyarapodó jövőt. “Hirdetni kell az emberség győzelmét az embertelenség felett. Hirdetni kell az élet diadalát a halál, a pusztulás felett” – figyelmeztetett.

Kiemelte: ezért fontos ez a kezdeményezés, amely a halál emléknapján az életről szól. “Az értelmetlen halál helyett, az értelmes, a győztes életről”.

Az unokákkal és a dédunokákkal készült portrék szimbolizálják a generációk egymás mellett élését, a túlélést, a továbbélést és a generációk közti szoros lelki köteléket.

Köves Slomó arról beszélt, hogy az emlékezésnek akkor van értelme, ha ebben a gyerekek is részt vesznek. Mint mondta, nemcsak a jövő biztosítékai a gyerekek, hanem a múlt emléke szempontjából is fontos, hogy legyen, aki kérdezzen.

Foto-Mohai_Balazs2

“Az emlékezéshez feltétlenül szükség van kérdésre, kérdezőkre. Ha nincsen jövőnk, akkor múltunk sincsen” – fogalmazott. Mint mondta, a 70 éves évfordulóra született kiállítás felhívja az arra járók figyelmét arra, hogy az áldozatok és túlélők ugyanolyan hús-vér emberek mint bárki más. Emlékeztet arra, hogy a holokauszt nemcsak a történelemkönyvekben, az elbeszélésekben, a politikában jelenik meg, hanem személyes élettörténetekben.

Kiemelte: emlékezni akkor van értelme, ha biztosítani tudjuk azt, hogy nemcsak múltunk, hanem jelenünk és jövőnk is van. A kiállítás arra emlékeztet bennünket, hogy a gyermekeink a biztosíték minderre.

Ungvári Tamás arról szólt, hogy a zsidó hagyomány az emlékezésnek többféle értelmezését ismeri. “A zsidó a tanulás népe, s a tanítás azt parancsolja, hogy ne merüljön el az, amit megtanultunk” – mondta, hozzátéve, hogy az emlékezés másik értelmezése ennél szélesebb. “Benne zeng az emlékeztetés kötelessége is, a parancs, hogy nemzedékről nemzedékre örökítsük át a sorsunk tapasztalatát” – fogalmazott. Hozzátette: ez a kiállítás az ősi parancs követésének módját tárja elénk, azt, ahogyan a második, harmadik generáció figyel a világtörténelmi tapasztalatra.

Mint kiemelte, a holokauszt nem helyi esemény, mert szétfeszíti az emberi tapasztalat kereteit. Az auschwitz haláltáborát megjárt Kertész Imre Nobel-díjas írót idézve azt mondta: ezt a katasztrófát csak az elbeszélés szelleme idézheti fel, mely érteni próbálja az érthetetlen és felfogni a felfoghatatlant. A kiállítás jelképrendszere ezzel kísérletezik – tette hozzá.

Mint mondta, emlékeznünk kell a régiekre, hogy ünnepeljük a megújulást. Az emlékezés – Kertész Imre szavával – tűzpróba, erkölcsi, egzisztenciális szembenézés a holokauszt tényével és történetével.

Érték a holokauszt – mondta, Kertész Imrét idézve – mert felmérhetetlen szenvedések révén, eleven, felmérhetetlen tudáshoz vezetett és ezáltal felmérhetetlen erkölcsi tartalék rejlik benne.

A kiállítás képeit az EMIH megbízásából Demecs Zsolt és Vámos Róbert készítette az elmúlt másfél hónapban, a legtöbbször a saját otthonukban fotózták le a holokauszttúlélőket, ezzel is még személyesebbé téve az alkotásokat. A legtöbb képen a fotón szereplők rövid története is olvasható.

A kiállítás a tervek szerint április 16-ig látható, a képek hátulról megvilágított kiállító dobozokban kaptak helyet, így a kiállítás este is megtekinthető.

MTI

Fotó: Mohai Balázs