A diktatúra, a hatalom (értsd: Aczél György) azért volt kellemetlen helyzetben, mert nem tudta elvenni a mű élét azzal, hogy itt-ott változtatásokat kér benne. Maga az egész darab a huszadik századi magyar történelemmel való kemény szembenézés. Mellesleg bohóctréfák formájában, de ez csak még kíméletlenebbé teszi Örkény remekművét.
A hetvenes években Örkény sikere már töretlen volt. A Macskajáték és a Tóték kisregényei iránt élénken érdeklődtek a színházak és a filmesek, 1967-ben József Attila-díjat, 1973-ban pedig Kossuth-díjat kapott. Azonban a Pisti a vérzivatarban nem kapott szabad utat. A megírását követően elkezdődött egy groteszk koreográfia: a hatalom igyekezett elterelni a figyelmet a darabról, azonban ez egyre nehezebb volt, hiszen egyre erősebb legenda övezte a művet.
1971-ben engedélyt adtak a folyóiratban való közlésre, azonban a lapszám kiszedése után érkezett az újabb utasítás, miszerint Örkény darabját ki kell venni a lapból. Végül 1972-ben megjelenhetett a dráma a Magvető kiadásában a Színművek kötetben, amelyből viszont a szokásoshoz képest csak tizedannyi példányt nyomhattak ki.
Egy kis számú közönséghez tehát már a hetvenes évek elején eljutott a mű, de a színházi adaptáció ekkor még a tiltott kategóriába tartozott. A Pisti a vérzivatarban a huszadik századi magyar történelem keresztmetszetét adja rövid jelenetekben, szembesít a múltunkkal, azonban ezt humorral fűszerezve teszi.
A darabban nincs konkrét tér és idő, nincsenek jellemek, nincsen cselekmény, tulajdonképpen egyperces novellák laza füzére az egész mű. Aczél Györgynek valószínűleg éppen az volt a baja vele, hogy nem sikerült elvennie a darab élét azzal, hogy itt-ott változtatásokat kért benne. Örkény István összes drámáinak 1982-es kiadásához egyébként készült egy függelék, amelynek néhány szövegéből egészen jól látszik, hogy milyen kellemetlen huzavona zajlott az ügyben, hogy Örkénynek milyen változtatásokat írnak elő és, hogy a szerzőnek milyen apró részleteket kell megmagyaráznia és értelmeznie a hatalom számára.
A diktatúrának ugyan nem volt szokása alkudozni, de a Pisti a vérzivatarban esetében mégis így tett: felajánlották, hogy engedélyezik az előadást, amennyiben a Pesti Színház színpadát százszemélyes stúdiótérré alakítják, és csak este 10-kor tűzik műsorra. Az akkori igazgató, Várkonyi Zoltán nem ment bele abba, hogy szinte csak titokban játsszák a darabot.
Közben a Tóték és a Macskajáték újabb és újabb külföldi bemutatói az egész világon ismertté tették Örkény Istvánt. De még ez sem volt elég hozzá, hogy a Pisti a vérzivatarban színpadra kerüljön, pedig Örkény István és Várkonyi Zoltán folyamatosan próbálkozott.
Aztán Aczél egyszer csak megváltoztatta a véleményét, és 1979. január 20-án bemutatták a darabot a Pesti Színházban. A rendező Várkonyi Zoltán volt, Rizit, a jósnőt Gobbi Hilda, Pistit Tordy Géza játszotta, az alteregóit pedig Garas Dezső, Balázs Péter és Szombathy Gyula.
A kritikai fogadtatás vegyes volt. Számon kérték a követhető cselekmény hiányát, kifogásolták a pesszimizmust, nem értették, kicsoda Rizi, a rejtélyes jósnő. A közönség viszont nagyon jól fogadta a darabot, hiszen megkapta tőle ugyanazt a játékosságot és mély filozófiát, amit az egyperces novelláktól. A pesti nézőket egyáltalán nem riasztották el a formabontó megoldások, viszont értették a viccet.
Ugyan a két Örkény-remekműhöz, a Tótékhoz és a Macskajátékhoz nem zárkózott fel a Pisti a vérzivatarban, de nem is hullott ki az idő rostáján: Örkény István műve friss maradt, és érdekes ötven évvel a megírása, negyven évvel az első bemutatója után is, időről-időre újra megjelenik a repertoárokon.
A teljes cikk az origón olvasható.
